2017. július 30., vasárnap

Önreklám vagy mi, - avagy Előolvasó & béta kerestetik!

Nos, megint én. 
Szokásomhoz híven, az ígért képek megint elmaradtak - na se baj, majd legközelebb, S. 

        Viszont, mint az a címből is kiderülhetett már, két előolvasót és egy bétát kutatok magamnak. Pár szempontot viszont a bétának való jelentkezéshez szeretnék kitűzni: legyél magabiztos és minimum KÉT, azaz 2 éve foglalkozz az írással. Legyél aktív facebookon, mivel ott sokkal gördülékenyebben megy majd a dolog. Ismerj minden írással kapcsolatos dolgot - gondolok itt például a párbeszédek helyesírására. Tudj hasznos tanácsokat adni, és minden egyéb. 
         A szempontok a leendő előolvasóimnak pedig: szükségem lenne EGY BLOGGER és egy NEM BLOGGER tagra, aki szívesen bevállalná a történetem olvasását - amiből pár részletet be is másolok -, és segítene ötleteket adni - tehát rendelkezz fantáziával -, és mindezek felett őszinte véleményt mondana a történetről. 
           Jelentkezni a sandra.l.collins.96@gmail.com e-mail címen lehet! 

Ui: Ha valaki elolvassa ezt a bejegyzést, és van véleményed a történetből az eddigi részletek alapján, ne habozz leírni megjegyzésben!

               

Fülszöveg:

Crystal: Egyetlen pillantás elég volt, hogy akkor beleszeressek. Aztán külön suliba kerültünk, és elfelejtettem egy időre, de most újra itt van teljes életnagyságban és a szívem még mindig hatalmasokat ver, mikor megpillantom valahol a folyósón. Ámde az a sok undorító dolog, amit velem és a barátnőmmel művelt megbocsájthatatlan. A szívem erős gyűlöletet táplál iránta és ezt semmi nem fogja megváltoztatni, ám még mindig teljesen oda vagyok érte. De ő ezt nem tudhatja.
Noel: Ránéztem, és a szívem nagyot dobbant, a gyomrom görcsbe rándult. Tudom, hogy sok mindent tettem anno, de szeretném jóvá tenni valahogyan. Viszont, ha Damon továbbra is magával ránt, akkor ez az egész sosem érhet véget: és ő sosem tudja meg, hogy szeretem. Crystal sok mindent nem tudhat rólam. Persze, ezen kívül.

Crystal valójában mással áll szemben, mint az egyszerű szerelem. Amikor Noel elment, nem azért ment el, mert másik iskolába került. Valami sokkal titokzatosabb és természetfelettibb dologért, amit csak a két fiú tudhat. 


Részlet az első fejezetből:

             "— Elnézést, Mr. Cutler, a mellékhelyiségben akadt egy kis torlasz — ment ki mindkettőnket Thea mosolyogva. Az osztály többi tagja nevetni kezd, még az irodalomtanár szája is mosolyra húzódik. Legyint, hogy üljünk le. Thea bevágja magát leghátra, én pedig mellé. Az óra első fele nagyon lassan telik el. Főleg, hogy a tanárunk mindenkit kikérdez arról, hogy mi a célja az élettől, ha elvégezi a gimnáziumot. Elmegy főiskolára? Egyetemre? Vagy esetleg a szomszéd utcában levő szakmunkás iskolában végzi? Így megy ez egészen addig, amíg az igazgatóhelyettes be nem kopogtat az ajtón, az oldalán azzal a szőke fiúval."


Részlet a második fejezetből:

              "— Ó, Mr. Bailey!  — kapja fel a fejét és a szemüvegét feltolva folytatja — Örülök, hogy újra láthatom az iskolánk egykori legjobb diákját. — mosolyog és a kezét nyújtja. — Na és persze Mr. DeFaria, a kis bajkeverőnk — fordul a fiú felé, aki unottan fog kezet lila és kék kockás szoknyát viselő nővel. — Őszintén remélem, hogy tanult valamit a másik iskolában. — Azzal visszaül a helyére.
            — Mrs. Tonks, megmutatná nekünk, hogy melyik lesz az osztályunk? — kérdezem.
            — Én nem, de Miss Baquet, az igazgatóhelyettes biztosan. — mutat a helyiség másik végében ülő nőre." 


Részlet a harmadik fejezetből:

                  "— Mindannyiunkon van. Rajtad kettő is. Az nem a sajátod. Öltél, Crystal. — Mi? Hogy én ölni? Képtelenség. Ismét elfogott a düh. Megint perzselni kezdte a bőröm a jel, és erős szúrást éreztem az ujjaim hegyén. Kis tövisek bukkantak elő. A barna hajam vörössé vált és egy szempillantás alatt levelek és tüskék nőttek benne.
— Crystal, nyugodj le! Magunkra uszítod a kannibálokat!" 


Részlet a negyedik fejezetből:

"A teremben hatalmas csend uralkodik. Mindenki várja a végeredményt, ami körülbelül két perc múlva ki is derül. Nem merek a folyadékra nézni, mikor kihúzzák a kezemet belőle. Soso professzor elordítja magát:
            — A Bailey-ek vére örökké őrző! — azzal a lendülettel hatalmas tapsvihar zengi be az egész termet. A jobb oldalt ülő csuklyás, kék talárt viselő diákok állva tapsolnak, és ujjonganak. Büszkén állok fel a székből, és letörlöm a kezem. Tatyana Voronin, az egyik tanár büszkén nyomja a csuklómra a kékül parázsló szimbólumomat: egy íjászfiút. A forma beleég a bőrömbe, de mint egy tetoválás, pár percen belül kék, kiiktathatatlan jelvénnyé válik. Végül a kezembe nyomják a talárom és letessékelnek a többiek közé, majd felhívják a következő tanoncot. "

Ölelés, S

1 megjegyzés:

Theme by Lydia (css)
and Leona(header)