Nessa-kritika #15 - Moncsi_Tommo: Temporary Fix

Ide csak annyit szeretnék, hogy a kritikában a képen látható designról írtam, és már majdnem a kritika végére értem, mikor láttam, hogy lecserélted. Remélem, megérted, hogy nem írtam újra emiatt a kinézet-kritikát.

Temporary Fix

A kinézet
Első benyomás. Elég nehéz lenne kikerülni a tényt, ami már a címből, de a fejlécből egyértelműen kiderül: hogy egy One Direction-, azon belül Harry Styles-fanfictionnel van dolgom. Mivel előítéletes vagyok, ezért a fejlécen Selena Gomezt meglátva rögtön a fejemet fogtam, mert évekkel ezelőtt, amikor blogos pályafutásom kezdetén 1D-fanfictionöket kerestem, minden másodiknak ő nézett vissza a fejlécéről - és, hát, azok az írások finoman fogalmazva nem voltak valami minőségiek. De ez csak egy előítélet, nem is tudom, minek írtam ide. Mindegy.
A blogon ránézésre egyébként nem szúrja ki a szememet súlyosan semmi: a színek harmonizálnak egymással, nincsenek túl rikító árnyalatok, a betűk olvashatók, a szövegek sorkizártak - egyszóval nagy vonalakban minden rendben van. Persze, ez csak az első ránézés, úgyhogy merüljünk is el benne kicsit jobban.
Fejléc. Amúgy is mindig leírom a véleményemet, de mivel ez a te munkád, ezért főleg kötelességemnek érzem. Több problémám is van vele.
Kezdem a legszembetűnőbbel: a karakterekkel. De ezen belül is több nyűgömre szeretnék rámutatni, úgyhogy haladjunk sorban. Elrendezésüket tekintve abszolút összezavarnak. A három karakterből eleve arra következtet az arra járó, hogy egy szerelmi háromszöges történetre számíthat. És, mivel Liam van középen, ezért ő tűnik e háromszög közepének. Remélem, érted, ez mennyire félrevezető. Ha nem azt nézem, hogy Liam középen van, akkor ebből a fejlécből az jön le, hogy Haven és Liam alkotnak egy párt, Harry meg a "felesleges harmadik", vagy amit akarsz. De tudjuk, hogy a kettő közül egyik sem igaz - nem szerelmi háromszög áll a történet középpontjában; Liam csak Haven barátja, a szerelme valójában Harry - aki ennek ellenére el van suvasztva a fejléc szélére, mintha nem is lenne jelentős szerepe, ráadásul Haventől legtávolabbra. De térjünk át az elrendezésről a kivágásukra. Haven haja borzalmasan lett megoldva; Liambe hol belevágtál, hol hagytál körülötte félcentit az eredeti kép sötét hátteréből; Harry-ről pedig konkrétan otthagytad az egész képet. Plusz iszonyat zavaró a tény, hogy Haven feje kétszer akkora, mint Liamé vagy Harry-é.
Aztán ott a háttér. A főszín teljesen rendben van, és nem pakoltad tele a történethez csak jobb esetben kötődő töltelékelemekkel, mint sokan másik, ez rendben. De mi az a félbevágott óra Harry mellett?
Az utolsó, amibe belekötök, a cím. A betűtípusok nekem nem jönnek be, de ez épp relatív. A színekre még azt mondom, rendben van, mert illik a designéihoz. Általában támogatom azokat, akik saját fejlécet készítenek a blogjukhoz, de valljuk be, ez nem profi darab, és nem feltétlenül a szerkesztésével, hanem a megtervezésével van a legtöbb baj.
Hátterek. Mind a főháttér, mind a blogsáv háttere kellemes, megnyugtató színű. A kék és rózsaszín árnyalattal még nem sokszor találkoztam, és ez kölcsönöz a designnak nem kevés egyediséget.
Betűk. Minden betűd ugyanaz a lilás-rózsaszínes (ne haragudj, a színekhez analfabéta vagyok) árnyalatú, ami tökéletesen passzol a háttérhez, úgyhogy ez teljesen rendben van. A modul- és bejegyzéscímek típusa eltérő, de nem ismeri az ő és ű betűket, úgyhogy annyira nem nyerte el a tetszésemet. A fő betűtípus viszont egyszerű, és épp ezért a lehető legjobb is; a méretekkel szintén nincs probléma. Azért külön pirospont jár, hogy mindenhol sorkizártra állítottad a szöveget.
Effektek. Képeffektek nincsenek, de én, lévén egy végtelenül egyszerű paraszt, tökéletesen beérem a semmivel is ilyen szempontból. A linkeffekt kurzortól széthúzó betűs (nem tudom, érthetően írok-e), ami néha zavaró tud lenni, de egyébként nem vérlázító.
Modulok. A számlálót (mind a nézettséget, mind az online-t) teljesen fölöslegesnek tartottam mindig, de ez is egyéni mánia. Kicsit zavar, hogy a chatet és a cseréket a feliratkozó-modul elé helyezted; mintha a cseréért kuncsorgó ismeretlenek fontosabbak lennének, mint az olvasóid. De ezektől eltekintve nincs mibe belekötnöm.
Oldalak. Minden rendben, nincs miről írnom.
Bejegyzéselrendezés. A dátumfejléccel nincs baj, nem kell túlcsicsázni úgysem. A dátum viszont (nem a nap, hanem az óra és a perc, lent) eléggé a levegőben lóg amiatt, hogy a bejegyzés írója nincs feltüntetve. Ellenben az tetszik, hogy nincsenek pipák - így, ha valaki véleményt akar nyilvánítani, kénytelen a komment-szekcióban tenni. Ügyes!
Könyvborító. Perrie munkája, ezért alapdolog, hogy nincs mibe belekötnöm; gyönyörűen néz ki.
Trailer. Rögtön feltűnik a pazar, Bevani-féle aláfestés, amit imádok, és az, hogy a videó tökéletesen passzol a zenéhez mind hangulatilag, mind ritmusra. A szöveg maga figyelemfelkeltő, és a gifek is egész egyediek, nem azok a tipikusan agyonhasználtak, amit minden második blogtrailerben látsz.
Összhatás. Külsőre tehát minden rendben van, a fejléc defektjeitől és apró modulelrendezési hibáktól eltekintve. Le a kalappal, szép munkát végeztél!

A tartalom
Alapötlet. Sajnálom, de nem sok jót tudok róla mondani. Mert mi is az alapfelállás? Los Angelesben játszódó One Direction-, ráadásnak Harry Styles-fanfiction, amiben a főhősnő Liam volt legjobb barátnője. Ebben az egy mondatban felsoroltam mindent, ami egy blog történetét sablonossá teheti, ugyanis ezeket már milliószor olvastam máshol. Harry Styles, mint első látásra szerelem - minden második blog főhőse. Liam, mint az örök kapocs a mindenkori főhősnőnk és a világ legnagyobb fiúbandája között - minden második One Direction-fanfiction ezt a megoldást használja, mert annyira kényelmes. És végül Los Angeles - ha egy blog nem Londonban vagy New Yorkban játszódik, akkor LA-ben, mert hát a világunk csak ezekből a helyekből áll. De nem vagyok előítéletes, és a dolgomat is szeretem alaposan elvégezni, ezért természetesen végigolvastam a blogot - azért mondom, nehogy megharagudj, hogy csak ítélkezem.
De ha részletesebben belemegyünk, akkor azért már van néhány különlegesebbnek mondható eleme a történet alapötletének. Ezek közé tartozik a főhősnőnk, Haven "előélete", vagyis a gyerekkora; a tény, hogy Havennek barátja van, aki ráadásnak rendőr; a főhősnő cukrászdát nyit. Utóbbi oka az, hogy a főhősnőnk a megszokottól eltérően nem 16-18 éves, hanem már 21. Mindezek szuper, egyedi elemei a sztorinak - visszahúzza őket az, hogy Harry szokás szerint a nőcsábászból lett hősszerelmesnek van beállítva, aki a főhősnő megismerése előtt minden nap más nőt használt ki, de mikor meglátta őt - aki semmiben nem különbözik a hatmillió másik lánytól, akivel azon a héten találkozott -, nyilván rögtön beleszeretett. Az első látásra szerelem alapjáraton is elcsépelt már, és kicsit többet kell nyújtani nála ahhoz, hogy egy történet újat tudjon mondani, de az, hogy egy Harry-hez hasonlóan népszerű és sok nőt látott férfinek egyik percről a másikra felkeltse a figyelmét egy random lány, akit meglát, és aki még csak nem is viselkedik vagy beszél vagy öltözik vagy csinál akármit különlegesen... Hát, érzed a szavaimon, hogy ez így nem túl hiteles vagy megkapó. És elcsépelt is. Na de menjünk bele mélyebben.
