2017. július 11., kedd

Writer Girl blogja: Egyetlen

Sziasztok, szép estét mindenkinek, aki a blogon tartózkodik!
Egy régen feljegyzett, még a Skyscraper-en elkészítendő kritikával jöttem most nektek, arról a blogról, amit Writer Girl hozott létre, és tevékenykedik rajta. 

Ui: Mostantól Nessa pontjai alapján fogom folytatni a kritika írást, remélem ezt nem bánod te sem, drága szerkesztőtársam! 

Kritikát írta: Sandra L. Collins


Link
Egyetlen




Kinézet:
A fejléc. Első pillantásra egy igazén magával ragadó kép, hisz Perrie-től nem is várhattunk mást. Az elrendezés is tökéletes, szépen egymásba vannak mosva a képek. A kép többnyire próbál titokzatosnak, veszélyesnek tűnni, viszont az én szememben mégis csak egy szerelmes sztori látszódik, már, ha csak a címet is megnézzük - szerintem nem csak én vagyok így vele. Akárhogyan is nézzük, valamibe mégis csak van belekötni valóm. Rögtön, első ránézésre már megakadt a szemem azon a sok virágon ott fent, Selena karaktere mellett, de elsőre csak elnéztem mellette és gyorsan végig pörgettem a blogot. Aztán visszatértem, és láttam, hogy itt még sincsen minden rendben. Nekem ez a virág túl soknak tűnik és nagyon sötétíti a fejlécet. Mi szúrja ki elsőnek a szemedet, ha ránézel a fejlécre? Hát nekem ez. Esetleg lehetett volna másik fajta virágokat rászerkeszteni. Továbbá még élesíteni is lehetne az egész fejlécet, hogy ne csak a karakterek tűnjenek ki, hanem azért a háttérnek is legyen nagyobb szerepe. Ami még nekem szemet szúrt, hogy a cím túl halvány, majdnem egy színű a háttérrel, szinte beleolvad a környezetébe, s a "By:Perrie" feliratot sem közvetlen a cím alá tettem volna, hanem mondjuk ha már ennyire sötét fent a virágos rész, akkor abba, egy kis szürkés árnyalattal. Mellesleg még a fiú karaktert - bocsánat, nem tudom a nevét - is Selena bal oldalán helyeztem volna el, s így a cím is sokkal jobban helyezkedne el.
Összességében szép munka, az összemosások rendben vannak, a színkombináció is tetszik, viszont lehetne élettel telibb.
Hátterek. A blog háttere egy a fejlécből kivett színkód, ami tökéletesen passzol a fejléchez. A bejegyzések és a modulsáv háttere fehér, ami viszont már inkább kiélesíti az egész blogot, viszont fel lehetne dobni egy pár effekttel. Gondolok itt például arra, hogy a címnek és az oldalsávnak is lehetne háttere, majdnem olyan színű, mint a blog háttér, csak világosabb. 
Betűk. Ezt mondhatom úgy is, hogy minden tökéletes. A bejegyzéseknél is, valamint az oldalsávban is megfelelőek a méretek. 
Effektek. Minden egyszerű, és nagyszerű. Ebbe sem tudok belekötni. Ha a címre ráviszem a kurzort nem változik semmi - bár ezt picit feltuningolnám azzal, hogy mikor ráviszed az egeret, akkor dőljön meg a szöveg -, viszont így is tökéletes. A láblécnél csak egy aláhúzással változik minden a bejegyzéseknél, az oldalsávban nincs semmi extra, csak a menü és ez így szerintem pont jó.
Modulok. Minden eddigi kritikámnál találtam hibát az oldalsávban elrendezés terén, viszont itt most nem tudok belekötni semmibe sem. Annyi kivetnivalóm lenne, hogy az információs modulba a részek érkezését teljesen felesleges beleírni, csak akkor, ha tényleg pontosan tudod, hogy mennyi idő alatt vagy képes elkészíteni azt a bizonyos fejezetet. Aztán ugyanebben a modulban a Design, Fejléc szerintem jobban hangzana, illetve nézne ki, ha mondjuk Fejléc és Design-ként lenne feltüntetve. Valamint én a "Szünet"-et kis kivenném, teljesen felesleges. Illetve a "Szabályok" helyett Információkat írnék, mivel végül is információkat osztasz meg, nem pedig szabályokat rendelsz el. Aztán az Archívumot teljesen feleslegesnek tartom, hogyha van fejezetek menüpont. 
Oldalak. Először is, amit az előző mondatban/pont végén már említettem, hogy ha már van Fejezetek menüpontod, akkor egy Archívum tök felesleges, mert manapság már mindenki a menük között keresi a meglévő fejezeteket. Valamint ahogy látom ebbe a pontba még két bejegyzés nincs is beírva, azokat még jó lenne pótolni. A szereplőknél egész okosan megoldottad rendezett képekkel a karaktereket, a kép alá pedig betettél egy-egy idézetet, gondolom én azok a szereplőktől vannak. A Galériába viszont a Trailert nem játssza le, ezt jó lenne minél hamarabb orvosolni. Az is ügyesen meg lett oldva, hogy a könyvborítókat betetted ide, viszont jobbnak látnám, ha csinálnál egy külön Könyvborítók nevű menüpontot. (Mellesleg Perrie a könyvborítónál is jó munkát végzett, gyönyörű lett így első ránézésre.)  Így utolsó sorban pedig jöjjön a Kritikák menüpont. Szerintem ez felesleges. Ha friss bejegyzést hozol, abba bele tudod írni, hogy kitől, milyen kritikát kaptál, és aki akarja az úgyis megnézi. 
Könyvborító. Mivel az oldaladra kér könyvborító is készült, ezért kezdeném a sajátoddal. Hibának minden esetre csak annyit látok benne, hogy nincs benne semmi háttér, kivéve két szívet - egész pontosan egy egészet és egy felet látunk -. A karakterek hatalmasra sikeredtek, szerintem meg tudtad volna oldani sokkal tömörebben is, speciel nagyon zavaró számomra hogy csak a két karakter látszódik, Selena fejébe pedig belelóg a szívnek az egyik része, ami megint csak könnyen kiszúrható. Javasolom, hogy csináld újra, sokkal kisebb karakterekkel és a háttérben is mindenképp legyen valami, ami a történetet jellemzi, ne feltétlen csak a két szív. 
Ami pedig Perrie borítóját illeti, nagyon nem tudok belekötni, mert nincs mibe. Talán annyit megjegyeznék, hogy Selena karaktere az előlapi  képen kicsit halványra sikeredett, nem rajzolódnak ki normálisan a vonalai és hogy a szövegnél a hátlapon az árnyékot feleslegesnek tartom, mert nekem összemosódik az egész egy idő után - aztán lehet azért, mert nincs rajtam szemüveg. Viszont amúgy tökéletes, nincs vele semmi probléma.
Összhatás. Aki először lép a blogod területére, egy nagyjából letisztult, rendezett blogot talál maga előtt egy ígéretes történettel. Minden, amit felsoroltam, az csak apró, könnyen javítható hiba, nem kell megijedned. Viszont van még mit rajta javítani, de semmi pánik ne legyen benned, csak így tovább.

