2016. október 1., szombat

Sorozatajánló #1

Halihó!
Meghoztam a sorozatajánló első részét. A dolgok amik nélkül nem tudnék élni, azok a könyvek, a filmek, a zenék és természetesen a sorozatok. Már én magam sem tudom, hogy pontosan hány sorozatot nézek, annyi elég, hogy sokat. Most az egyik legnagyobb kedvencemet hoztam és ha akarjátok még hozok majd sorozatokat, vagy akármit amit szeretnétek. Remélem meghozom hozzá a kedveteket. 
Shadowhunters/ Árnyvadászok
×Az események főhőse Clary Fray, aki 18. születésnapján ráébred, hogy az Árnyvadászok klánjához tartozik. Egyfajta hibrid ember, aki a démonok levadászására specializálódott. Amikor Clary édesanyját elrabolják, a lány a démonok világába kerül – próbálja megtalálni őt. Küldetésében elkíséri két társ: Jace és legjobb barátja, Simon. Útjuk során tündérek, boszorkányok, vámpírok és vérfarkasok lesznek ideig-óráig társaik vagy éppen ellenségeik, miközben Cary lassan felfedezi valódi énjét, kitisztul múltja és feltárul előtte jövője is…×
 Ennek a sorozatnak még csak az első évada jelent meg angol nyelven, de több helyre fel van töltve magyar felirattal. Jelenleg forgatják a második évadot. Maga a sorozat Cassandra Clare: A Végzet Ereklyéi című könyvsorozaton alapszik, de rengeteg dolgot megváltoztattak, kihagytak, át vagy hozzáírtak. Nem ajánlom azoknak, akik olvasták a könyvet és nem szeretik, ha egy könyv alapján készült sorozat, vagy film sok dologban különbözik a könyvtől. Én olvastam könyvet, láttam a 2013-ban készített filmet, és most megnéztem a sorozatot, amit imádtam. Szerintem azért változtattak ennyit, mivel elsődlegesen a tizenéveseknek készítették, és a tinédzsereket rejtélyes módon vonzzák a fiatal, különleges vagy szép/ helyes fő vagy mellékszereplők, a kockahas, az egyszerű, könnyen értelmezhető történetszál, a humor, az akció, az izgalom, a dráma és a romantika. És ez a sorozat a felsoroltakat mind tartalmazza. Valamint feltűnnek benne különböző származású emberek, és a homoszexualitásnak is úgymond különleges szerepe van. Nem arra célzok, hogy az egész a homoszexualitáson alapszik, de jelenleg van egy fiú- fiú párosunk, és aki olvasta a könyvet az tudja, hogy a történet feszegeti még ezt a témát. Tehát aki nem szereti, bosszantja az ilyesmi, annak semmiféleképpen nem ajánlom. Engem egyedül maga a főszereplő zavar. Egy bátor hősnek kéne lennie, aki a bárki példaképe lehetne, ehelyett eléggé kényes, gyáva és döntésképtelen fruskát kreáltak belőle a készítők. Mondjuk lehet csak velem van a baj mivel elég sokan imádják, szóval ezt a részt inkább lehúzom és hagyom, hogy mindenki maga döntse el.Gondoltam egy kicsit részletesebben írok pár mondatot egy- egy szereplőről, akiknek már úgy ahogy kibontakozott a karaktere. Igyekszek mindezt spoiler mentesen megoldani.

Clarissa Fairchild (Clary)/ Katherine McNamara

Ő a már említett főszereplő. Az évad végére nagy karakter fejlődésen megy keresztül, de azért remélem a második évadra már egy új harcos énjét láthatjuk. Mondjuk részben érthető a hisztis viselkedés. Tizenhat évesen hirtelen bekerül a démonok és egyéb természetfeletti lények világába, és egyik napról a másikra alkalmazkodnia kell mindehhez. Új embereket ismer meg, miközben az anyját keresi, valamint saját magát is meg kell ismernie. Viszont ez nem jelenti azt, hogy megbarátkoztam a karakterével, mert én sokkal többet vártam tőle.
A sorozat elején láthatjuk, hogy jelentkezik egy rajziskolába, ahová sikeresen fel is veszik. A rajztudását az anyjától örökölte, aki Clary tudomása szerint egész életében festő volt, ami félig igaz is. Az apja kiskorában meghalt, de a család jó barátja Luke majdnem teljesen betölti az apa szerepet. Legjobb barátja Simon, akivel már kiskoruk óta ismerik egymást. Már az első évadban rengeteg dolog kiderül a származásával, a múltjával, Lukekal és a szüleivel kapcsolatban, és a későbbiekben egyre több minden kerül napvilágra.
Végszóként még felhívnám a figyelmeteket, főleg azokét akik szeretik a szerelmi háromszögeket, hogy Clary elég jól belekerül egy ilyen háromszögbe. Ez elég jól érzékelhető több jelenetben is. Szóval, ha szeretitek az ilyesféle love sztorikat, akkor még egy ok amiért ajánlom.