     Cím. Ó, azok a jól ismert One Direction-dalcímek/-szövegrészletek! Nem nyűgöztél le. Eleve nem lendít rajta sokat az sem, hogy angolul van, de nem is tehetted volna feledhetőbbé azzal, hogy pont a Temporary Fixről keresztelted el. Egyetlen pozitívuma, hogy a történetre még passzolhat - de csak akkor, ha Harry és Haven valamilyen úton-módon szétválnak. Akkor lesz csak "időleges" az, ahogy Harry "helyrehozta" Havent. Én a helyedben így oldanám meg, hogy legalább ebből a szempontból előnyös lehessen a cím.
     Fülszöveg. Már én érzem magam köcsögnek, hogy állandóan negatívan írok, de ezt sem tudom valami sokat dicsérni. Iszonyatosan hatásvadász benyomást keltenek az összevissza, összefüggéstelen sorok és bekezdések; látszik, hogy egy hatalmas szerelemnek próbáltad beállítani a főhőseidét, de inkább nevetséges lett az eredmény.
"A történtek után nem bírtam a szemébe nézni. [témaváltás] Tehettem volna akármit, de ez volt a legjobb, illetve egész életem legrosszabb döntése. [témaváltás] Szerettem őt, bármit megtettem volna érte, de túl nagy volt a trauma, melyet én okoztam. Nem tehettem meg vele, hogy még nagyobb veszélybe sodrom! Láttam, ahogy a barátaim szinte tönkremennek, ahogyan a kapcsolataik darabokra hullottak. Nem hiányzott, hogy a lány - akit mindennél jobban szerettem[szóközhiány]- szintén közéjük tartozzon. Bár éppen az ellenkezőjét csináltam... Össze fog törni, de remélem, a srácok mellette lesznek, nem fogják hagyni, hogy még több fájdalom érje, és felkaparják majd a padlóról. A seb a szívében örökké tátongani fog, ahogy az enyémben is, pedig csak meg akartam őt óvni - de ezt senki nem veszi észre. [témaváltás] Úgy érzem, tönkretesz a szerelem, de ezt saját magamnak okoztam, megérdemlem, hogy szenvedjek. [témaváltás] Hosszú idő óta nem láttam, de már nem bírom a hiányát. Döntés elé kerülök [most meg jelenidőre váltottál]: fogalmam sincs, mit tegyek... Két út van: az egyik vissza hozzá, a boldogságot rejtő ölelésbe. A másik pedig tőle nagyon messze, a szakadékba, melyből többé nincs kiút.”
Mentségedre legyen viszont mondva, hogy helyesírásilag szinte teljesen rendben van - és már ez is nagy szó. Ha viszont én csak egy, a blogodra tévedő, potenciális olvasó lennék, akkor ez a fülszöveg nem fogna meg; nem késztetne arra, hogy beleolvassak a történetbe. Főként a hatásvadászsága miatt, de azért is, mert ilyen alapfelállást már vagy százszor olvastam máshol, és sokkal jobban megírva.
     Prológus. Valamiért mindig bejött nekem az a megoldás, hogy egy képpel indítanak a bejegyzések, és te ezt továbbfejlesztetted azzal, hogy mindig a kép alá írod, hogy épp kinek a szemszögéből olvashatjuk a részt. Az meg egy külön öröm volt, hogy sorkizárt a szöveg! De ahelyett, hogy felsorolnám a konkrétumokat, amik eszembe jutottak a prológust olvasva, inkább az adott részletekkel alátámasztom a véleményemet.
Az én életem sohasem volt egyszerű. - Na, ez az a mondat, amivel kapásból unszimpatikussá tetted a főhősnődet a szememben. Nehezen viselem, ha egy karakter sajnálja magát, és úgy állítja be a dolgokat, hogy őt bizony kötelező sajnálni. Megkérdezném Havent, ha itt állna előttem, hogy szerinte mégis kinek egyszerű az élete? Mert tapasztalatom szerint senkié sem az. Az élet szó magában hordozza a tényt, hogy ott vág pofán mindenkit, ahol tud. És most hadd ne soroljam fel, hogy Haven hány tucat szempontból van jobb helyzetben, mint pl. egy etióp kislány; úgyis érted szerintem, hogy mire gondolok.
Első látásra szerelem volt köztük, de senki sem gondolta, hogy annak a felelőtlen éjszakának nyoma is marad. - A továbbiak (az egyéjszakás kaland, például) ismeretében nem igazán nevezném Haven szüleinek a kapcsolatát szerelemnek. Ezt Haven meg te sem gondolhatod komolyan.
Anya mindössze tizenkilenc éves volt, apu sem volt sokkal idősebb nála. Azt hiszem, huszonegy volt akkor. - Ezzel el is érkeztünk egy gyakori hibádhoz, amit inkább a fogalmazás-pontban kéne bővebben tárgyalnom, de már itt kitérek rá. Két mondaton belül háromszor írod, hogy 'volt' - ez nem olyasmi, amit az ember nem vesz észre, hogyha átolvassa a leírt szöveget, mielőtt közzéteszi. Így hát ordít a prológusról, hogy nem olvastad át elég gondosan. Ugyanis ezt a két mondatot simán meg lehet fogalmazni szóismétlés nélkül is, például Anya mindössze tizenkilenc éves volt, és apu sem sokkal idősebb; azt hiszem, huszonegy.
De ő legalább biztosíthatta az otthont és nem dobott el, úgy, mint az anyám tette.
Lehet, hogy ebben az egészben az is közrejátszott
Az iskolás korom iskoláskorom koránt sem volt egyszerű. - Hű, de sajnálom Havent, szegénynek semmi sem egyszerű. Érzed az iróniát.
Hiába kaptam meg Amanda által a megfelelő nevelést, mégis gondjaim voltak
Képes voltam akárkit, akár a szavaimmal a földig tiporni, szándékosan és előfordult, hogy véletlenül is.
Mindent együtt csináltunk, azonban nem volt nálunk köztünk több a barátságnál
Ez így volt rendjén egészen addig, amíg Liam 2010-[fölösleges szóköz]ben már másodjára jelentkezett az X- faktor- ba X-faktorba.
Tizenhat éves voltam. Túl fiatal ahhoz, hogy egy ekkora fájdalmat elviseljek. - Haven meg a nagy fájdalmai. Biztos én vagyok érzéketlen, de nehogy már egy "ekkora fájdalomként" fogja fel azt, hogy a legjobb barátja, akit állítólag nagyon szeret, valóra válthatja az álmait!
Nem felejtett el, de nagyon ritkán tudtunk beszélni, és ezek a telefon- vagy éppen FaceTime beszélgetések is az idővel heti egy, majd havi egy beszélgetésre alkalomra csökkentek. Emlékszem, azok a néha órák hosszat tartó telefonbeszélgetések, illetve videó hívások videóhívások tartották bennem a lelket. Apámmal a kapcsolatom, ami eddig javulófélben volt, most a legjobb, sőt egyetlen barátom elvesztése után még rosszabb lett, mint volt valaha [így nincs szóismétlés].
Csak az érettségi után mutatott javulást az állapotom, mikor megismertem Chris-[fölösleges szóköz]t, akivel viszonylag gyorsan egymásba habarodtunk.
De ez egészen más volt, mint ami Liam- mel Liammel volt köztünk. - Ezt jó tudni, tekintve, hogy Liam állítólag Haven legjobb barátja volt, és sehogy nem habarodtak egymásba.
Ez szerelem volt, és az is maradt, és már két éve töretlenül tart... - Nem pont ezt képzeltem el ideális lezárásnak egy ilyen történet prológusához, de ezt nem én döntöm el.
Összegezve tehát. Haven múltjának a felfedése az önsajnáltatást leszámítva korántsem rossz - pont eleget írtál le róla ahhoz, hogy az olvasó megkedvelhesse és megismerhesse annyira, hogy érdekelje a története. Igen, a "Liam Payne a legjobb barátom"-felállás már évekkel ezelőtt sem volt egyedi, de ez biztos csak engem nyom. Prológusnak tehát nem volt rossz ez a kis szösszenet; remekül előrevetítette a történetet, bemutatta az alapfelállást, és ha a lezárása nem is a leghangzatosabb, de azért megvan a maga tetszetőssége.
Kivitelezés. Ha az alapötletről keveset írtam, hát a kivitelezésről bőven van mondandóm - sajnálatos módon főként azért, mert rengeteg különböző hibát véltem felfedezni. A legtöbbet a soron következő alpontokban sokkal bővebben is kifejtem, de azért összefoglalva: az "érzelemleírásaidtól" a falat kapartam; a karaktereid hiteltelenek és nem nélkülözik a sablonos elemeket; az írásod maga hemzseg a fogalmazási és helyesírási hibáktól; hitelességileg az egész történet egy kártyavárnál is instabilabb; a történetvezetésedet pedig nem gondoltad át eléggé.