Tartalom:
Alapötlet(fülszöveg). Már a fülszöveg alapján egy igen ígéretes történettel nézünk szembe. A lányt az apja szinte minden nap bántalmazza. Ami azt illeti, engem már ezzel a mondattal megfogtál, és látod, mondtam én, hogy már a fejlécről le tudom venni, hogy szerelmes sztori lesz a vége, hisz az egyik barátja egyik éjjel bemegy hozzá, hogy őrizze az álmát. Viszont akkor az a fiú biztos, hogy többet érez, ha ilyen dologra képes egy elmebeteg gyerekbántalmazó pasi lányáért. Ha jobban bele gondolunk a történetbe, ha ilyen esetbe csöppennék, én már az első hét után depressziós lennék, s ahogy a fülszöveg végén is olvashattátok, a lány falakat épített maga és az érzései köré, tehát depressziós lett. Majd eltelt nyolc év, és az Isaiah nevű fiú úgy dönt, hogy megpróbálja ledönteni azokat a falakat, amiket a lány maga köré épített.
Mind ez egész érdekesen hangzik és egy fülszövegileg figyelemfelkeltő történetet álmodtál meg. (Mellesleg a fülszöveget Cat L. Loud készítette és ismét meg kell dicsérjem, nem okozott csalódást.) Egyetlen egy apró kivetnivalóm van a szöveggel: hozzá, majd nyolc évvel... Így sokkal gördülékenyebb az olvasás és nem kell pár szavanként levinni a hangsúlyt, egyszerűen csak beleviszi az olvasót abba a helyzetbe, amit elmesélsz. 
Cím. Az tény, hogy magyarul van - amiért külön hálás is vagyok, mert már egy tucat angol címmel rendelkező blog van. Viszont hogyha jobban átnézünk rajta, már innen is ki lehet következtetni, hogy egy szerelmi szál fog végig húzódni a történeten. Elsőre viszont elgondolkodtatóan hangzik. Viszont, ha elsőre találkoztam volna a blogoddal, kicsit meglepetten néztem volna a címet olvasva. Összességében figyelemfelkeltő, egyszerű és nagyszerű, na meg persze magyar(!). 
Kivitelezés. Ennél a történetnél kifejezetten jó ötletnek tartom a prológust. Amikor az első két, hosszabb, dőlt szöveget elolvastam, azon gondolkoztam, hogy vajon miért ezt a történetet választottad. Sohasem szerettem a családon belüli erőszakot, viszont ez a történet teljesen megfogott. Viszont mikor vége lett a dőlt szöveges résznek, onnan hiányoltam egy átugrást. Valahogyan bele írhatnád, hogy a folytatás melyik évben, napon történik, mert engem ez így kicsit megkavart. 
A második, amit mondani akartam, hogy a bejegyzések címében nincsen semmi extra, ami nekem különösen tetszik, nincsen túl bonyolítva semmi. 
A harmadik pedig az, hogy a bejegyzések hossza is tökéletesen megfelel. Bevallom, az egyik fejezetet kimásoltam és megnéztem, hogy hány oldalra sikerült, és mondhatom, hogy a képekkel együtt négy oldalt dobott nekem ki a Word, ami pont megfelelő. 
Elvégre ugye a történet két szereplő szemszögéből íródik; Kenziéből és Isaiahé-ból. Viszont egy fejezetbe legalább egyszer átváltasz a másik szereplőébe. Viszont szerintem sokkal ötletesebb lenne, ha egy fejezetet Mackenzie szemszögéből, a másikat pedig Isaiahé-ból.
Leírások. Első ránézésre, ahogy végig pillantottam gyorsan a kilencedik fejezeten, első ránézésre nem volt túl kevés. Viszont olvasás után meggyőződtem, hogy szerintem tökéletesen elég leírás van a fejezetekben. Bár néhol még kicsit hiányos a tájleírás, illetve a néhány érzelmi átvitel, viszont, ha így haladsz, garantálni tudom, hogy sikerülni fog.
Gondolom én te is tudod, hogy a leírások lényege nem az, hogy egy pár szóba odalökd a lényeget, aztán kész, hanem az, hogy az olvasód tökéletesen, milliméterre pontosan el tudja képelni a szituációt, ami nálad már majdnem tökéletesre sikerült. 
Párbeszédek. Ahogy észre vettem a kilencedik fejezet olvasása közben, még van mit javítani rajta. Nagyon ritkán tudom teljesen, megszakítás nélkül elolvasni a párbeszédjeid, de erről még lesz szó a helyesírásnál. A párbeszédeid egyébként nem unalmasak, mindig lehet bennük találni érzelmet, legyen az akár düh, harag, vagy éppen szeretet. A karakterek is mindig a karakterek maradnak, nem veszik át más szokásokat. 
Szókincs. Rettentően kreatív és bő, sokkal változatosabban használsz szavakat, mint néhány blogger, szóval ezzel nincs problémám.
Hitelesség. A történetben néha előfordult nálad olyan, hogy a lány gondolt, miközben a cselekmény folyamatban volt. Például a Prológusnál: 
Ám ő úgy gondolta, egyszeri alkalom volt mindez, csupán felindulás. Mekkorát is tévedett! Ezt a részt betenném egy gondolatjelbe, mintha a lány gondolta volna, mögé pedig egy "gondoltam" szócska is jöhetne, csakhogy hatásosabb legyen. Így sokkal hitelesebbnek hangzik majd a folytatás is. Ilyet még szintén a prológusban találtam, viszont ezt lentebb majd láthatod.
Helyesírás. Ami azt illeti, néhány apróbb elgépelési hibánál nem találtam többet. Rögtön kezdeném is a prológussal:
Anya mindig is romantikus lélek volt. Hitt abban, hogy mindenkinek megvan a társa ebben a nagy világban, hitt (inkább "hitte", hogy ne legyen szóismétlés) az igaz, örökké tartó szerelemben(ha már pedig "hitte", akkor szerelmet), s abban, hogy az emberek jók és kedvesek. Anya áldott lélek volt. Egyetlen hibája, hogy egy álomvilágban élt.(ide inkább egy kettőspontot tennék, hogy jobban áthasson) Segíteni akart minden emberen. Nem is csoda, hogy azonnal vonzódni kezdett apámhoz, ahogy megpillantotta őt az iskola folyosóján. 
Apa egy sérült ember volt, kiskora óta verték őt, s (az - hogy gördülékenyebb legyen a mondat) idősebb mostoha bátyja sok mást is tett vele. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy később olyan lett, amilyen. 


