Nessa-kritika #18 - Bee Breathing: Tőlem, Neked

Rendeltek tőlem egy teljes körű kritikát még június 30-án, és azt hiszem, egyetértünk abban, hogy ideje volt előállnom vele.

A kinézet
Első benyomás. A letisztult design rögtön elnyerte a tetszésemet - sokkal szívesebben veszek egy minimalista kinézetet, mint egy agyondíszített, cukormázas kavalkádot -, a modulsávról viszont már első ránézésre megállapítottam, hogy itt lesz mit korrigálni. A balra zárt és minden szempontból kusza bejegyzések pedig konkrétan kibökték a szemeimet, de erről majd úgyis írok később bővebben. A színösszeállítás viszont tagadhatatlanul gyönyörű és egyedi - az oldaladon megjelenő árnyalatokkal külön-külön is ritkán találkozom blogon (gyakoribb a fekete vagy épp a rikítórózsaszín, tudod), de együtt valami lenyűgözően néznek ki.
Fejléc. Kapásból le akartam szólni az elsőre elcsépeltnek tetsző, csupán két virágos png-ből és egy óriási feliratból álló koncepciójáért, de aztán jobb belátásra tértem. Ez milliárdszor jobb, mintha egy elcsépelt modell agyonfilterezett képe nézne vissza rám elnyílt ajkakkal, vagy esetleg egy százezredik unalmas páros állna a középpontban, körülöttük elszórt, a történethez semmilyen megfogható jelentéssel nem kötődő háttérelemekkel. Oké, a virágok sem túl egyediek, és nem is köthetők túl specifikusan a blogon megjelentő tartalmakhoz sem, de ez elnézhető.
Ami már kevésbé, az a szerkesztő nevének ujjnyi betűmérettel való feltüntetése. Én teljesen meg tudom érteni, hogy a designereknek kell a reklám, mert rendelésínség van, de amikor ez a reklám - jelen esetben a nevük már-már otromba nagy betűkkel való feltüntetése - már a fejléc minőségének rovására megy, na, az nem kicsit illúzióromboló tud lenni. De ezt sem azért írom, hogy cseréld le a fejlécet, sőt; valójában ebbe még a kritikusan szemlélők közül is csak én kötök bele, az olvasóidat meg pláne nem zavarja. Mindössze azért tettem szóvá, hogy ne legyen olyan nyúlfarknyi ez a kritikám is.
A fejléc színei összességében tökéletesen harmonizálnak a design többi részének színeivel - mintha a 'tőlem' betűszíne lenne egy picit túl rikító, de ez nem főbűn -, szóval másba már nem tudok belekötni. Minden összevetve tök jól néz ki a fejléced!
Hátterek. Biztos említettem már, hogy mennyire tetszik a blogod színösszeállítása, így magától értetődően a háttereid is. A kékeszöld (bocsásd meg, hogy analfabéta vagyok a színek pontos nevéhez) főháttér és a fehér blogtestháttér önmagukban is jól néznek ki, de együtt egy egyedi és szép összhatást kölcsönöznek az oldalnak. A modulnevek hátterének színe is remekül el lett találva; épp egy árnyalattal világosabb kékeszöld, mint a főháttér, és ez - megint - szépen fest. A bejegyzéscímek hátterének lilája meg tökéletes összhangban áll a fejléc lila részeivel; ügyes munka, azt meg kell hagyni!
Betűk. Azt hiszem, jöhet a feketeleves, ha már eddig jórészt csak dicséretet írtam... Borzalmasak! Nem elég, hogy egyszer sem vetted a fáradságot, hogy sorkizártra állítsd a szöveget, de jóformán két egyforma betűt nem lehet találni az egész blogodon, még az egyes bejegyzéseken belül sem! Remélem, mondanom sem kell, hogy ez tarthatatlan állapot. Lehet, én vagyok rendmániás és/vagy szőrszálhasogató (sőt, biztos), de rettentően otromba és igénytelen benyomást kelt, ha ennyire rendetlen a bejegyzések tartalma.
Nemcsak a betűk típusa, mérete és néha még színe tér el ugyanis egymástól szinte bekezdésenként, de még a sor- és bekezdésközeik is. Hol szorosan követik egymást a sorok, hol félméteres hézagok vannak közöttük. Tudom, ha Wordből másolod ki a kész fejezetet a Bloggerbe, az néha meg tud kínozni, de akkor vagy eleve a bloggerben írd meg a részeket, vagy pedig a Wordben írva találj ki valami egységeset!