A fejezeteid csapnivalóan rövidek: mire elkezdődik és bármilyen szinten bele tudnám élni magam a sztoriba, véget is ér egy-egy rész. De még ezt a kevés írást is fölösleges képek, gifek tömegével nyomatod tele. A fejezetcímek szerepét általában az adott részből egy-egy félmondat vagy szó tölti be, és többségében semmi fantáziadússág nem jellemzi a címválasztásaidat. Ha mégis figyelemfelkeltő lenne egy címed, akkor azt biztosan agyoncsapod egy beillesztett képpel - lásd a Szakítottunk c. fejezetet, aminek a harmadik bekezdésénél már ott virít egy kép Louisról. Kérlek, ne lődd már el az összes clickbaitedet egy képpel, ami egyértelművé teszi, hogy kikre vonatkozik a cím! Köszi.
Ne feledkezzünk el arról sem, ami az egész történetet áthatja: arról, hogy ez egy rajongói fikció Harry Styles-ról. Az egész sztoriról ordít, hogy egy rajongó lány ábrándozásai. Liam nem azért a főhősnő legjobb barátja, mert bármilyen baráti viszony lenne köztük - hanem azért, mert te álmodozol arról, hogy Liam a legjobb barátod, és ezzel elérhetővé teszi számodra a One Direction többi tagját. Harry nem azért szeret bele Havenbe, mert erre bármilyen érzelmi oka lenne, hanem azért, mert te magadat képzeled a főhősnő helyébe, és azt szeretnéd, ha Harry Styles beléd szeretne. Haven nem azért ismerkedik meg az egész bandával és lesz minden 1D-barátnő öribarija, mert ennek bármilyen jelentősége lenne a történet szempontjából vagy mert bármit is mutatni akarnál a barátságukról vagy tanítani úgy általában a barátságról, hanem mert te szeretnél ilyen közeli viszonyban lenni ezekkel az emberekkel. És még sorolhatnám, de szerintem a nyűgömre már rájöttél. A történet nem úgy halad az útján, ahogy azt a fizika törvényei, a realitás vagy a hitelesség megkívánná, hanem úgy, ahogy egy rajongó álmodozásai egymást követik. Tehát összefüggéstelenül és csapongva.
Nem vagyok elégedett. De folytatom inkább az alpontokkal, mielőtt túl sok lesz az érvek nélküli sárdobálásomból.
     Leírások. Haven és Harry öltözékein kívül szinte semmit nem írsz le, de legtöbbször még azt is letudod különböző márkanevek (Victoria's Secret, Vans, meg isten tudja, még mik) dobálásával és polyvore-os montázsokkal. Elmaradott vagyok, igen, de nekem semmit nem mond, ha leírod egy ruhadarab márkáját; rendesen hidegen is hagynak az ilyesmik. Abból értek, amit jelzőkkel írsz le. Te viszont csak nagyon ritkán teszel így, és ha mégis, akkor sem maradhat el a hihetetlenül releváns polyvore-ruhaösszeállítás. Nem tudom, ki hogy van vele, de én olvasni szeretek egy blogot, nem pedig nézni - legyen szó akár polyvore-ról, akár agyonhasznált Selena Gomezes gifekről.
Amikor nagy ritkán egy szereplőt jellemezni próbálsz, az sem sikerül valami jól. Csomószor leírtad például, hogy Haven mennyire szereti Christ, és fordítva - de ez eléggé lóg a levegőben, tekintve, hogy azt sem tudjuk meg, mit szeretnek egymásban. Persze, hogy nem, hiszen Chrisről például az sem derül ki, hogy milyen ember, könyörgöm! Engem az ő karaktere érdekelt volna még talán a legjobban a szereplőgárdádból, mégis letudtad az ő jellemét annyival, hogy rendőr volt, és kábítószerfüggő meg gyilkos lett. Egy embert nem lehet ennyi információval meghatározni. Érdekelt volna, milyen ember Chris, milyen döntéseket hozott már a kapcsolatában Havennel, jól vagy rosszul végzi a munkáját, hogyan jöttek össze, mit szeret Havenben - nem csak az, hogy mennyire eszméletlenül jóképű meg mennyire fel tudja izgatni Havent az ágyban.
De ha érzelemleírásról van szó, akkor sem remekelsz túlzottan - sőt. Chris egy alkalommal kis híján megerőszakolja Havent, és te csak nagyon esetlenül és alig írsz a lány érzelmeiről a témával kapcsolatban;később minden beszélgetés vagy akármi nélkül továbblép ezen. Mikor ezt követően Chris egy időre eltűnik, Haven már kapásból csak aggódik, hogy hol lehet; egyszer sem említed, hogy Haven esetleg félne, hogy újra ilyet tesz, ha előkerül. Mutasd már meg, hogy mit éreznek a karaktereid, könyörgöm! És ha már így teszel, próbáld meg figyelembe venni, hogy a karaktereid is emberi lények kéne, legyenek, nem pedig robotok. Ezt azért írom, mert ha nagy ritkán érzelmeket próbálsz leírni, akkor sem azt írod, amit adott helyzetben egy karakternek éreznie kéne, és még ezen túl is temérdek ellentmondásba bocsátkozol. Például itt van ez:
"Az érzéseimmel még mindig nem jutottam dűlőre. Nem tudtam, mit is éreztem valójában Harry iránt. Abban az egyben viszont biztos voltam, hogy nem vagyok belé szerelmes, de hogy viszont szerettem- e viszontszerettem-e? Ez a kérdés megválaszolatlan maradt számomra. Legalábbis a nap végéig..." - Könyörgöm, döntsd már el, hogy mit akarsz, mit érezzen a főhősnőd! És ha kitaláltad, próbálj nem dobálózni fogalmakkal, hanem esetleg figyelembe venni, mit is jelentenek. Haven biztos abban, hogy nem szerelmes Harry-be, eddig oké. Erre utána: de abban nem biztos, hogy viszontszereti-e. Már bocs, de ha biztosan nem szerelmes belé, akkor hogy a francba szeretné viszont Harry-t? Áruld el, kérlek, mert nagyon érdekel!
Tájleírás: nuku. Szereplők külső megjelenésének leírása: főleg képekre korlátozódik, és a tényleges leírások is tele vannak márkanevekkel. Szponzorálnak téged ezek a márkák, vagy mi van? Szereplők jellemének leírása: nuku. Haven jellemével próbálkoztál ugyan a prológusban, de semmi konkrétum nem derült ki, csak az, hogy egy időben indokolatlanul bunkó volt mindenkivel, mert másokon vezette le az őt ért "sérelmeket" (ugyanis szegény Havennek szörnyű élete volt, és ezt előszeretettel hangoztatja, hogy mindenki sajnálja őt teljes szívéből). Érzelemleírások: hiteltelenek, valószerűtlenek és, ha ez nem lenne elég, még ellentmondásosak is. Semmi sincs rendben.
     Párbeszédek. Tekintsünk el attól, hogy helyesírásilag nagyrészt minősíthetetlenek, mert az nem ide tartozik. Kezdjük a személyes kedvencemmel:
 - Ha lehet, ilyet többet ne csinálj![szóközhiány]- krákogott fel Harry. - Túl jó csaj vagy!
Neked szegezem a kérdést: el tudod képzelni, hogy ezek a szavak valaha is elhangozzanak a való életben? De most komolyan. Tudom, hogy szinte minden Directioner, köztük te is, álmodozol arról, hogy Harry ilyet mond neked, de valljuk be, az ilyen jellegű álmokat nem szerencsés úgy beállítani, mintha a valóságban is megtörténnének - egészen egyszerűen azért, mert hiteltelenek. És többségében gyomorforgatóan nyálasak is.
Szerencsére viszont pozitívumot is találtam, mivel a párbeszédekből pont megfelelő mennyiséget csempésztél a sztoriba, se nem túl sokat, se nem túl keveset. És ez egy hatalmas előny. Viszont még lenne egy párbeszéd-részlet Liam és Haven között a 17. fejezetből, amit mindenképp ki akarok elemezni neked, hogy értsd, mi bajom van.
 - Mi történt, Anna?
 - Részben az én hibám volt a szakításunk, de a nagyobb rész Christ illette. Beismerem, én is hülye voltam, mikor lefeküdtem Harry-[szóközfelesleg]vel, de...[szóközhiány]- Liam a szavamba vágott, mire rápillantottam.
 - Hogy mit csináltál? De hogyan, miért? Normális vagy?[szóközhiány]- kKezdtem úgy érezni magam, mint egy tini, akit leszidnak a szülei, mert túl sokáig volt távol az este. Liam arcán az értetlenséget helyét kezdte átvenni a düh. - De hogyan jutott ilyen az eszetekbe!?
 - Liam, nem vagy az apám![szóközhiány]- fakadtam ki. - Légyszi, ne viselkedj úgy, mint aki beleszólhat az életembe! Úgy gondolom, nagylány vagyok már!
 - Annalise! Sajnálom, oké? Én nem úgy értettem, de szóval... te... megcsaltad Christ?
 - Egy felelőtlen éjszaka volt, és nem is tudom, mit gondoltam magamról, mikor elmentem a bárba, de úgy gondoltam, muszáj volt egy kicsit elfelejtenem a barátom, és az tűnt a legjobb megoldásnak. Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, hiszen részeg voltam, és úgy történt meg!