Nagy szerelem volt az övék, akár egy nyári vihar, csakhogy, mint egy hurrikán, ez is mindent elsöpört. Alig három hónap után házasodtak össze, a nagyszüleim minden tiltakozása ellenére. Két hónap múlva anya terhes lett a bátyámmal, Jake-kel. (inkább vessző)S ekkor minden rosszra fordult.
Apa tombolt, mikor meghallotta a hírt. Követelte anyától, hogy vetesse el a gyereket. Ekkor ütötte meg őt először. Ha anya nem lett volna annyira vak és szerelmes, lehetett volna az utolsó alkalom is. Ám ő úgy gondolta, (hogy - hogy gördülékenyebb legyen a szöveg) egyszeri alkalom volt mindez, csupán felindulás. Mekkorát is tévedett! (Ezt a részt betenném egy gondolatjelbe, mintha a lány gondolta volna, mögé pedig egy "gondoltam" szócska is jöhetne, csakhogy hatásosabb legyen)
A következő csapás akkor érkezett, mikor a bátyám a világra jött. Apa ismét veszekedett, ordította, hogy neki nem kell fiú, tüntessék el a házból. Ahogy pedig Jake nőni kezdett, úgy romlott a helyzet. 
Én ebben a szörnyű családi állapotba születtem, Mackenzie Morgen néven. Én lettem a lány, aki annyi szörnyűségen ment át. (inkább és, mert így úgy tűnik, mintha megszakítottad volna a mondatot és az olvasó egy pillanatra elakad) S mikor legkevésbé számítottam volna rá, egy olyan személy hozta vissza az életembe a fényt, akitől azt a legkevésbé gondoltam volna. 

(ide beírnék három csillagot, csak a hatás kedvéért, hogy érezhető legyen az időváltozás)

    A konyhapulton ülök, kezemben a kedvenc babámmal. Anyát bámulom, aki egy robothoz hasonlóan kapkod a konyhában. Arca elsápad, remeg és minduntalan összerezzen, miközben az órát lesi. Tudom, (hogy) miért.(kettőspont, hisz itt mondja meg az okát) Apa pontosan tizenhat perc múlva érkezik meg. Addigra mindennek tökéletesen kell állnia(inkább tökéletesnek kell lennie).


    Apukám egy rettentően precíz ember. Számára a tökéletesség volt(itt vissza tértél múlt időbe egy pillanatra , ezt kivenném) a normális, s ha a munkában nem mentek jól a dolgok, itthon vezette le a feszültséget. Azt pedig senki sem akarta.

Jake lép a konyhába, kócosan, kezében a játék hokiütőjével. Arcát sár lepi, ruháját por, és tele van kisebb-nagyobb zúzódásokkal. Szemében pedig az a csillogás, amit oly ritkán látok. Apa szerre ölte azt ki... 
  - Anya, átjöhet Isaiah játszani? - mereszt hatalmas bociszemeket. Máskor ez mindig hatásos, most azonban a megszólított szinte nem is figyel rá, leköti a figyelmét, hogy a percek múlását figyelje.
  - Most nem, kicsim. - motyogja, kiemelve a húst a sütőből. - A segítségetekre van szükségem. Terítsétek meg nekem az asztalt. Tudjátok, (hogy) hogyan kell. 
Megtesszük, amit kér. Külön figyelek, hogy a szalvéták a megfelelő szögben legyenek behajtva, továbbá arra is, hogy még véletlenül se kerüljön apához olyan villa, kanál vagy pohár, mint amilyen nekünk van. Ez az egyik legfontosabb szabály a sok ezer másik közül, és amennyiben nem tartjuk be, apa bőrszíjjal ver minket. Egyszer kaptam belőle, de annyira felhasadt a bőr a hátamon, hogy hetekig nem mertem iskolába menni, nehogy valaki véletlenül is észrevegye.