Alexander Lightwood (Alec)/ Matthew Daddario
Mindig is imádtam a nyilas főszereplőket, de ő a nyilas főszereplők történetében, a legkedvencebb nyilasom. Na hát ebből nem tudom értettek-e bármit is, de egyszerűbben fogalmazva: ő az egyik kedvenc karakterem összességében, ha minden filmet, sorozatot és könyvet beleszámítok. Állandóan érzékelhető, hogy bizonytalan és feszeng. Viszont nagyon bátor és bármit megtenne a szeretteiért. Nagyon jól csinálja azt amit csinál és mindig biztosra megy. A szabályok betartását, viszont néha túlzásba viszi. Nem nagyon bízik az emberekben, Claryben sem bízik. Ez sok komplikációt és drámát
generál. Az első évad alatt rengeteg javul az önbizalma. A történet egyik fő szála, hogy megtalálja önmagát, és megtanul szembeszállni a szabályokkal. 
Született árnyvadász. Szülei a new york-i intézet vezetői és nagyon szigorúak. Nekik köszönhető, hogy annyira ragaszkodik a szabályokhoz és azok betartásához. A húga Izzyt már nem annyira érdeklik a szabályok. Mármint eleinte, de róla majd később. Másik testvére Max kilenc éves és ő még csak most tanulja az árnyvadászságot. Legjobb barátja, fogadott testvére és egyben parabataia Jace Herondale. Jace és Izzy azon kevés emberek közé tartoznak akikben megbízik.
Spoileres részlet
Tehát habár az elején még nem derül ki, de szerintem hamar fel fog tűnni, hogy nem biztos a hovatartozását illetően. Ő lesz a fent említett fiú- fiú párosunk egyik tagja. Nem mondom, hogy páros, mivel ez így nem pontos. Inkább fiú- fiú bonyodalom egyik tagja.
Spoileres részlet vége.

Jace Herondale/ Dominic Sherwood
A sorozat szépfiúja. Ez a legelső jelző ami eszembe jut róla. Mivel én nem szeretem a szőke herceg stílust, így bátran kijelenthetem, hogy ő nem az én esetem. Velem ellentétben, viszont lányok tömegei
csorgatják utána a nyálukat, szóval valamit biztos jól csinál. Ő az egyik legösszetettebb karakter, nagyon bonyolult múlttal. A családi hátteréhez híven ő is elég titokzatos. Nagy fegyvere az irónia, ami egyike a pozitívumoknak vele kapcsolatban. Alechez hasonlóan, ő is bármit megtenne a szeretteiért. A családi állapotához visszatérve, már a sorozat elején kiderül, hogy ő és a Lightwood testvérek még csak nem is rokonok. Kiskorában meghalt az apja és ő Lightwoodékhoz került, akik saját fiúkként kezelték Jacet. Ő talán jelenleg a sorozat egyik legnagyobb titka. Szinte semmit nem tudni róla, így én sem tudok túl sokkal szolgálni. Sokáig gondolkoztam, hogy mit mondhatnék róla, de az egyedüli ami eszembe jutott még, az a bátorsága, de az meg teljesen normális az árnyvadászok világában. Szóval, szőke hercegről ennyit.
Akármennyire titokzatos karakter, neki is jár egy végszó. Nála természetesen a családi titkokat emelném ki. Claryhez hasonlóan ő is a sorozatban ismeri meg a múltját, amiről eddig azt hitte, hogy teljesen ismer, de kiderül, hogy nem az mint akinek hitte magát. Ugyanakkor hatalmas személyiség változáson esik át állandóan. Mármint a könyvben igen, de remélem, hogy a sorozat is meghagyja ezeket az elemeket.

Isabelle Lightwood/ Emeraude Toubia
Isabelle alias Izzy. Alec után, ő a kedvencem a sorozatban. Magabiztos, szexis, bátor, érzékeny, és minden amilyennel egy tökéletes lánynak lennie kell. Mármint a sorozat elején ezt láthatjuk. Jacehez hasonlóan ő is személyiség változáson megy keresztül. Ő a szülei hazatérésének, azaz az anyja burkolt és kevésbé burkolt sértéseinek köszönhetően. Az ő fegyvere egy ostor, amit már az első részben láthatunk. A képen is lehet látni a jobb karján. Olyan mint egy kígyó, ami rátekeredett a karjára. Izzy szívtipróként és nagyon jól teljesít. Ő is bármi megtenne a szeretteiért, és most kezd feltűnni, hogy ezt szinte mindenkihez írtam, szóval ezt nem hangsúlyozom többet. A bátyjával ellentétben ő nem foglalkozik úgy a szabályokkal és ezzel lesznek problémái is. Nem tudom pontosan, hogy a széria elején, közepén vagy végén, de szerintem a vége felé, nagy családi drámáknak lehetünk szemtanúi. Igazából a szülők felbukkanása rengeteg ilyesféle drámához fog vezetni. Spoiler mentesen ennyit tudok róla mondani.
Az ő karakterével kapcsolatban szintén a szerelmi életet ragadnám ki, ugyanis érdemes rá figyelni. Valamint az anyjával való szembeszállást.

Én őket emeltem ki, de még rengeteg fő és mellékszereplő van sorozatban., akikről regéket írhatnék, de minden spoiler nélkül egyszerűen képtelen vagyok rá. Már róluk négyőjükről is alig tudtam bármi értelmeset leírni, de azért megpróbáltam ami tőlem tellett. Ha szeretnétek második részt, akkor azt valamilyen módon jelezzétek és ha van érdeklődés, akkor hozom a sorozatajánló második részét a kedvenc sorozatommal. Hamarosan jelentkezek. Sziasztok! 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Theme by Lydia (css)
and Leona(header)