 - Tehát Harry kihasznált?[szóközhiány]- ráncolta össze a homlokát a mellettem ülő barátom.
 - Nem, dehogy! Szó sincs róla, hiszen rá másztam rámásztam egy kicsit túlságosan is, és ő is csak férfiból van! Nem tehetett róla!
 - De mégis megdugott![szóközhiány]- felelt dühösen Liam. Erre a mondatra a levegő egy pillanatra bennakadt a légcsövemben, a szám pedig a földet súrolta. A mellkasonm örült őrült gyorsasággal mozgott fel, s le. Nem hittem a fülemnek, és nem voltam képes elhinni, hogy Liam ezt mondta a legjobb barátjáról. A szemem könnybe lábadt, és nagyon kellett tartanom magam, hogy ne kezdjek el ordítozni vele. Hiába változtam meg teljesen, a lobbanékony természetem erősen megmaradt. Néha még lidércnyomásként ér egy-[szóközfelesleg]egy szituáció, de igyekszem tartani magam, hiszen már nem vagyok az, aki akkor voltam.
 - Liam![szóközhiány]- kezdtem egészen nyugodt hangsúllyal. - Hogy mondhattál ilyet?
Felnéztem könnyáztatta pilláim alól. Amint meglátta, hogy kezd nálam kiborulni a bili, egyből megváltozott az arckifejezése. Az a dühös arc eltűnt, és valami egészen más vette át a helyét. Nem tudtam megmondani, mi lehetett az, de sokkal jobban tetszett, mint az előző.
 - Sajnálom! Nem tudom, hogyan gondoltam![szóközhiány]- hajtotta le a fejét, mire megsajnáltam.
 - Ejtsük a témát, légszíves légy szíves![szóközhiány]- simítottam meg borostás arcát, mire felnézett a szemembe. Bólintással jelzett nekem.
Ez a részlet megmutat mindent, amiért ki nem állhatom Haven karakterét - ezt még a karakterek kapcsán is tárgyalni fogom, de itt is muszáj kitérnem rá, hogy elemezhessem ezt a párbeszédet. Mert mit is olvashattunk itt? Liam, aki Haven "legjobb barátja" - legalábbis a te elmondásod szerint, de Haven mosórongynak használja, mert nem kicsit rosszul írtad meg az ő kapcsolatukat, ezért az idézőjelek -, aggódik Havenért, ezért van pofája megkérdezni, hogy mi történt közte és Chris között, amiért szakítottak. Erre Haven elkezdi mondani, hogy részben az ő hibája volt, elvégre lefeküdt Harry-vel a kapcsolatuk ideje alatt, de természetesen a főgonosz az Chris. Bocsánat, de nekem ez túl magas. Nem mondom, hogy Chris nem hibázott, de azért az nem kicsit felháborító, hogy apróságnak állítod be a tényt, hogy Haven megcsalta Christ. Ha a nagy Harry Styles-szal csalja meg valaki a barátját, akkor az nem gáz, nyilván. Főleg, ha egy rajongó lány álmodozásának a terméke a karakter, aki így tesz.
De nem csak ennyit tudok mondani erről a párbeszédről. Mikor Liam ezen - szerintem érthetően, de biztos én vagyok az ünneprontó - kiakad, és Havennek szegezi a kérdést, hogy hogyan juthatott ilyesmi eszükbe, akkor Haven ahelyett, hogy simán csak elmondaná, Liam torkának ugrik, hogy nem az apja, és ne viselkedjen már úgy, mint aki beleszólhat az életébe, hiszen nagylány már. Ha egy hisztis, unszimpatikus, gyerekes, szűk látókörű főhősnőt akartál írni, akkor tökéletesen sikerült, de mindketten tudjuk, hogy nem ez volt a célod - és ezért elkeserítő a végeredmény. Még a végén szegény Liam kér bocsánatot a sárkányunktól.
Liam egyébként szerintem csodálatos barát, és Haven az égegyadta világon semmit nem mond vagy tesz, amivel ezt kiérdemelné, sőt, épp ellenkezőleg, ott köt bele és ott támadja a srácot, ahol csak tudja. Liam teljesen jogosan értetlenkedik és mondja, hogy Harry kihasználta, Haven meg persze bevédi, hogy "Harry nem tehetett róla". Segítek: tehetett; ugyanis ő nem volt semmilyen tudatmódosító szer hatása alatt (leszámítva persze a főhősnő, ergo te magad mámorító bájosságát), mégis megdugta. És mikor Liam ugyanezt a kifejezést meri használni arra, amit Harry tett, akkor Haven sárkánnyá avanzsál, majd' felrobban, és kevés hiányzik, hogy leordítsa Liam fejét, mint egy fúria. Haven "nem hisz a fülének, nem képes elhinni, hogy Liam ezt mondta a legjobb barátjáról". Miért, amit Harry Styles csinál, az nem megdugás? Az valami, Haven finom fülei számára megfelelőbb nevű tevékenység űzése? Vagy legjobb barátok nem mondhatják egymásról, hogy megdugtak valakit?
És persze, hogy mindezek után Liam kér bocsánatot, és "nem tudja, hogyan gondolta". Tényleg, Liam, hogy gondoltad, hogy aggódsz a hárpia legjobb barátnődért, és hogy felelősségre vonod, miután megcsalta a barátját és még bűntudatot sem érez? És hogy voltál képes abszolút jogosan a "megdugott" kifejezést használni egy olyan szent szűz nevével egy mondatban, mint Harry Styles?
De mondok én neked másik példát is, ezt már a 21. fejezetből. Telefonbeszélgetés Perrie és Haven között.
 - Szia, Perrie!
 - Haven! Nem hiszed el, mi történt![szóközhiány]- eEgyből a közepébe vágott, én pedig csak elkuncogtam magam.
 - Mi?[szóközhiány]- aA vigyorom körbeölelte az arcom.
 - Ahj! Az nem telefontéma! Otthon vagy?[szóközhiány]- kérdezte vidáman. Harry felém mászott, és a nyakamat kezdte nedves puszikkal behinteni. A levegő pár pillanatra bennakadt a légcsövemben, de hamar észhez tértem, hiszen Perrie még vonalban volt. Az eddig a torkomnál tevékenykedő férfi a tenyerét a derekamon keresztül levezette a combomon egészen a térdemig. Onnan a belső combomon visszahúzta mancsait a testem legérzékenyebb pontjáig. Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne sikítsak fel.
 - Haven! Itt vagy?[szóközhiány]- kérdezte a telefonból Perrie.
 - Persze! Izé... Nem vagyok otthon![szóközhiány]- Harry simogatni kezdett, miközben lepillantottam az arcára. Egy huncut, ám annál szexibb mosoly játszott az ajkain.
 - Hát hol vagy?[szóközhiány]- hangjában értetlenség érződött. Harry felcsúsztatta az egyik úját ujját, és csodákat művelt odalenn. Volt egy olyan érzésem, hogy direkt csinálta. Talán kíváncsi, hogy meddig bírom?
 - Oh....[szóközhiány]- egy elégedett sóhaj csúszott ki a számon, majd, amint a másik ujja is csatlakozott a játszmához, egy apró sikítás szökött ki az ajkaim közül. Teljesen önkívületi állapotba kerültem, és teljesen megfeledkeztem, a telefonban lévő Perrie-[szóközfelesleg]ről. Szerintem még Harry nevét is nyögdécseltem, és a barátnőm ezt az egészet végighallgatta. Ennél lehet még égőbb?
 - Harry? Te vele vagy?[szóközhiány]- aA hangja rántott vissza a valóságba, a szemeim azonnal kipattantak, és szinte lesöpörtem magamról a fiút. Azonnal a fürdőbe siettem, és magamra zártam az ajtót.
 - Jézusom! Hallottad![szóközhiány]- aA fejem vörös volt, miközben a telefonba suttogtam. A lány válasza egy kuncogás volt. A lány csak egy kuncogással válaszolt. [így nem ismétled a 'volt'-ot]
 - Igen! De bár ne hallottam volna![szóközhiány]- vVidámsága elárulta, hogy csak viccelt, ezáltal az én ajkaimon is mosoly keletkezett.
A sárga kijelölés szerintem érted, hogy egy fájdalmas röhögésre késztető, idióta ellentmondásra akar rámutatni. Ugyan, Haven, nyugi, dehogy hallotta - Perrie egyrészt süket, másrészt már hogy hallaná azt, amiről te is pontosan tudod, hogy hallja?
Ez megint egy olyan párbeszéd, ami 1. a való életben nem történne meg, de mivel te odáig meg vissza vagy Harry-ért, ezért nyilván írsz egy ilyet is, hogy legalább a főhősnődön keresztül hadd álmodozz egy kicsit 2. nem kéne, hogy felkerüljön az internetre. Egyszerűen csak ne. Nem baj, ha ilyen ötleteid támadnak, biztos mindenkivel előfordul. De ezek a képzelgések nem véletlenül nem kerülnek fel az internetre, hanem azért, mert vállalhatatlanul röhejesek és hiteltelenek. És nem vetnek túl pozitív fényt az írójukra.