    Alig végzünk a dolgunkkal, csörög a kulcs, nyílik az ajtó, és belép Ő. Ő, aki minden gyötrelemért felelős, Ő, aki minden gyerek rémálma. Megérkezik a két lábon járó fájdalom és szenvedés. Megérkezik(szóismétlés, nem annyira zavaró, viszont capj fel egy szinonima szótárt, és kutass egy ide jobban helytálló szót)  apa. Sötét öltönyt visel, (ami) elüt a sápadt bőrétől és világos hajától. Illik hozzá a fekete. (kettőspont, hisz leírod, hogy hogyan is néz ki.) Olyan, mint a gyász, vagy még rosszabb, (mint) a halál. Tökéletes jelző.


    Ahogy végigmér minket, gonoszul elmosolyodik. Remegek. Jake megragadja a kezem, némán jelezi, viseljem el mindezt. Próbálkozom, de mikor legszívesebben kiszaladnék a világból, elbújnék jó messzire és többé elő se jönnék, nehéz ez a kérés számomra.
  - Sziasztok, gyerekek. - válaszol(mire válaszol? Inkább "köszön") lassan, vontatottam(vontatottan). Hangja mély. A hideg futkos a hátamon.
Köszönünk neki, mondjuk a betanult mondatokat. (vessző) Így egyszerűbb. Semmi érzelem, csak a puszta információ. Eddig(itt sokkal jobban hangzik az "Addig sem") is nem kell aggódni semmi miatt.


    Anya lép az előszobába, kezében ételes tál. Étvágygerjesztő az illata, apa mégis elhúzza az orrát.
  - Megint te főztél, Leila? (itt nyugodtan folytathatod egy kötőjel után a folytatással, nem kell enter)
Anyából minden szín kifut, bólint, de meg nem szólalna(szólal). Apa válaszul csak morog egyet, levágja a táskáját, és betrappol a nappaliba. Újabb szájhúzás.
  - Pff, még az asztalt se(sem) te terítetted meg - gúnyolódik anyuval(túl sokat használod az "anya" és "apa" szót, itt bőven elég lenne annyi, hogy gúnyolódik).
  - Fontos, hogy a gyerekek időben megtanulják az ilyen dolgokat - suttog anyu. Úgy fél és remeg. Szegény anyuci! (Ide jó lenne egy gondolatjel és egy "gondoltam" szócska)
  - Na persze. Vagy csak te vagy egy lusta háziasszonyutánzat.
    Levágja magát a székére. Vár, akár egy király. Úgy néz, mint a bíró a kivégzésen. Int, hogy üljünk le. Tiltakozni akarok, mégsem merem. A bátyám húzni kezd, szorosan tartja a kezem, nem enged. Nem tudok futni. Nem, mintha megtehetném. Biztosan az életembe kerülne. Az is lehet, hogy mindhármunkéba. Veszélyes játék veszi kezdetét. Tudom, nem győzhetek.


    Apa trónol, kezét összekulcsolja, kérdésekkel bombáz minket. Hol jártunk? Mit csináltunk? Milyen napunk volt? Csupán szítja a tüzet, amit ő maga gyújtott. A válaszaink úgy hatnak, mint az olaj a lángra. Idő kérdése, (hogy) mikor robban a bomba.