Gondolok itt arra, hogy nem eredendően rossz példának okáért az eltérő betűtípus; de abban is kell, legyen valami rendszer. A "csacsogásokat", bejelentéseket és efféle soron kívüli bejegyzéseket írhatod egy adott betűtípusban; a novellákat és/vagy verseket egy másikban, és az egymást követő történeteket is egy-egy külön variánsban. Ja, és mindezt állítsd sorkizártra! Mániákusságnak tűnik, de én nem tudok enélkül elképzelni egy igényes írást.
Effektek. Szerencsére nem szoktad telepakolni képekkel a részeket, de az eddig megjelent kevés képen is látszik, hogy nem raktál rájuk effekteket - ami teljesen rendben van, sőt, nekem nagyon tetszik így. Az egyszerű linkeffektekbe úgyszintén nem tudok belekötni, mert szerintem jól néznek ki úgy, ahogy vannak.
Modulok. Ha a betűk miatt ki voltam akadva, akkor ez már csak apró szálkakeresés a szemedben, de azért muszáj megemlítenem.
Nyolc modulod van, és ezeknek már a sorrendjével sem értek egyet. Sőt, eleve hiányolok például egy infóboxszerűséget, amiből az egyszeri nézelődő megtudja például, hogy designblogra tévedt egyáltalán, vagy történetesre. Azért elég releváns tényező lenne, nem gondolod? A helyedben ezt az infóboxot tenném legelőre, utána a menüt, a feliratkozókat, az elérhetőségeket, a chatet, a szavazást (ami egyébként lejárt, szóval semmi akadálya a levételének vagy a meghosszabbításának), a blogarchívumot, a közreműködőket és a cseréket. De ez már végképp csak javaslat és egyéni vélemény; az infóbox-féleség szükségessége ellenben határozott tény, szóval azt mindenképp fontold meg.
Egyébként ötletes volt babócáknak keresztelni a feliratkozóidat, és a menükód is tetszik. A chat viszont aránytalanul nagynak tűnik számomra a többi modulhoz képest, és a betűtípusa is lehetne kisebb, ha rám hallgatsz.
Oldalak. Négy van belőlük, amelyek tartalmának - nem meglepő módon - szintén nem egyezik sem a betűmérete, sem a -típusa. A fejezetes oldal elején lévő kép nem jelenik meg; vess majd rá egy pillantást, hogy mi lehet a gond, és pótold, mert elég kiábrándítóan fest az az üres téglalap jelen állapotában. A bevezető linkje nem él; azt is hozd helyre, amint lehet, mert ha az ember nem keresi olyan elszántan, mint én, akkor könnyedén elsiklik felette. Plusz a 19., legutolsó fejezet linkjét nem találtam felsorolva.
A pályázat, amiről a második oldaladon írsz, kicsit olyan érzést keltett bennem, hogy valami nem stimmel. Ne haragudj meg, hogy ezt mondom, de mi járt a fejedben, amikor egy ilyen típusú pályázatot hirdettél meg? Ha egy százötven feliratkozós, féltucat rendszeres kommentelővel operáló blog szerzője gondolja, hogy majd tolongani fognak az ő történetéről írt novellákkal, versekkel és készített rajzokkal és videókkal, akkor azt mondom, van alapja az elképzelésének. Még akkor is fura lenne. Na, de mindegy, mert ez egyébként a te döntésed; én csak gondoltam, megemlítem, mert kicsit ráncoltam fölötte a homlokomat. Amúgy a vendégírósdin is, de erről majd később bővebben.
Bejegyzéselrendezés. A dátumfejléc a lehető legegyszerűbb, épp ezért tetszik ennyire. A sorkizártság hiányáról már írtam; mindenképp korrigálod, ha rám hallgatsz. Ahogy a 'by' szócskát is a bejegyzés szerzőjének neve előtt. A blogodon, hála Lucifernek, szinte semmi nem angol, leszámítva a Blast c. történet címét, így abszolút kilóg a sorból ez az angolság, és nem tudom megérteni az értelmét. A blog címéhez igazodva lehetett volna inkább "Tőlem:", vagy akármi ilyesmi. Most csak egy példát mondtam, hogy értsd, mire gondolok itt.