     Karakterek. Bár a szereplő-listán szerepelnek, nem tekintem karakternek Niallt és Danielle-t, ugyanis ők egyetlen jelenetben kerültek szóba, de akkor is csak jelenlevőkként voltak megemlítve, szerepet nem igazán kaptak. Perrie szerepelt ugyan, de tipikusan az a töltelékkarakter, aki jelen van ugyan, de igazából csak annyi az osztályrésze, hogy legyen valaki, akire rá lehet fogni, hogy a főhősnő kebelbarátnője. Maradnak tehát a két főhősünk, Haven és Harry, valamint a mellékszereplőnek számító Chris, Liam, Louis és Zayn. Kezdem az utóbbiakkal, hogy könnyebb legyen.
Christ nem dolgoztad ki. Az elején ő a főhősnő cuki pasija, aztán ő van beállítva főgonosznak, aki se szó, se beszéd eltűnik a barátnője életéből két hétre, majd drogfüggőként és gyilkosként tér vissza rendőr létére. Az nem mellékszereplő, akinek a szerepét ebben az egy mondatban össze tudom foglalni. Mellékszereplő az, aki nem főszereplő ugyan, de azért tudok róla pár mondatban beszélni. Te viszont ennyivel letudtad Christ, akinek egyébként jelentős szerepe lett volna. Már fentebb említettem, de még egyszer megteszem: engem Chris karaktere ezerszer jobban érdekelt volna, mint az unszimpatikus, rosszindulatú, összefüggéstelen Haven vagy a romantikus képzelgéseidben tökéletes álompasinak beállított, zavaróan kislányosra megírt Harry. Ehhez képest az ő sztorija és jelleme volt a legkevésbé kifejtve.
Liam a hanyagul megírt főhősnődnek hála egy házi mosóronggyá degradálódott. Az alapfelállásban ő Haven tökéletes legjobb barátja, akire mindenki vágyik, annyira megértő, figyelmes és kedves, de aztán jött a bunkó, mindenféle emberi vagy háziállati logikát hírből sem ismerő, érzéketlen, infantilis főhősnőd, és leugatta, csak mert volt pofája aggódni érte.
Aztán ott van Louis. Tipikus példája annak, hogy semmi eredetit nem adsz hozzá a fanfictionödhöz, csak felhasználod azt, amit már mások is megírtak, és feltételezhetően a valóságban is hasonlóan történt. Behoztad a cselekményszálba a főgonosznak beállított Brianát, Louis és Danielle szakítását, Freddie-t - használt felmosórongy-szagot érzek. Ezt már ezerszer olvastam, könyörgöm! Nem tudtál volna bármi eredetit hozzáadni ehhez a karakterhez? Vagy legalább, ha már mindenképp fel kellett használnod ezeket az elemeket, nem lehetett volna megoldani, hogy ezek ne csak említés szintjén szerepeljenek, hanem legyen valami értelme is a megemlítésüknek? Mert így nagyjából annyi célja volt Louis szerepeltetésének, hogy alkalmad nyílt Louis-s képet rakni az egyik fejezetbe. De ennyi.
Zaynnél sincs ez másképp. A te írásodban még Perrie-vel van, mikor Cheryl már terhes Liamtől, és ez időben kicsit sántít, de ettől eltekintek, lévén amúgy is fanfiction a mű - hadd legyen ennyi írói szabadságod. De Zayn cselekményszálától itt sem kapok többet, mint ezer másik fanfictionben kaptam: Zayn és Perrie az eljegyzésnél tartanak már, Zayn meg közben titokban Gigivel kavar. Ugyanezt tudom mondani erre is, amit Louis esetében: kellett volna valami eredeti, saját elemet is hozzáadnod ennek a karakternek a sztorijához, de ha nem, akkor is elmélyíthetted volna kicsit jobban. A mellékszereplő nem azt jelenti, hogy csak egyszer kerülhet szóba a történet során az illető.
A mellékszereplőidet letudtuk, jöhet az, amin még ezeknél jobban is felháborodtam: a főhőseid. Kezdem Harry-vel, aki még az egyszerűbb eset. Természetesen nem hiteles. Egy lebutított, kétdimenziós, jellemtelen, agyonhasznált karakter, ugyanazokkal a "jellemvonásokkal", mint minden fanfictionben: cuki, kedves, és szerelmes a főhősnőbe, aki semmiben sem különbözik a hatvannyolcmillió lánytól, akit eddigi életében látott, de azért első látásra szereti, mert hát a főhősnőt a kedves írónőnk testesíti meg, neki pedig minden vágya hasonló helyzetben lenni Harry Styles-szal. Már az ismeretségük első napján randira hívja Havent, miután kábé kétszer beszéltek egymáshoz. Ó, igen, az a tipikus "úgy éreztem, mintha már ezer éve ismernénk egymást", amivel mindenki letudja az ismerkedést. Te semmit nem mutattál meg azokból a párbeszédekből, amik miatt Haven így érezhet Harry iránt, és fordítva; pedig ez fontos eleme lett volna a kapcsolatuk kiépítésének. Nézz csak rá erre a cikkfordításomra. Ez a részlete neked szól:
Ne siesd el vagy ugord át a kapcsolat fejlődését, felépülését! Ha olyan történetet írsz, aminek a barátságokra és a románcokra kéne fókuszálnia, az utolsó dolog, amit tenni akarsz, az átfutni a fontos vagy drámai továbblépéseken olyan baromságokkal, mint például "Ebédnél egymás mellé ültek, és pár perc beszélgetés után Alyssa tudta, hogy nagyon jó barátok lesznek", vagy "Kaitlyn sírva szaladt el a veszekedése után Taylor-ral, de Alyssa utánuk ment, beszélt velük és helyrehozott mindent. Vacsorakor már minden rendben volt". Ha így elkendőzöd a fontos kapcsolati dilemmák megoldását, azzal nem segítesz a sztoridnak. Azok az emberek, akik egy olyan történetet kezdenek olvasni, ami elviekben barátságokra és/vagy románcra fókuszál, általában érzelmi tapasztalatot keresnek, és az olyan írások, amikben nem fejtik ki a kapcsolati fejlődést (legyen az jó vagy rossz), nem igazán elégítik ki az igényeiket. Azt is megnehezíti (ha nem egyenesen ellehetetleníti), hogy az olvasóid higgyenek a karaktereid kapcsolatában - és, ha annak a kapcsolatnak a sztori fontos részének kéne lennie, akkor egyszerűen muszáj, hogy az olvasók elhiggyék, mert az a történet értelme. Ne csak azt írd le, hogy a karakterednek rengeteg barátja van, mutasd meg, ahogy az a karakter barátkozik és, hogy milyen barát valójában. Ne csak azt írd le, hogy a karaktered találkozik egy tízből tízessel, és pár nap után hopp, szerelmesek egymásba - mutasd meg, hogyan épül fel és fejlődik a románcuk. Ezért sem jó ötlet, ha azzal segítesz elő egy kapcsolatot, hogy a karaktereknek olyan hatalmat adsz, amivel belelátnak a másikba. Általában az ilyen hatalom végül afféle "csalássá" avanzsál, aminek következtében a karakterek egyszerűen átlépik az emberek megismerésének fáradalmait; márpedig a folyamat, ahogy a karaktereid lassan megismerik egymást, az fontos része a személyek közti történeteket érdekessé és érzelmileg kielégítővé tételének. (Ha azt akarod, hogy az egyik karakter lássa, a másik mennyire jó, csináltass a másikkal valami olyat, amivel akarva jót tesz - és nem csak sikertelenül akar valami rosszat tenni.)
Szerintem érted, mire gondolok. Nem csoda, hogy hiteltelennek érzem Haven és Harry kapcsolatát: átugrottad a megismerkedésük szerves részét, és utána rájuk bélyegezted, hogy ők egymásnak vannak teremtve. Ez így nem működik. Mi fogta meg őket egymásban, mit szerettek meg a másikban? Mi közös bennük és mi az, amiben inkább kiegészítik egymást? Miért kéne shippelnem őket egymással?
De a valódi mélypont nem más, mint Haven, a főhősnőd. Az ember azt hihetné, hogy direkt egy elviselhetetlen, kiállhatatlan, gyerekes gondolkodású karakternek akartad, annyira nagyon jól sikerült ezt a hatást elérned! Már onnantól unszimpatikus, mikor a prológusban sajnáltatja magát, de még ezt is sikerül túlszárnyalnia vagy egy tucat alkalommal. Az érzelmek hiteles leírásának teljes hiánya miatt egy önmagának percenként ellentmondó, összefüggéstelen, logikátlan, infantilis sárkányra emlékeztet, aki ezek mellé hisztis, bunkó, de még ostoba is. (Utóbbi miértjét a hitelességnél még szóba fogom hozni.) Van egy kis Mary Sue-beütése (ha nem tudod, az mit jelent, ajánlom figyelmedbe egy másik cikkfordításomat is), ami még elviselhetetlenebbé teszi a számomra. Kicsit olyan, mint a Twilight Bellájának, a Szent Johanna gimi Renijének és A szürke ötven árnyalata Anájának a silány keverék-másolata - újabb okok, hogy ki ne állhassam. De ha esetleg még mindig csak érvek nélküli alázásnak tűnne az írásom, álljon itt még egy részlet a 17. fejezetből, hogy tovább magyarázzam!