    Anya az ételt teszi a tálba. Összefut a nyál a számban, mégsem vehetek, míg apa meg nem ette a saját adagját. Pedig annyira éhes vagyok. Anyának nem volt ideje külön ránk is főzni, vásárolni pedig nem tudott, apa mindent szemmel tart, a készpénzt, a kártyát, mindent.
  - Ez mi, Leila? - mordul fel apa, undorodva méregetve az ételt. Kérlek, Istenem, mondja, hogy jó az íze, hadd ehessünk mi is! (ide is jöhetne egy "gondoltam")
Apa felemeli a villát, a szájához visz egy falatot, megízleli, majd elfintorodik és kiköpi. Kérlek, ne!  (na meg ide is valami hasonló)
  - Ez moslék! Ezt az állatoknak adjak(adják) ! Szerinted állat vagyok?! Neked ez ízlik?!
  - Én..én megkóstoltam és...nekem..nekem ízlett - habog anyu.
  - Szóval ízlik - mondja apa, majd megragadja anya haját és az arcát a tányérba nyomja.- Ez ízlik neked? Ha állat vagy, egyél is úgy, mint egy állat!
Anya sírni kezd. Könyörög, hogy hagyja abba, mégsem hatnak a könnyei. Nem bírtam tovább...
  - Hagyd békén! Anya jól főz! - kiáltok fel. Apa azonnal felém fordul. Látom a szemében a veszedelmes dühöt. Anya is ijedten kapja fel a fejét, int, hogy hagyjam abba.
  - Mit mondtál, kis senkiházi? -  ragadja meg apa a kezem. A sarokba lök. (vessző, "majd") Ezt követi a pofon. - Soha ne merj ilyen hangnemben szólni nekem, te hülye liba!
Ismét felemeli a kezét. Várom a csapást. Ekkor azonban Jake is felugrik, elém lép, (és)s a hátával véd engem az ütés elől. Hálás könnyek szöknek a szemembe. Apa azonban nem értékeli ezt ennyire. Meglöki a bátyám. Ütni-rúgni kezdi, ahol csak éri. A testvérem nyöszörög ugyan, de csendbe tűri mindezt.
  - Jól jegyezd meg, te kis senki, soha többé ne állj elém - ordít rá apa, aztán a tálcákat a földre söpörve elviharzik. Anya hullára válva szalad utána.
  - Jake - szipogok és felsegítem a bátyám. -  Úgy sajnálom. Nem akartam.
  - Tudom, Kenzie.  -  ölel meg, bár ez fájdalmat okoz neki.  -  Tudom, hogy csak segíteni akartál.
    Segítek neki felbicegni a lépcsőn, tartom, támaszkodik rám. Az ajtóm előtt ismét megölel, majd figyelmeztet, hogy zárjam be az ajtóm. Ahogy az ajtó csattan mögöttem, keserves zokogásba török ki. Siratok mindent. A nem létező boldog életem. A békét és nyugalmat. A szeretetet. Egy tökéletes családot.
Annyira keservesen bömbölök, hogy észre se veszem, mi történik körülöttem, míg egy ölelő kar körém nem fonódik. Összerezzenek és kapálózni kezdek. Rúgok, karmolok, harapok.
  - Semmi baj, Angyal. Senki sem bánthat -  szólal meg egy kellemesen lágy hang. Isaiah. De mit keres a szobámban? Hogy jutott be? (gondoltam, gondolkoztam, lepődtem meg)
  - Mi..mit csi..csinálsz itt? -  törölöm meg a szemem.
  - Láttalak sírni -  von vállat. -  Utálom, ha sírsz. Mindig azt csinálod esténkén.
Elvörösödök. Istenem, mióta láthatott engem így?
  - Gyere - húz fel. Az ágyhoz vezet. Magához ölel, az ölébe emel és ringat, mint egy kisgyereket. Lassan álomba sírom magam.
    Ettől fogva Isaiah minden éjjel belopózott hozzám, s őrizte az álmaimat. Együtt aludtunk, mégsem kerülgetett a pánik, mert tudtam, hogy ő sosem bánt engem. Ő volt az, aki visszahozta a fényt az életembe.
    Így kezdődött a mi történetünk...  (ezt az utolsó mondatot feleslegesnek tartom, szerintem hatásosabb lenne, ha csak így, simán fejeznéd be a prológust) 

A sok pirostól nem kell megijedj, csak apró hibák, na meg persze a sok rizsa, amit odaírtam, hogy megértsd te is.

9.Fejezet (Egyébként feleslegesnek tartok ennyi képet egy fejezetbe, mert nem a épek teszik a történetet, hanem az, hogy mennyire tudod átadni azt az érzést, amit a lány érez. 

Isaiah

     Angyal levegő után kapkod mellettem, úgy kapaszkodik a kezembe, akár az életmentő övbe, (pont) reszket, és egészen biztos vagyok (abban), hogy csendben sír is a sokktól. Akárki is tört be, brutális károkat (mit csinálva? okozva) a házban, szinte minden romokban hever, a legkisebb díszpárnáktól kezdve a kristálypoharas üvegszekrényig. Nem úgy tűnik, mintha rablásról lenne szó, sokkal inkább szándékosan dúlták fel a szobákat, valaki üzenni akart ezzel.
    – Édes istenem – suttogja Angyal, az ajka remeg, a sejtésem bebizonyosodik, (pontosvessző) szeme tele van könnyekkel. – Ki tesz ilyent (ilyet)? Nem maradt semmink. Miféle szörnyeteg akarná ezt?
   – Nem tudom, de okkal csinálták. – Gyengéden lefejtem a kezét a karomról. –[szóközhiány]Maradj itt, és hívd fel Jake-et. Megnézem a többi szobát is.
Még mindig reszketve bólint, aztán látom, hogy előveszi a telefonját, közben tárcsázza a bátyját. Hirtelen azon kapom magam, hogy legszívesebben leütném Jake-et, amiért ennyire nem érdekli a húga sorsa, hagyja egyedül tengődni, holott testérként(testvérként) mellette kellene lennie. Bele se(sem) merek gondolni, mi történhetett volna, ha a tettes itt lenne, Angyal pedig egyedül jött volna be. Nem kezdek prédikációba, hisz én se lennék a tökéletesség megtestesültje, a bűneim és tévedéseim sora végeláthatatlan, de Jake volt az, aki szabályosan eltiltott a húgától, mégse (mégsem) tud vigyázni rá. Inkább lányokat hajkurász, nem foglalkozik azzal a személlyel(vessző) aki a családját jelenti, pedig ezt kellene tennie, főleg(vessző) hogy ilyen törékeny lány Angyal(szórend. az „Angyal” kerüljön előre, az „ilyen elé). Ismétlem, én magam se teszek egyebet, nekem is volt már jó pár kalandom, de egyetlen dolog vezérelt: hogy kiverjem a fejemből a lányt, akire gondolnom se(sem) lenne szabad, nemhogy fantáziálnom róla.

     Pont az tárul elém, amire vártam, a többi szobát se(sem) lehetett már felismerni, de talán a legrosszabb látványt Angyal hálója nyújtotta, a betörő külön figyelmet szentelhetett neki, nagyobbat mint a többinek, mintha ő lett volna az eredeti célpont. A falán sorakozó festményektől a legutolsó hajpántjáig mindent apró darabkákra zúztak, a függönyt feltépték, a ruháit szétszaggatták, a könyvei lapokban hevertek a padlón. A még épnek mondható öltözékeket is egytől egyig kidobták a szekrényből, gyöngyök gurultak ide-oda, (pont) Egy idegen el se hitte volna, hogy innen reggel még elment valaki. Egy(szóismétlés, inkább „még egy”) földrengés se okozhatott volna ennél nagyobb károkat. (vessző) szinte minden menthetetlennek látszott.