A vélemények - vagyis a pipák - nem túl árnyaltak; ez a három lehetőség nem igazán fedi le a lehetséges véleményeket. A 'szeretem' helyett lehetne csak simán 'tetszik', az szerintem jobban illik a 'nem tetszik' és az 'elmegy' sorába. De ez már végképp csak egy javaslat, amit vagy megfogadsz, vagy nem.
Könyvborító. Ilyet nem találtam, kivéve, ha a 'BLAST - Út, amelyet járunk' nevezetű oldalon lévő, be nem töltött kép akar lenni az, mely esetben még inkább sajnálom, hogy nem láthatom. Egyébként az sem baj, ha nincs könyvborítód, félre ne érts!
Összhatás. A bejegyzések szövegének külleme nagyon nem esztétikus, és a modulsávon is van mit csiszolni, de egyénként semmi olyasmi baj nincs a designoddal, ami korrigálásért kiáltana, sőt! Egy igazán egyszerű és elegáns, mégis frappáns és könnyed kinézetű oldal büszke tulajdonosának mondhatod magad. Le a kalappal!

A tartalom
Alapötlet. A blogod alapkoncepciója egy megszokott verses-novellás-blogregényes séma, amit te még a vendégírói lehetőséggel is megtoldottál. Előbbivel teljesen ki vagyok békülve, mert nekem mindig is tetszett ez a "mindenes" blogtípus (egy elcsépelt fanfictionnél legalábbis biztosan egyedibb, maradjunk ennyiben), de utóbbival kapcsolatban annyi észrevételem lenne, hogy szerintem érdemesebb már befutott, felkapott bloggerinaként belevágni, elvégre akkor mégiscsak többen tolonganak, hogy vendégírók lehessenek a blogodon, nem? De ez csak egy személyes széljegyzet, nem is a szó szoros értelmében vett kritika, úgyhogy lépjünk inkább tovább.
Nemcsak a blog alapötletéről kell ugyanis írnom, hanem a rajta található egy darab blogregényéről is (és egy darab novelláéról és négy darab verséről is kéne, de egy novellának vagy versnek nem tudom olyan részletességgel tárgyalni az alapötletét, mint egy regénynek például, ezért azokat teljes egészében később veszem górcső alá; nézd el ezt a fogyatékosságomat).
A Blast egy olyan alapkoncepcióval operál, amihez hasonlót szerintem egy, legfeljebb két kezemen meg tudnám számolni, hányszor olvastam blogon. Adott egy egyedi főhősnő egy viszonylag egyedinek számító szituációban. Igaz, a tinédzserkorban híressé válás sémáját már kismilliószor írták meg, de ha vasszigorral ragaszkodnánk ahhoz, hogy soha semmilyen egyezés ne legyen két mű alapötletében, akkor ennyi erővel már legalább száz éve nem lehetett volna kiadni semmilyen történetet. Egyszóval nincs számottevő gond a történeted alapötletével, és ami van, az is elenyésző.
     Cím. Kapásból kettőre is ki szeretnék térni itt: a blog és a rajta futó történet címére.
A Tőlem, Neked tipikusan olyasmi cím, amihez hasonlót én személy szerint nem adnék a blogomnak, ha mindenes blogom lenne. Egyszerűen annyira semmitmondó és felejthető! Nem mondom, hogy nevezd át, mert lehet, hogy számodra különleges jelentőséggel bír ez a cím, de szerintem mindenképp vedd fontolóra, hogy valami testhezállóbbat, a blogon szereplő tartalmak témaválasztását, hangulatát jobban tükröző címet válassz.
A (The) Blast - Út, amelyet járunkkal az az egyik legnagyobb problémám, hogy hol így van írva, hol úgy. Például a bevezetőben "The Blast - Út, amelyet járunk"-ként konferáltad fel, de a fejezeteit összegyűjtő oldal címében és azon az oldalon is kétféle változat szerepel, mint pl. BLAST - Út, amelyet járunk. Mindkét formájában magyartalan egy kicsit; ha abszolút ragaszkodunk a nyelvhelyességhez, akkor "az út, amelyen járunk" lenne, de az biztos nem lenne olyan hangzatos, mint a jelenlegi. A cím első része a banda neve, ami nem is lehetne ennél találóbb (az már egyéni problémám, hogy angolul van), a második része pedig tulajdonképpen szintén illik a történetre, mivel az a Blast történetét, ergo útját mutatja be.