Haven felvett egy dalt, amit Liam meghallgatott. A párbeszéd ezt követően zajlik.
 - Haven! Ez valami gyönyörű volt![szóközhiány]- szólalt meg a dal vége után pár perccel Liam. Úgy láttam, teljesen a hatása alá került, mely engem nagy örömmel töltött el, ugyanakkor nem akartam, hogy hallja.
 - Köszi, de szerintem nagyon béna lett![szóközhiány]- horgasztottam le a fejem.
 - Ne mondj ilyet![szóközhiány]- Liam az ujját az állam alá helyezve emelte fel a kobakom. - Nagyon jó, ügyes vagy! Nem is hittem volna, hogy ilyet is tudsz! Ha akarod, elvihetlek, majd a stúdióba, ahol megcsinálhatjuk rendesen, normál hangszerelésben.
 - Nem is tudom! Én nem akarok híres lenni, nem akarom elhagyni a legjobb barátom, hogy szenvedjen![szóközhiány]- aA válaszom meggondolatlan volt, és amint kimondtam és megláttam Liam tekintetét, megbántam. Azt kívántam, bár visszaszívhatnám a szavaim.
 - Értelek![szóközhiány]- aA legjobb barátom szinte egész testével elfordult előlem.
 - Liam! Nézd, sajnálom! Visszaszívom! Nem úgy értettem![szóközhiány]- aA magyarázkodásom hiába való hiábavaló volt. A fiú letette a laptopom az asztalra, majd felállt mellőlem.
 - Már késő! Kimondtad! Nem tudod visszacsinálni! Ahogyan én sem! De nem tudom, hogyan mondjam még, hogy bocsánat?![szóközhiány]- ezzel a pár szóval elérte, hogy könnycseppek folyjanak le a szemem alatt. Elindult az ajtó felé, otthagyva engem megsemmisülve. Nem akartam még egyszer elveszteni!
Ez a párbeszéd is megtestesít mindent, ami miatt ki nem állhatom Havent. Liam épp a dalát dicséri, és felajánl neki egy pazar lehetőséget, amire mindenki lecsapna, erre ő az arcába vágja, hogy annak idején Liamnek volt képe valóra váltani az álmait, ezzel "elhagyva" szegény főhősnőnket! Elkezdi, "nem akar híres lenni". Ki mondta, hogy híres lenne attól a daltól? Egyáltalán honnan vette, hogy Liam meg akarná jelentetni a dalát? Szerintem Liam arra gondolt, hogy csak Havennek megcsinálják a dalt egy CD-re mondjuk. Ez egy tök jó ajándék lett volna. De nem, az összefüggéstelen, önimádó Haven rögtön tiltakozik, hogy ő nem akar híres lenni (mert ugye feltételezi, hogy a dalával rögtön befutna - szerénység a köbön), és "nem akarja elhagyni a legjobb barátját, hogy szenvedjen", mert szerinte Liam vele ezt tette. Tedd a kezed a szívedre és mondd, hogy egy normális ember így gondolna arra, hogy a legjobb barátja, akit állítólag szeret, valóra váltotta a legnagyobb álmait! Haven szerint Liamnek meg kellett volna ülnie a seggén, és élete végéig őt, szegény, sajnálni való, hányatott sorsú Havent kellett volna pátyolgatnia, mert ugye a barát ezt jelenti Haven értelmezésében.
Természetesen ezek után sem kapsz észbe, és a 18. fejezetet azzal kezded, hogy "Két hónap telt el, mióta Liam itt járt nálam. Igaz, hogy azóta kibékültünk, de a kapcsolatunk meglazult, és már nem olyan erős, mint volt. Úgy éreztem, nem lehet már olyan, mint régen. Azóta felnőttünk, és óriásit változtunk. Azzal pedig csak rontottam a helyzetetn, hogy felhánytorgattam a múltat. Nem kellett volna olyan durván, de én már csak erről vagyok híres. Tudom, hogy a kapcsolatunk sohasem lesz már olyan, mint volt, mielőtt elhagyott volna. Bármennyire is szeretném, nem kaphatom vissza azt a Liam-[szóközfelesleg]et, hiszen ő már többé nem létezik." Haven nem azt érzi, hogy igazságtalanul és önző dögként viselkedett Liammel. Nem érez bűntudatot emiatt. Ő továbbra is Liamet okolja, amiért a kapcsolatuk már sosem lehet olyan, mint volt; hiszen Liam "elhagyta" őt, és már megváltozott. Szóval már ne is haragudj, de felfordul a gyomrom a főhősnődtől.
     Stílus. Inkább kezdem egy konkrét példával. Nem egyszer fordult elő, hogy egy kezdődő szexjelenetet írtál, erre becsúsztak olyan kifejezések is, mint "pofi", "pocak" vagy "popsi". Ez egyrészről kimondhatatlanul röhejes, de még illúzióromboló is.
Hála Haven elrontott kidolgozásának, minden sor elviselhetetlen számomra, ami az ő szemszögéből íródott. Nem ragozom ezt már tovább, mert fentebb minden jelzőt elmondtam szerintem, ami eszembe juthatott róla. De az talán a legnagyobb probléma, hogy Harry stílusa semmiben nem különbözik Havenétől: hiába írsz két külön szemszöget, a két karakter gondolatvilágát semmi nem különbözteti meg egymástól, épp egyformán csapongó, át nem gondolt és hiteltelen mind a kettő.
Szóval engem nem fogott meg a stílusod, de lehet, hogy önmagában épp semmi baj nem lenne vele, csak a hihetetlenül elrontott leírások és karakterek miatt érzem ezt.
     Fogalmazás. Az E/1. nem valami egyedi, mert minden fanfiction és szinte minden blog ebben íródik, de nem számít. A történet múltidőben folyik, viszont pár helyen véletlenül jelenidőre váltottál, de akkor sem feltűnően, és az utóbbi fejezetekben már egyáltalán nem.
Leginkább a szóismétléssel és az elírásokkal van problémád, de utóbbival rettenetes mértékben. Szinte soronként elgépelsz valamit. Nem tudom, hogy a blogod második szerkesztője a bétád akar-e lenni, de ha az, akkor nem végzi valami jól a munkáját. De eleve a te dolgod lenne minimum egyszer elolvasni a leírt fejezetet, mielőtt közzéteszed - ha alapos vagy, ezzel simán észreveszed a szóismétléseket és az elgépeléseket.
Néha hajlamos vagy kifacsartan vagy épp túl szájbarágósan fogalmazni, de egyébként nem reménytelen a helyzet: olvastam egész szépen megfogalmazott részleteket is a blogodon.
     Szókincs. Márkanévből hótbiztos, hogy többet ismersz, mint én, úgyhogy már csak ezért is bőnek tartom a szókincsedet, de alapjáraton is jól elboldogulsz. Meg például autók tekintetében én abszolút nem vagyok mérvadó, te viszont, feltételezem, egész otthonosan mozogsz a témában. Vagy ügyesen használod a wikipédiát; nem tudom.
     Helyesírás. A vesszőkkel és a párbeszédeknél szinte minden kritizált blogon találkoztam már hibával, de te utóbbiaknál még a szóközöket is helytelenül használod, ami azért elég jelentős lemaradás. Még a toldalékolt neveknél is fölösleges szóközöket teszel, különírsz egy halom egybeírandó szót, és nincs bekezdés, amiben ne esnél a szóismétlés vagy elgépelés hibájába. Kevered a -ba/-be és a -ban/-ben határozóragokat is. De sebaj, összegyűjtöttem a 28. fejezetben talált fogalmazási és helyesírási hibáidat. Azért abban, mert azt írtad a legkésőbb, így az tükrözi leginkább a jelenlegi képességeidet.
Miután megkaptuk a csomagokat és Darling-[szóközfelesleg]ot is, sikeresen kijutottunk a reptérről. S, szerencsére rajongó- és lesifotós-mentesen. Bármennyire is szeretem a rajongóimat, de most úgy éreztem, a legkevésbé sem hiányoznának.
Teljes mértékben meg voltam győződve róla, hogy szerettem, sőt, az még nem is fedi az érzéseimet.
Az eső a szokásos módon esett, és, ha jól láttam, némi hóval vegyült. Haven szorosan tekerte magára a kabátját, alighanem fázott. [Azta, Styles, ilyen zseniális következtetést! Te vagy a következő generáció Sherlock-ja!] A los Angeles- i Los Angeles-i időjárás után a londonit megszokni elég nehéz.