     Hallom a puha lépteket a hátam mögül, hátra se kellett fordulnom, hogy tudjam, Angyal mégse hallgatott rám, és szándékosan keresi a nagyobb gondokat a fejére.
   – Kértelek, hogy maradj – szólok rá, ha igen figyel, kiérezheti az élt a hangomból.
  – Nem tudtam. Nekem...látnom kellett ezt. Az életem egyik részét pusztították el, képtelen lettem volna csak ülni ott. – Hallom, hogy fájdalmasan beszívja a levegőt és szipog. – Ez rettenetes, el se tudom képzelni, ki és miért csinálhatta. Miért akarnának bántani bennünket?
Újabb szaggatott zokogás tör fel a torkából, én pedig hiába akarok ellenállni, megragadom a karját, és magamhoz ölelem. Angyal a nyakam köré fonja a karját(szóismétlés, ismételten javaslom a szinonima szótárt), belemarkol hátul a pólómba, és kisír magából minden borzalmat és szenvedést. Idejét se tudom, mennyit állhatunk így, az igazság az, hogy jóleső érzés a lelkemnek a karomban tartani őt. A felsőm gallérja teljesen átvizesedik, mire elhúzódunk a másiktól, én aggódva nézek rá, ő (pedig) egy reménytelen pillantással viszonozza ezt.
   – Fel kell takarítanom a sok szemetet – motyogja, amikor elenged, de látom rajta, hogy egyáltalán nem a takarítást választaná, inkább elszaladna innen jó messzire, lehetőleg egy másik államba, egy másik kontinensen.
   – Nem.(inkább vessző) nem kell, most nyugalom kell neked. Gyere, dőlj le a kanapéra, legalább míg a bátyád megjön.
Legnagyobb döbbenetemre nem tiltakozik ellenem(ellene), inkább lassan elindul lefelé, a mozdulatai feszültek, mintha attól félne, hogy a betörő bármikor ráugorhat. Testőrként követem a hátában(háta mögött), megvárom, hogy leüljön, csak utána telepedem le a kanapé másik sarkába. Angyal beharapja az ajkát a távolságtartásom látva, de nem hagyja ennyiben, mielőtt még akár reagálhatnék, közelebb húzódik, a fejét a mellkasomra fekteti, és kiscica módjára hozzám bújik. Minden idegszálam megfeszül a bőröm alatt, mert bár a szívem most újra verni kezd, tisztában kell lennem azzal is, hogy Jake bármelyik percben beléphet az ajtón, a tökéletes pillanat pedig odalesz. Utána visszatértünk a szokásos felálláshoz – én epekedem utána, ő undorodik tőlem. Így megy ez hosszú, hosszú idők óta, amióta először megláttam, aztán először éreztem iránta többet puszta barátságnál. De az önuralmam legyőzte a mélységes szerelem, ami az évek során csak elmélyült, de nem hunyt ki, holott pontosan tudtam és most is tudom, hogy Jake azt akarta. A hidegvérem fölött azonban könnyedén átveszi az uralmat a sóvárgás ez után a lány után, onnantól pedig elvesztem(a fiú tűnt el, vagy az ezét vesztette el?), a kezem önmagától siklik Angyal selymes hajába, végigsimítom, (annak) eperillata teljesen megbabonáz. Angyal(Ő) lágyan felsóhajt, arcát hozzám dörgöli, lélegzete nyugodtabb lesz, szép lassan álomba szenderül a karjaim között. Le se tudom emelni róla a tekintetem, többször végigrajzolom telt ajkainak tökéletes vonalát, képzeletben eltervezem, hogyan kapom meg őt újra.

     Ebben a pillanatban nyílik az ajtó, és Jake esik be rajta, hihetetlen dühös arckifejezéssel az arcán. Ahogy felénk kapja a fejét, és meglátja a félig rajtam fekvő Angyalt, azonnal ökölbe szorul a keze és megfeszül az állkapcsa.
   – Ez mégis mi a *****? – kérdezi tőlem veszélyesen morogva. 
  – Nyugodj le – válaszolom neki, és bennem is igencsak felzubog a méreg. – Most aludt el, ne ébreszd fel az ordibálásoddal. 
   – Mi a francot csinálsz a húgommal összecsavarodva? – veszi lejjebb a hangerejét, de még mindig vicsorog rám. 
   – Mellette vagyok a bajban, ahogy azt a bátyjának kellene tennie – húzom össze a szemem, és ettől Jake lenyugszik. Tudom, hogy betalált a válaszom, mert Jake hirtelen összegörnyed, és lassan végigsimít Angyal haján. 
  – Hogy van? – kérdezi ezúttal lágyabban, közben szemléli az alvó húgát, aki, mintha érezné a szemeket magán, a lehető legközelebb húzódik mellé. A szívem hevesebben kezd verni, és meg kell álljam, hogy ne Jake előtt öleljem magamhoz szorosan. 
   – Eléggé kiakadt, és rettenetesen megijedt. Nem is csodálkozom – felelem én is nyugodtabban. 
Elmesélem neki az egész történetet, persze jól kihagyom belőle azokat a pillanatokat, amik inkább csak rám és az alvó szépségre tartoznak. Jake feszülten hallgat, miközben beszámolok Angyal rossz előérzetéről, a nyitott ajtóról, a szétvert szobákról, és arról a sejtésemről, hogy az illető, aki szétszedett mindent, akaratból tette. Jake egyre jobban remegni kezdett, mikor odaértem, hogy Angyal belépett a tönkretett szobájába, innen már abbahagytam a mesélést, ugyanis a többi már olyan jellegű volt, amire Jake nem lenne kíváncsi, vagy nagyon megjárnám vele. 
   – Látni akarom a szobákat – pattan fel hirtelen, a lendülettől hátralökte az asztalt, a hangtól pedig Angyal enyhén összerezzent, de szerencsére tovább pihent. 
   – Biztos vagy benne? Eléggé ramaty állapotban vannak – emlékeztetem őt, mert nem hiányzik egy dühroham, ám Jake nagy szakértője annak, hogyan kell hamar felkapni a vizet. Élő tanúja vagyok mindennek, szóval nálam jobban senki sem sejti, mi mindenre képes, ha felmérgelődik valamin. 
   – Igen, fel kell mérnem a kárt. Aztán anyának is szólni kéne. Kenzie most nagyon rá lehet szorulva egy kis megértésre és anyai segítségre. Gyere, segíts, hordjuk el a menthetetlen tárgyakat, hadd lássam a bajt. 
Nem akarom otthagyni Angyalt, mégis meg kell tennem, Jake hajthatatlan, ezért lassan kiszabadítom magam a meleg lányölelésből, a fejét gyengéden egy, még jobb állapotban lévő párnára fektetem, s mikor megbizonyosodom róla, hogy minden rendben van, fájó lélekkel bár, de otthagyom Angyalt és Jake után sietek az emeletre. 