     Fülszöveg. A horror filmeknél horrorfilmeknél már csak a zenét és az óriás pizzát óriáspizzát szereti jobban. Így aztán nem meglepő, hogy ott volt azon a bizonyos Tankcsapda-koncerten, ami ugyan borfürdővel végződött, de az életét változtatta meg. Tarts Nusival és a bandával, ismerd meg a történetüket, bulizz velük a koncerteken és nevess velük a furcsa helyzeteken, amiket az útjukba sodor az élet.!
Amint látod, pirossal jelöltem a különféle hibáidat a fülszövegben. Ezektől eltekintve viszont egy rossz szavam sem lehet rá - engem személy szerint felcsigázna, ha épp potenciális olvasóként tévednék a blogodra. Tökéletesen összefoglaltad, megnyerő stílusban felvezetted a történetet, vagyis nincs mibe belekötnöm.
     Prológus. Egyetlen jó szó van rá csak: tökéletes. De komolyan, ennél jobb prológust el sem tudok képzelni ehhez a történethez. A lehető legjobb részletet választottad témájául, és minden további szempontból is olyan zseniálisan oldottad meg, hogy arra kevés példát olvastam eddig a Bloggeren. Szóval minden elismerésem a tiéd, és ne kövezz meg, hogy ennyire szűkszavúan tudok csak írni mindenről!
Kivitelezés. Ebben ugyan már van néhány dolog, amibe bele fogok kötni, de 1. még mindig százszorosan lekörözöd az általam olvasott blogok 80%-át 2. nekem az a dolgom, hogy a legjelentéktelenebb apróságokba is belekössek, mert különben az ezer szót sem érné el egyetlen kritikámnak a hossza sem.
     A versek. A verseidet olvasva hatalmas mértékben elfogott az az érzés, hogy mi ketten lelkitársak vagyunk. Az összes versedről ugyanazt tudom csak mondani írni ugyanis: hogy rettenetesen tudok azonosulni az érzésekkel, amik szülték őket, és mindegyiknek gyönyörködve faltam a sorait. Nem tudom tovább ragozni, ugyanis szerintem ezzel mindent elmondtam. A rímekre amúgy is odafigyeltél, azokat nem kell kielemeznem; a különböző verselésekhez meg nem értek, magyarfakt ide vagy oda (verstan, távozz tőlem!), úgyhogy inkább nem kiáltom ki semmilyen verselésűnek a műveidet, mert csak hülyét csinálok magamból.
Egyébként meg (nem önreklám, csak gondoltam, bizonyítom is, mennyire együttérzek a verseid lírai énjeivel), ha gondolod, nézz be a verses-novellás blogomra. Nem mondom, hogy tetszeni fog, amit ott találsz, mert azt a blogot sem azért vezetem, mert bármi tehetségem lenne hozzá, hanem azért, hogy ne őrüljek bele bizonyos dolgokba; de azért, gondoltam, megemlítem, hogy ne legyen a lehető legcsapnivalóbban rövid ez a kritika, ha már egyszer ennyit kellett várnod rá.
     A novella. Szörnyű szívfájdalmam, hogy ebből a műfajból egyelőre csak egy darab található a blogodon, ugyanis már ezzel az eggyel is bebizonyítottad, hogy egy zseni vagy a műfajban. A Ghost témaválasztása tudniillik konkrétan csodálatos, ahogy a kivitelezése is; különleges és megható történet ez, amihez foghatót keveset olvastam. (Ha a magyartanáraim látnák, hogy milyen hanyagul csapom össze egy novella elemzését, kidobnák a diplomájukat egy űrállomásról, de mindig is tehetségtelenebb voltam, mint amilyennek az emberek hittek, szóval...)
     Leírások. Néha elejtesz egy-egy leírást pár szereplő kinézetéről és Nusi érzéseiről is, de ezeket is kevésnek találom, az egyáltalán nem használt tájleírásokért pedig nagyon fáj a szívem.