 - Wow! Te aztán itt sem adtál le a színvonalból![szóközhiány]- szólalt meg mosolyogva, amint megpillantotta a villát belülről is. Igaz, hogy az utóbbi időben egyre kevesebbet időt töltök itt, de ez a ház a kedvencem az összes közül. De majd, ha Haven-[szóközfelesleg]nel összeköltözünk, szerintem a közös házunk veszi át a helyét.
Az első ajtón nyitottam be, mely a hálószobám fedte fel előzzünk előttünk. Haven mindent körbekémlelt a helyiségben, majd felém fordult.
 - Átöltöznék, mielőtt elindulunk![szóközhiány]- jelentette ki, és várakozás teljesen várakozásteljesen nézett rám.
 - Mire vársz?[szóközhiány]- kérdeztem, mire Haven elmosolyogva elmosolyodva rázta meg a fejét.
Éreztem, hogy a nadrágom egyre- és egyre egyre és egyre szűkebb lesz, így egy mozdulattal felálltam. Elhessegettem a lány kezét a nadrágjától, és átvettem az irányítást. Haven rám emelte a szemét, mely játékosan csillant meg. Míg lehúztam róla a nadrágját, óvatosan végighúztam a bőrén az ujjam. Azonnal libabőrös lett. Leguggoltam elé, és teljesen a bokájáig húztam a nadrágot. - Hányszor akarod két soron belül ugyanazt a szót használni? A gatya is a nadrág szinonimája.
 - Nem fogunk elkésni anyukádéktól?[szóközhiány]- tette fel ezt az ártatlan kérdést, engem még jobban beindítva. [Tehát Harry beindul az anyukája említésére. Mindent értek.]
 - Hát! Kicsi Harry-[szóközfelesleg]vel kellene kezdeni valamit![szóközhiány]- nyomtam az ágyékom az övének.
 - Oh! Csakugyan! Talán annyi időnk még lehet![szóközhiány]- apró keze megtalálta a pólóm szélét.
 - Baby![szóközhiány]- suttogtam a szájában, mire elmosolyodott.
 - Mondjad![szóközhiány]- suttogta vissza, miközben felült. A tenyerével simította végig a mellkasom.
 - Már ennyitől képes lennék elmenni, úgyhogy csinálj valamit![szóközhiány]- a hangom szokatlanul mélyen csengett, a szemem minden bizonnyal sötétebb volt a megszokottnál.
 - Hát jó![szóközhiány]- adta meg magát egy vigyorral az arcán. Azonnal fordítottam a helyzetünkön, így Haven-[szóközfelesleg]t magam alá tepertem. Kezeimmel azonnal kettőnk közé nyúltam, hogy kikapcsoljam a body-[szóközfelesleg]ja kapcsát.
 - Mennyi idő, míg odaérünk Holmes Chapelbe?[szóközhiány]- törte meg Haven a régóta fenn álló fennálló csendet.
 - Két és fél, három órás az út![szóközhiány]- válaszoltam, mire a lány hirtelen felült.
 - Akkor nyomás! Már így is fél öt van![szóközhiány]- mosolygott le rám, majd kikelt az ágyból.
Kipakolta a bőröndjéből a ruháit, majd egyesével kezdte felhúzni őket magára. Miután felhúzta a fehérneműjét, melyben elképesztően festett[szóközhiány]- rám emelte szemeit. - Valamelyiket cseréld le "felvenni"-re, vagy valami.
 - Ki ne essenek a szemeid helyéről a helyükről![szóközhiány]- szólt rám szórakozottan mosolyogva.
 - Rendben, asszony![szóközhiány]- morogtam, de alig bírtam visszafogni a mosolyom. A szekrényem elé léptem volna, azonban az előzzem előttem álló lány az utamba állt. - Megfogalmazhatnád szóismétlés nélkül is.
 - Ne szemtelenkedj![szóközhiány]- mondta komolyan, de nagyon jól tudtam, hogy csak játszik velem.
 - Pedig tudom, hogy szereted, ha szemtelen vagyok![szóközhiány]- válaszoltam, mire Haven megforgatta a szemeit.
 - Hát persze![szóközhiány]- eElengedett, így bele tudtam vetni magam a ruháim forgatagába. Kikaptam egy fekete, szaggatott csőfarmert, egy szürkés pólóval együtt.
Miután mind a ketten magunkra kaptuk a kabátot és a cipőinket, megfogtam a távirányítót és átirányítottam átkormányoztam [így nem ismétlődik az 'irányít', de mással is helyettesítheted] Haven-[szóközfelesleg]t  a garázsba.
 - Azta![szóközhiány]- ámult el rögtön, amint meglátta egymás mellett állva az én kicsikéimet. - Egy eredeti vintage Mercedes, egy Range Rover Sport, egy 911-es Porsche, egy Jaguar E Type és egy 458-[szóközfelesleg]as Ferrari!
 - Melyikkel mennyünk menjünk [nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen hibát kell javítanom egy blogon]?[szóközhiány]- kérdeztem, miközben figyeltem Haven-[szóközfelesleg]t, aki körbejárta az autóimat.
 - Vele![szóközhiány]- elmosolyodtam, és a kisszekrényhez léptem, ahonnan elővettem az autó slusszkulcsát.
 - Mehetünk?[szóközhiány]- Haven bólintott, majd beültünk a járgányba.
Leállítottam a motort a szüleim haza háza előtt.
Mosolyogva szálltam ki, és mentem át az autó másik oldalára. Ahogy kinyitottam az ajtót, Darling kiugrott Haven lába közül. A lány erre feleszmélt, és majdnem ugyanolyan gyorsasággal, mint Darling, kiugrott a kocsiból.
 - Hé! Jól vagy?[szóközhiány]- kérdeztem a szemét fürkészve. Miután viszonozta a szemkontaktust, bólintott egyet válaszul.
 - Gyerekek! Meg fogtok fázni![szóközhiány]- hallottuk meg anyu hangját az ajtóból.
 - Szia, Anyu![szóközhiány]- mosolyogtam anyukámra.
 - Jó napot![szóközhiány]- intett Haven is.
 - Darling, ne ugrálj![szóközhiány]- szólt rá Haven, mire a dalmata felénk kapta a tekintetét.
 - Gyertek be! A végén tényleg megfáztok![szóközhiány]- invitált be kedvesen. Magam elég engedte Haven-[szóközfelesleg]t, aki mosolyogva mutatkozott be, majd a kezét nyújtotta anyu felé, aki ahelyett, hogy megrázta volna azt, inkább egy ölelésben részesítette a lányt.
Azt hiszen hiszem, nem kell aggódnom miatta! Kedvelni fogják, hiszen még nem volt olyan alkalom, hogy bemutattam volna nekik a barátnőm... - Imádom ezt a fantasztikus logikát is. Mégis miért lenne ez ok arra, hogy Harry családja kedvelje Havent? Magyarázd már el!
     Hitelesség. Mindent összevetve talán ebből a szempontból hibáztál a legtöbbet. Hiteltelenek a párbeszédek, a karakterek - két olyan pillér, amiket ha elrontasz, összedől az egész. Hozok pár egyszerűbb példát előbb.
Kétszer is volt olyan érzésem, hogy olyan szavakkal dobálózol, amiknek a jelentését sem tudod. Egyszer a második fejezetben, mikor ezt írtad: "Az arcát a nyakamhoz, a szegycsontom fölötti részbe fúrta." Na most, ha Chris Haven nyakához fúrta az arcát, akkor piszkosul nehéz dolga lehetett a bordakosarat összefogó szegycsont fölötti részhez is elérnie ugyanabban az időben! Másodszor a 18. fejezetben, ennél a résznél: "Ismét elvált ajkaimtól, helyette a nyakamra tért át. Apró puszikkal hintette be, a fejem hátrahajtottam, csakhogy jobban hozzám férjen. A nyakszirtemtől a nyakamig csókolta a bőröm" Megnéztem volna azt, hogy a koponyád hátsó, alsó részén található nyakszirttől a nyakadig csókolja a bőrödet. Közben a nyakadat is kitekerte? Tedd meg az olvasóidnak azt a szívességet, hogy utánanézel a dolgoknak, mielőtt dobálózol velük!
Vagy. A 18. fejezetben Harry ezt mondja: "Az erdő mellett van egy házacskám, és arra gondoltam, hogy tölthetnénk ott a hétvégét, ha van kedved?" Erre elviszi egy tengerparti házba Havent. És persze, hogy Havennél ennek a csöppnyi ellentmondásnak ellenére épp van egy - amúgy negyvenezer forintos - fürdőruha! Mikor az erdő melletti házacskáról hallott, gondolta, eltesz egy fürdőruhát is, mert arra szükség szokott lenni az erdőknél? Érdekelt volna az a gondolatmenet is...
Folytassuk a már bonyolultabbakkal. Harry már az ismeretségük első napján fülig szerelmes Havenbe, és persze randira is hívja. Te komolyan elhiszed, hogy a valóságban akárcsak hasonló is megtörténhet? Nem, az nem kifogás, hogy "ez csak fikció", mert hacsak nem egy alternatív univerzumban játszódó fantasy-t írsz, akkor ez a sztoriba sem passzol, nemcsak a realitásba!