Mackenzie 

     Hirtelen már nem érezem a kellemes melegséget a testemben, helyette hideg ujjak futnak végig a bőrömön, égető fájdalmat hagyva maguk után, nem kapok már levegőt tőlem. Tudom, kinek az érintése ez, de nem akarom érezni már. Az az ember simít végig rajtam, aki megannyi fájdalmat, sebek és könnyet hagyott maga után, mikor végre eltűnt az életünkből.
   – Gyönyörű vagy, drága kis Mackenzie. Az én kislányom vagy, és mivel az enyém vagy, most azt teszek veled, amit akarok – suttogja a rekedtes hang, alkohol büdös szaga csapja meg az orrom. Belém markol egy kéz, kérges ujjak tapogatják a combom, a nadrágom gombjára kúsznak fel, én pedig mozdulni sem tudok, csak tehetetlenül vergődöm és zokogok, zokogok, miközben az erős karok lefognak engem. Innen már nem szabadulhatok meg. 
   – Az enyém vagy – cseng a fülemben, mint utolsó perceim imája. 

   – Isaiah – visítok fel, könnyeim az arcomon szállingóznak lefele. Egyedül fekszem a kanapén, a romokkal teli nappali közepén, nincs körülöttem élet. Teljesen egyedül vagyok, magányosan és halálra rémülten. Isaiah itt hagyott, bár megígérte, mellettem marad. Jó, persze nem szavakban, nem mondta ki, de a viselkedéséből arra következtettem, itt marad majd és vigyáz rám. Én pedig nem akarok egyedül lenni, mert akkor másra sem tudok gondolni, mint arra, mi minden történhet egy olyan lánnyal, aki egyedül van. Én pontosan átéltem nem egy ilyen momentumot, azóta is kisértenek megállás nélkül. Nem akarok egyedül lenni, az árnyak megtalálnak, elragadnak, hiába küzdök ellenük. Annyi sötétség van ebben a világban, az emberek magukkal hordozzák, a világ egyre inkább a rossz fele halad. NEM AKAROK EGYEDÜL LENNI! Nem akarok emlékezni, mennyire értéktelen és törött áru vagyok, akire senkinek sincs szüksége. A térdemet elhúzom a mellkasomhoz, előre-hátra hintázom, közben sírok keservesen, mint a gyerekek, ha nem kapják meg a kívánt édességet. 
   – Csak álom volt – suttogom magamnak. – Csak álom, nem a valóság. 

     Ebben a pillanatban lábak dobognak le a lépcsőn, aztán a következő másodpercben valaki átöleli a vállam, magához ölelve engem. 
   – Hé, nyugi, itt vagyok – motyogják a hajamba. Egy másik személyt is hallok, érzékelem, ahogy megtorpan a kanapé mellett, miközben belélegzem Isaiah isteni illatát. Mentol, arcszesz és enyhe szappanillata van, tökéletes keveréke a tökéletes fiúnak. Lassan felemelem a fejem, s könnyeimen át belenézek Isaiah megnyugtató fekete szemébe. Gyönyörű szeme van, ha belenéztél, olyan érzésed lehetett, hogy elveszel a csillogó feketeségben, és repülsz. Egészen képes elbűvölni. Sokáig el tudtam volna nézni ezeket a szemeket, de ekkor valaki kiránt Isaiah karjai közül, (és) elvesztem az egyensúlyom a hirtelen lendülettől. Újfent megborzongok, mert szükségem van az érintésre, szinte függővé váltam. Isaiah függőjévé. Vagy csak a hirtelen zavart lelki állapotom utóhatása ez, de szinte egy szuperhős ő az én szememben. 
   – Mackenzie! – szól hozzám a bátyám. Tipikus, a legjobb pillanatokban érkezik meg, aztán játssza a szeretőt és gondoskodót. – Jól vagy? Siettem volna haza hamarabb is, de...
   – Dolgod volt egy bombatestű csinibabával, aki egyenesen felajánlkozott neked, és vétek lett volna otthagyni a tökéletes, napbarnított testét az ágyban – fejezem be helyette éles hangon. – Tudom, és nem lep meg – rázom le magamról a kezeit, és közelebb lépek Isaiah-hoz. Rosszul esett a nemtörődömsége, és az, hogy csakis akkor vesz észre, ha valami nagy gond van, ő pedig bajba kerülhet emiatt. Egyébként nem is létezem a szemében, én vagyok a szellemlány a házban.
   – Kenz... – kezdené a magyarázkodást, de nem vagyok kíváncsi rá, s ezért félbeszakítom.
     – Szeretnék felmenni a szobámba, aztán megkérdezni, adnak-e kártérítést a lakásra, szóval – teszem fel a kezem, és gyorsan elsietek, magára hagyva a két fiút. Jake szégyellősen (szégyenlősen) lehajtja a fejét, miközben Isaiah képes lenne elégetni a szemeivel. 