     Párbeszédek. Sokszor az volt a benyomásom, hogy felületesek. Vegyük például azt, hogy Nusi becsöppent a bandába, és mégsem lehettünk egyetlen párbeszédnek sem a tanúi, amiben mondjuk ismerkedtek volna. Egy sor nem sok, annyi sem hangzott el egyik fiú, sem Liz szájából arra vonatkozóan, hogy ők mégis ki a francok, a nevüktől eltekintve. Később viszont egyértelművé válik, hogy csak az olvasót hagytad ki ezekből a párbeszédekből.
     Karakterek. Pont a karakterek megismerési szakaszát hagytad ki, ezért nem csoda, hogy Danin, Nusin és Dawe-en kívül mindegyikük papírsablonnak, üresnek érződik. Egy csomó lehetőséged lett volna részleteket elejteni a szereplőidről, ezzel megszerettetve őket az olvasóval, de te valahogy magától értetődőnek vetted, hogy az olvasó majd tudni fogja, ki ki fia-borja, és átugrottad az ismerkedési szakaszt. Nem tudom, ki hogy van vele, de engem személy szerint érdekelne, hogy pl. milyen a fiúk viszonya a családjukkal. Vannak esetleg barátaik a bandatagokon kívül? Egyáltalán hogy ismerték  meg egymást? Csak pár kérdést tettem fel, hogy érzékeld, mit mulasztottál el.
     Stílus. Van egy összetéveszthetetlenül egyedi, humoros stílusod, amit ezer közül is megismernék - másszóval remek!
     Fogalmazás. Leggyakrabban előforduló és legsúlyosabb hibád talán a magyartalan, kifacsart, erőltetett szórend. Helyenként szóismétlés is előfordul, valamint az, hogy vesszőt teszel, amikor pontosvesszőt vagy kettőspontot kéne inkább. Plusz kifejezetten zavaró hibád a "de viszont". Ahogy az általános iskolai töritanárom többször is felhívta rá az osztályom figyelmét, "vagy de, vagy viszont; a kettő együtt nem lehet". Mind a kettő mellérendelő kötőszó (legalább erre jó vagy, nyelvtanfakt!), tehát abszolút felesleges és helytelen egyszerre használni őket. (Ennek ellenére minden második ember csinálja, nem értem, miért.) Ja, és még egy dolog! Tudom, hogy az eredményhirdetéskor a halmozott pontokkal akartad kihangsúlyozni a hatásszüneteket, de semmilyen esetben nem helyes egymás mellé egyszerre 7 darab pontot tenni például.
A jelenlegi utolsó - 19. - fejezetből kigyűjtöttem az általam talált példákat ezekre.
 - Hát itt vagy! - robbant elém Dani, én pedig hirtelen nem tudtam, hirtelen miről van szó.
De nem tudtam nem észrevenni, hogy Dawe a kezét nézni, ami a derekamon pihen. Egy pillanatra ránéztem rápillantottam [így nincs szóismétlés], és ő a szememre emelte a tekintetét. Csokoládébarna szeme örvénylett,; annyi érzelem volt benne, mint eddigi ismeretségünk során soha.
Ha ezt a bakit nem ejtik meg követik el [így nem szerepel megint ugyanaz a kifejezés], akkor viszont nagyon igazán [így nincs szóismétlés] komoly kis koncertet adtak volna.
Utánuk egy palotási banda, a Hideg Fémek következett, akik tűrhető zenét nyomattak, de viszont de/viszont az énekes lány énekeslány cincogása elrontott mindent.
Dani kivette a kezemből elvette tőlem [így nincs szóismétlés] a gitárt, és kezembe nyomta a mikrofont, miközben elkezdődtek az Off with her Head első szólamai akkordjai/hangjai/sorai [kétlem, hogy tényleg a 'szólam' szót akartad volna ide].
 - Ez igen, gyerekek! Gyerünk, hagy hadd halljam! - kiáltotta, és a tömeg, most már velünk kiegészülve újra [így magyarosabb a szórend] rákezdett újra a szövegre.
Ekkor keresztülvágott a tömegen egy, a harmincas éveiben járó nő, kezében a másik borítékkal.
Miután a kézbe kapta az eredményt
 - A másik banda pedig a.......
