Nos, megint én.
Szokásomhoz híven, az ígért képek
megint elmaradtak - na se baj, majd legközelebb, S.
Viszont, mint az a címből is kiderülhetett már, két előolvasót
és egy bétát kutatok magamnak. Pár szempontot viszont a
bétának való jelentkezéshez szeretnék kitűzni: legyél magabiztos és minimum
KÉT, azaz 2 éve foglalkozz az írással. Legyél aktív facebookon, mivel ott
sokkal gördülékenyebben megy majd a dolog. Ismerj minden írással kapcsolatos
dolgot - gondolok itt például a párbeszédek helyesírására. Tudj hasznos
tanácsokat adni, és minden egyéb.
A szempontok a leendő előolvasóimnak pedig: szükségem lenne EGY BLOGGER
és egy NEM BLOGGER tagra, aki szívesen bevállalná a történetem olvasását -
amiből pár részletet be is másolok -, és segítene ötleteket adni - tehát
rendelkezz fantáziával -, és mindezek felett őszinte véleményt mondana a
történetről.
Jelentkezni a sandra.l.collins.96@gmail.com e-mail címen lehet!
Ui: Ha valaki elolvassa ezt a bejegyzést, és van véleményed a történetből az eddigi részletek alapján, ne habozz leírni megjegyzésben!
Fülszöveg:
Crystal: Egyetlen pillantás elég volt, hogy
akkor beleszeressek. Aztán külön suliba kerültünk, és elfelejtettem egy időre,
de most újra itt van teljes életnagyságban és a szívem még mindig hatalmasokat
ver, mikor megpillantom valahol a folyósón. Ámde az a sok undorító dolog, amit
velem és a barátnőmmel művelt megbocsájthatatlan. A szívem erős gyűlöletet
táplál iránta és ezt semmi nem fogja megváltoztatni, ám még mindig teljesen oda
vagyok érte. De ő ezt nem tudhatja.
Noel: Ránéztem, és a szívem nagyot
dobbant, a gyomrom görcsbe rándult. Tudom, hogy sok mindent tettem anno, de
szeretném jóvá tenni valahogyan. Viszont, ha Damon továbbra is magával ránt,
akkor ez az egész sosem érhet véget: és ő sosem tudja meg, hogy szeretem. Crystal
sok mindent nem tudhat rólam. Persze, ezen kívül.
Crystal valójában mással áll
szemben, mint az egyszerű szerelem. Amikor Noel elment, nem azért ment el, mert
másik iskolába került. Valami sokkal titokzatosabb és természetfelettibb
dologért, amit csak a két fiú tudhat.
Részlet az első fejezetből:
"—
Elnézést, Mr. Cutler, a mellékhelyiségben akadt egy kis torlasz — ment ki
mindkettőnket Thea mosolyogva. Az osztály többi tagja nevetni kezd, még az irodalomtanár
szája is mosolyra húzódik. Legyint, hogy üljünk le. Thea bevágja magát
leghátra, én pedig mellé. Az óra első fele nagyon lassan telik el. Főleg, hogy
a tanárunk mindenkit kikérdez arról, hogy mi a célja az élettől, ha elvégezi a
gimnáziumot. Elmegy főiskolára? Egyetemre? Vagy esetleg a szomszéd utcában levő
szakmunkás iskolában végzi? Így megy ez egészen addig, amíg az
igazgatóhelyettes be nem kopogtat az ajtón, az oldalán azzal a szőke fiúval."
Részlet a második fejezetből:
"—
Ó, Mr. Bailey! — kapja fel a fejét és a
szemüvegét feltolva folytatja — Örülök, hogy újra láthatom az iskolánk egykori
legjobb diákját. — mosolyog és a kezét nyújtja. — Na és persze Mr. DeFaria, a
kis bajkeverőnk — fordul a fiú felé, aki unottan fog kezet lila és kék kockás
szoknyát viselő nővel. — Őszintén remélem, hogy tanult valamit a másik
iskolában. — Azzal visszaül a helyére.
— Mrs. Tonks, megmutatná nekünk,
hogy melyik lesz az osztályunk? — kérdezem.
— Én nem, de Miss Baquet, az igazgatóhelyettes biztosan.
— mutat a helyiség másik végében ülő nőre."
Részlet a harmadik fejezetből:
"— Mindannyiunkon van.
Rajtad kettő is. Az nem a sajátod. Öltél, Crystal. — Mi? Hogy én ölni?
Képtelenség. Ismét elfogott a düh. Megint perzselni kezdte a bőröm a jel, és
erős szúrást éreztem az ujjaim hegyén. Kis tövisek bukkantak elő. A barna hajam
vörössé vált és egy szempillantás alatt levelek és tüskék nőttek benne.
— Crystal, nyugodj le!
Magunkra uszítod a kannibálokat!"
Részlet a negyedik fejezetből:
"A
teremben hatalmas csend uralkodik. Mindenki várja a végeredményt, ami
körülbelül két perc múlva ki is derül. Nem merek a folyadékra nézni, mikor
kihúzzák a kezemet belőle. Soso professzor elordítja magát:
— A Bailey-ek vére örökké őrző! —
azzal a lendülettel hatalmas tapsvihar zengi be az egész termet. A jobb oldalt
ülő csuklyás, kék talárt viselő diákok állva tapsolnak, és ujjonganak. Büszkén
állok fel a székből, és letörlöm a kezem. Tatyana Voronin, az egyik tanár
büszkén nyomja a csuklómra a kékül parázsló szimbólumomat: egy íjászfiút. A
forma beleég a bőrömbe, de mint egy tetoválás, pár percen belül kék,
kiiktathatatlan jelvénnyé válik. Végül a kezembe nyomják a talárom és
letessékelnek a többiek közé, majd felhívják a következő tanoncot. "
Ölelés, S
Írtam emailt! :)
VálaszTörlés