    Valójában most, hogy kitisztult az agyam, képes vagyok reálisan látni a dolgokat, és hamar rájövök, hogy reálisan is láthatom a dolgokat, vagyis sok dolog esetében még érvényes a garancia, így kicseréltethetjük őket, a bakban pedig nekem és Jake-nek is van egy-egy kisebb összegünk, amivel fedezhetjük a többi gondot. Így máris sokkal tisztább az ég, és egy picit fel is vidulok. Annyira azért mégsem menthetetlen a helyzet, mint elsőnek tűnt. Talán csak a sokk tette meg a hatását, de amúgy is eléggé ki voltam akadva, szóval az is tehette mindezt. Ekkor hallom meg a lépteket felfelé a lépcsőn, imádkozom, hogy Isaiah legyen, de mikor hallom az ajtó nyikorgását, és nem érzem az édes bizsergést a hátamon tudom, hogy nem ő érkezett, hanem csak a bátyám. Őszintén szólva nem igazán akarok most beszélni vele, mert nincs hozzá elég lelki erőm. 
   – Kenzie – szólít meg engem. Háttal állok neki, így nem látom az arcát, de biztos vagyok benne, hogy előszedte a nagy kiskutya szemeit, ezzel próbálva elterelni arról a figyelmet, hogy alapból véve teljesen magasról tesz rám. – Kenzie, ne haragudj – lép közelebb, hangja könyörgő. 
   – Ugyan, miért is kéne haragudjak? Hiszen csak megint egyedül hagytál pont aznap, hogy betörtek a házunkba, és nem tudhattam, van-e még itt valaki vagy nem. Ötletem sincs, miért kellene haragudnom – ironizálok. 
   – Tudom, hogy rossz testvér vagyok, de azért igyekszem. 
  – Igyekszel?! – fordulok hátra hirtelen lendületből, a szavaim csöpögnek a méregtől, érzem, hogy most aztán feltör belőlem minden, amit eddig magamba rejtettem. 
   – Próbálkozom, tényleg – motyogja. 
  – Dehogy próbálkozol, hisz még tudomást se veszel rólam – kiáltok fel elkeseredetten, és a jól ismert könnyek megint életre kelnek. – Neked én nem is vagyok fontos, csak mások – mutatok rá a tényre. – Év eleje óta úgy bánsz velem, mintha nem is léteznék, mintha pótlék lennék a hátadon. Ha nincs Kate, még most is a könyvtárban, netán a mosdóban enném meg az ételem,(pontosvessző) (Na) ennyire figyelsz rám.(felkiáltójel) Ma is leráztál, és miért?! Mert egy egyalkalmas liba fontosabb neked, mint a tulajdon húgod. És nekem ebből elegem van, Jake, mert ahogy velem bántok, az felháborító, undorító, és nem mellesleg fáj is nekem. Szóval hadd foglaljam össze a dolgokat, Jake. Te nem rossz testvér vagy, hanem borzalmas testvér – kiabálom ki magamból a fájdalmam, a fejem rá, hogy ha Isaiah még lent van, mindent hallhatott. 

     A bátyámra nézek, és nem hiszek a szememnek, mert könnyeket látok az arcán, aztán egyetlen szó nélkül magához ölel. 
  – Én ezt nem tudtam, esküszöm, Kenz. Azt hittem, minden azért van, mer utálod az idegeneket. Tudom, hogy nem szereted(vessző) ha...megérintenek. Nem láttam, hogy szenvedsz. Igazad van, borzalmas bátyád vagyok. Ne haragudj – nyom egy puszit a fejemre. 
   – Nem haragszom, csak elszomorít – szépítem a dolgokat.
  – Ígérem, igyekszem majd – fogadja meg. – Ha anya is hazajön, majd még több időt tölthetünk együtt. Teszek róla, hogy többé nem érezd magad púpnak. 
   – Rendben – bólintok, Jake pedig mosolyogva nyom egy puszit a homlokomra. 
Igaz, sok dolog van, amit még be kell pótolnunk, de azért hiszek abban, hogy idővel megjavul majd a kapcsolatunk. Elvégre mindig is nekem volt a legjobb bátyám a világon. 
Történetvezetés. Ahogy elolvastam az eddigi fejezeteket úgy vettem észre, hogy a szálak szépen lassan bontakoznak ki, semmit egyáltalán nem sietsz el és ez így tökéletes. A két főszereplő, Isaiah és Kenzie egymás iránti érzelmei is szépen, fokozatosan tárulnak elénk, és minden fejezetben történik valami, ami egyre inkább felcsigázza az olvasót. 


A kritika kizárólag építő szándékkal készült, nem szeretnélek semmivel sem megbántani, amit leírtam. Továbbá elnézést szeretnék kérni azért, hogy ilyen későn hoztam meg a már vagy fél éve rendelt kritikádat, viszont magyarázkodni nem szeretnék emiatt.
További jó blogolást!
Itt trollkodott a mindig késő Sandra

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen köszönöm a kritikát, és köszönöm a jó tanácsokat is, igyekszem minél jobban odafigyelni majd a közeljövőben. :)

    VálaszTörlés