     Szókincs. Néha olyan, mintha nem gondoltad volna át igazán, hogy hova milyen szót akarsz írni, és emiatt egy-két szót nem rendeltetésszerűen használsz, ezáltal furcsa benyomást keltve a mondattal. Az előző pontban ezeket már felsoroltam, mint fogalmazási hibákat, de valójában ide tartoznak. Erre figyelj oda!
     Helyesírás. Leginkább a vesszőkkel van problémád, de néha még a párbeszédhelyesírással is akadnak gondjaid. Előfordulnak továbbá egybeírandó szavak különírásai és egyéb apróságok.
 - Jaj, ezt tartogasd a színpadra, Dawe.! - nevettem ki
 - Lehet, hogy jobb, ha ebbe nem szólunk bele, Nusi.
A bakit ott ejtették, hogy azt a dalt is előadták, amit én énekeltem, mikor kiderült a Rock 'n' Pets terve.
Idő közben Időközben egyre nagyobb tömeg lett az apró épületben
 - Köszöntsétek a Rock 'n' Petset! - kiáltotta el magát az előző zenekar énekese, mire Dani féltestvére, és annak bandája fellépett a színpadra.
aki idő közben időközben odakászálódott hozzánk.
 - Ne felejtsd el, hogy kivel állnak szemben.! - kacsintottam rá, és mikor befejezték, gyorsan összehívtam a srácokat.
 - Oké, gyerekek, most vagy soha.! Adjatok bele apait-anyait
A szám végére aztán vissza tértem visszatértem a színpadra
 - Na, hogy tetszik, emberek?
 - La la la la la la Let's get Drunk, and let's go Home together, la la la la la la Let's get Drunk, and let's get stoned together, La la la la la la Let's get Drunk, and let's go Home together, la la la la la la Let's go home[szóközfelesleg]....[szóközhiány]- a A közönség sorai között egyre nagyobb hevesebb [ideilőbb szó, nem?] pogó támadt
A srácok idő közben időközben vízzel öntöttek le pár embert, a közönség pedig ettől még inkább bevadult. - Skacok, köszönjük! De most már következzen az, ami miatt most itt vagyunk![szóközhiány]- erre még nagyobb ovációt kaptam.
még egy utolsó puszi dobálás puszidobálás és meghajlás után
mi pedig még mindig extázis alatt vedeltük a sört, a vizet, és a különböző alkoholmentes italokat. - Mielőtt folytatnánk, Iitt van most velünk a Zaj! Pályázat egyik zsűritagja...
 - Palotás! - szólt. - Itt van a kezemben az első szita eredménye, ami után csupán öt versenyzőnk marad! Készen álltok?! Dobpergést kérek...[szóközhiány]- nézett ránk
 - Akik tovább jutottak továbbjutottak, azok pedig nem mások, mint...... Jaj, alig látok valamit!
 egy olyan nézéssel karöltve, miszerint „Nem, nem én voltam! Én? Én soha!”.
 - Jó, jó, jó! Akik tovább jutottak továbbjutottak a második körbe, ezzel kiérdemelvén a legjobb öt közé tartozást, nem mások, mint a ROCK 'N' PETS!... - kiáltotta, mire a banda kiabálva ünnepelni kezdett. - ... És... hoppá-hoppá, meglepő fordulat!
láttam az arcán, hogy nem érti, mi történt.
 - Szuper, meg van megvan! Ennek örülök! - dörmögte Lukács a mikrofonba.
Abban a pillanatban, hogy az információ elért az agyamig, Dawe felé fordultam
extázisban buliztuk végig a Holtidő-koncertet.
     Hitelesség. Már megszoktam, hogy ebben a pontban logikai bukfencek tucatjait kell felsorolnom, de a te történeted esetén egy ilyet sem fedeztem fel; gratulálok!
     Történetvezetés. Az egyes fejezeteket mindig a megfelelő helyen zárod le, ezzel berántva az olvasót a következő elolvasásának erejéig is. Az viszont már egy elég komoly probléma, és a blogod olvasását is képes helyenként élvezhetetlenné tenni, hogy átugrod Nusi és a többi bandatag kapcsolatának kialakulásának fontos részleteit.
Illetve, mielőtt elfelejtem: komolyan gondoltad, hogy beillesztesz egy komplett citromos palacsinta receptet az egyik (tizenharmadik talán?) fejezetbe? Nemcsak teljesen felesleges volt, de még illúzióromboló és nevetséges is.