De ennél nem sokkal kevésbé fejfájdító a tény sem, hogy Harry pár nap ismeretség után egy kiskutyát ajándékoz Havennek. Könyörgöm, gondolj már ebbe egy kicsit bele! Mivel még ráadásul meglepetésnek is szánta, ezért nem tudhatta, hogy Haven mondjuk allergiás-e a kutyákra, netán fél tőlük. Nem tudhatta, hogy szeretne-e egy ilyen háziállatot, vagy hogy vállalja-e a felelősséget, ami ezzel jár. Egyáltalán módjában áll-e ellátni, gondozni, otthont nyújtani egy állatnak. De biztos én vagyok a régimódi, és már az is teljesen normális, ha megkérdezés nélkül házat ajándékozol a pár napja ismert "szerelmednek".
Az se valami hiteles, hogy a barátjába állítólag őszintén szerelmes Haven minden gond nélkül beleszeret Harry-be, és emiatt semmilyen, bűntudatra vagy összezavarodásra legalább távolról hasonlító érzés nem nyomasztja. Már nem tudom, tisztában vagy-e a szerelem fogalmával. Csak azt tudom, hogy rengetegszer utaltál arra, hogy Haven szívből szerelmes Chrisbe (bár ezt se bizonyítottad be sok mindennel, csak leírtad néhányszor, hogy bizonygasd), ennek ellenére ő is azonnal odáig meg vissza van Harry-ért, minden látható ok nélkül. Az is sok mindent elárul egyébként, hogy csak azt írod, hogy Haven szerelmes Chrisbe, de erre semmilyen bizonyítékot nem adsz; Haven sem úgy viselkedik, mint aki szerelmes Chrisbe.
Az elrugaszkodottság és az irrealitás ilyen szintjével sem érted még be, ugyanis ezek után kiderül, hogy Harry azért nem kereste a légyottjuk után két hónapig Havent, mert "annyi dolga volt", és nem azért, mert bármiféle bűntudatot érzett volna vagy esetleg nehéz lett volna látnia a lányt, akit kihasznált. Néha úgy éreztem, te nem is emlékszel, mit írtál a korábbi fejezetekben, csak mész a fejed után. A karaktereid nemhogy nem azt érzik, amit kéne, de semmilyen emberi érzelmet nem mutatnak - mert nem írsz hozzájuk ilyet. Haven a bűntudat, harag vagy megalázottság érzése helyett simán lesmárolja Harry-t, mikor megtudja az éjszakájuk részleteit, majd mindezek után simán továbblép Chrisszel, és sem bűntudatot nem érez, se magyarázatot nem követel Chris hajmeresztő dolgaira. Ez a jelenet például erősen késztetett arra, hogy eret vágjak:
 - Szia...[szóközhiány]- köszöntem volna, de Harry nem várta meg. Azonnal elfogyasztotta átlépte [elég érdekes lenne ide az 'elfogyaszt' ige...] a közöttünk lévő távolságot.
Harry eszméletlen jól csókolt, de még nem álltam készen egy újabb párkapcsolatra. - Remek, hogy a nagyon jól csókolás az egyetlen szempont, amit Haven figyelembe vesz. Nem az, hogy "Harry megdobogtatta a szívét", vagy hogy "Harry nagyon jó ember" - ő csak annak ellenére mond le a párkapcsolatukról, hogy Harry "eszméletlen jól csókol". Ez mindent elárul a karakteredről.
 - Haven! Én sajnálom, nagyon! [Képzelem, mennyire sajnálja.] Nem tudom, mi üthetett belém!
 - Semmi gond, Harry! [Szerintem meg de, azért ez nagy gond!] Én élveztem, de nem állok készen még egy újabb párkapcsolatra, hiszen idegileg teljesen romokban heverek! - Hű, de sajnálom szegény Havent. Ő egy hűséges, jólelkű, higgadt, igazságos, a barátait teljesen megbecsülő, ártatlan kis bárányka, és mégis mindenki az ő idegeit dönti romokba. Felfordul a gyomrom.
 - Tudom, és még egyszer sajnálom! Megértelek!
Egy hirtelen ötlettől vezérelve pár lépéssel közelebb mentem hozzá, és ezúttal én kezdeményeztem csókot. Harry nem csókolt vissza, így én hamar elléptem mellőle. - Szinte látom magam előtt, hogy egy épeszű ember a való életben hasonló helyzetben pont ugyanígy tesz... Ja, bocs, mégsem. Be voltál szívva, mikor ezt írtad? Hallottál te már a logikáról? Vagy a karakterek érzelmeiről, esetleg döntéseiről?
 - Ne haragudj![szóközhiány]- szabadkoztam.
Ahogy ezt kimondtam, Harry ismét az ajkaimra tapadt. [Teljesen reális.] A kezem a tarkójára vezettem, míg ő nagy tenyerét a combomon nyugtatta, lágyan simogatva azt.
Lihegve váltunk el nagy nehezen egymástól. Nem tudtam, hogy képes lennék-[szóközfelesleg]e szeretni Harry-[szóközfelesleg]t. Semmit nem tudtam a fiúval kapcsolatban. A közelében valahogy minden más volt. Szerettem volna visszakapni a régi, vidám énem, de nem tudhattam, hogy Chris nélkül ez sikerülhet-[szóközfelesleg]e, hiszen mégiscsak ő volt az, aki segített a felszínre hozni az igazi Haven-[szóközfelesleg]t. Nélküle... én úgy éreztem, senki vagyok... - Ahhoz képest egész határozottan csinál hülyét Harry-ből azzal, hogy percenként mást mond, mint amit tesz.
Miután Haven kihallgatta a gyilkosnak bélyegzett Chris telefonbeszélgetést, akitől állítólag iszonyatosan megijedt, megígérte neki, hogy senkinek nem mond semmit. Ehhez képest a 22. fejezetben megtudjuk, hogy beavatta Chris húgát, Gabby-t abba, hogy a testvére egy gyilkos. Figyelj. Adott egy férfi, akiről megtudod, hogy hidegvérű gyilkos (legalábbis Haven valamiért ennek könyvelte el Christ), és megígéred neki, hogy senkinek nem mondod el, amit kiderítettél róla. El tudod képzelni, hogy ezek után odarohansz az illető testvéréhez (!!!), és elfecseged neki az egészet? Én el tudom képzelni - egy hároméves kisgyerekről, aki semmit nem ért a világ működéséből, és egy ostoba kis libáról, aki nem lát tovább saját maga sajnáltatásánál.
Vagy ott vannak a zseniális megállapításaid, mint ez is: "- Szia, Michelle! Persze![szóközhiány]- mosolygott Harry, aki valószínű, hogy ismerte a hölgyet." Sosem jöttem volna rá, hogy Harry ismer egy nőt, akit a nevén szólít. Sherlock vagy, Haven, csak így tovább.
     Történetvezetés. Fentebb is írtam, hogy kihagyod a karakterek kapcsolatának fejlődését, ami egy borzalmas történetvezetési baklövés. De ha ezen túllépünk, akkor is van még ebben a témában mondandóm. Az első fejezetben csinálsz egy olyat, hogy egy sor kihagyás után egy "Másfél óra múlva..."-kiírással intézed el az idő múlását. Ahogy egy régebbi cikkfordításomban is kitértem rá, az efféle közleménytípusok (így a dátumozás is, amit te sokszor használtál a legújabb fejezetekben) űrt képeznek a történet szövegében, ezáltal kizökkentik az olvasót, és mind a hangulatot, mind a belemerülést megszakítják; kerüld el őket.
Nem pont ilyen probléma, de nem tudom, hova máshova írjam: a 9. fejezetben - szerintem véletlenül - kétszer írtad le ugyanazt a bekezdést egymás után.
Tanulság. Nem is tudom, hol kezdjem. Feltétlenül olvass rengeteg regényt - az Alkonyat-sagát, a SzJg-t és az Ötven Árnyalat-trilógiát messziről kerüld viszont el -, és semmit ne tegyél közzé, amit nem olvastál át legalább kétszer a leírása után. Ezenkívül ajánlom figyelmedbe a neten található számtalan, írástippekkel foglalkozó oldalt és blogot - ha nincs konkrét ötleted, bizalommal fordulj a saját blogomon közzétett saját és fordított cikkeim bármelyikéhez. (Nem önreklám, én tényleg segíteni szeretnék.)


A kritika minden negatív hangvétele ellenére építő, segítő szándékkal íródott, és nem a bántás, hanem a pártatlan véleményalkotás célja vezérelt. Ezenkívül szeretnék bocsánatot kérni a hosszú várakoztatásért; nincs mentségem a késésre. Ellenben jubileumot ünnepelhetünk, ugyanis ez a 15. kritikám ezen a blogon. :)
Nessa randalírozott; güle güle!