Tanulság. Bizonyos dolgokban már most rendelkezel nemcsak elégséges, de abszolút szuper képességekkel - ilyenek a fülszöveged és a bevezetőd, a verseid és a novelláid is. Azonban sok tekintetben még van hová fejlődnöd (amivel egyébként semmi baj nincs, mert minden embernek van hová fejlődnie, az élet minden terén).
Először is: ne félj leírásokat is közbeszúrni! Annyira kimeríthetetlen kincsesbánya ez a szövegtípus, és legalább ennyire alá van becsülve! A leírások színesebbé, élőbbé teszik a történetet és lehetővé teszik az olvasó számára, hogy lássa maga előtt, épp ezért bele tudja képzelni magát az adott helyszínbe, szituációba, gondolatmenetbe, érzelemkavalkádba, akármibe.
Másodszor: ne ugord át a szereplőid egymással való kapcsolatának kialakulását! (Ezzel kapcsolatban olvasd el a harmadik cikkfordítást ebben a bejegyzésben! Nem önreklám, csak segíteni akarok, hogy  ne legyen teljesen égetnivaló ez a kritika.) Te pont a lehető legrosszabb megoldást alkalmaztad, amikor egyik percről a másikra az olvasó már csak azt látta, hogy Nusi és a banda összeszokott, jól megvannak egymással. Miről szóltak az első beszélgetéseik? Mi közös bennük, és miben teljesen más a véleményük? Amúgy is legyenek rétegeltebbek, kidolgozottabbak a bandatagok! Jelen állás szerint Petihez pl. egy-két attribútumot tudok csatolni, de nem tudnék róla összefüggő mondatokban semmi érdemlegeset mondani, mert nem láttad el hiteles jellemmel.
A fogalmazás-szókincs-helyesírás-triót csakis olvasással és átolvasással tudod kiküszöbölni. Bármilyen irodalmat olvass is, az olvasás tökéletesíti a fogalmazókészségedet, bővíti a szókincsedet és csiszolja a helyesírásodat. (Apropó, helyesírás: jellemző rád néhány hiba, amit ebben a kis nyelvtanleckében már tárgyaltam. És nem, még mindig nem az önreklám, hanem a segíteni akarás vezérel.) Ha pedig az olvasás megtette a hatását, akkor sem szabad közzétenned semmit anélkül, hogy legalább egyszer átolvastad volna: csak így nem siklasz el az elírások, szóismétlések, helyesírási hibák és szóhasználati bakik fölött, amik írás közben esetleg elkerülik a figyelmedet.
A negyedik, amit mindenképp fejlessz, az a történetvezetésed. Ez viszont szorosan összefügg a karakterdinamikával, amit te nagyrészt egy az egyben kihagytál a történetedből.
De ne tévesszen meg a sok negatívum, amit felsoroltam - bőven vannak ott pozitívumok is, csak azokat nem részleteztem annyira, ezért nem olyan feltűnőek. Mindent összevetve is lepipáltad az általam kritizált blogok legalább kétharmadának a minőségét, úgyhogy igenis büszke lehetsz magadra!


Szerintem nagyon régen írtam utoljára ennyire száraz, ennyire nem építő és ennyire összecsapott kritikát... Ilyenkor komolyan nem értem, miért nem rúgták ki már nagyon régen a seggemet innen. Az egy dolog, hogy négyhavonta vagyok csak képes előállni egy-egy kritikával, az egy másik, hogy ezt fél évvel annak rendelése után teszem, de hogy mindezek után még ennyire ergya is legyen a végeredmény... Sajnálom! Néha - kit áltatok, mindig - már olyan szinten vagyok, hogy semmit sem tudok tisztességesen megcsinálni. A kritikád utolsó harmadát ráadásul a szemem köré száradt könnyekkel és a nővéreimnek hitt barátaimmal való "összeveszést" újra és újra visszajátszva írtam, ezért laposabb még a szokásosnál is. Most komolyan azt akarom kinyögni, hogy nézd el, amiért erre a rakás lócitromra vártál fél évig? Azt hiszem, megyek elásni magam.
Nessa hullája voltam; szia, mindenki!