Nessa-kritika #17 - Hale Girl: Szabadnak született

Hale Girl még tavaly, szeptember 28-án rendelte ezt a teljes körű kritikát a blogjáról - és amikor a mai dátum ismeretében ilyeneket írok, csodálkozom, hogy a társaim még nem rúgtak ki a lustaságomért, és hogy a rendelőim még nem küldtek el a p... pokolba. :D

Szabadnak született

A kinézet
Első benyomás. Épp egy hasonló felépítésű blogról írtam a legutóbbi kritikámat az egyik másik blogomon - olyanról, ami elviekben blogspotos, mégsincs semmi köze az általam ismert blogsablonokhoz. Nem tudom, divatja-e van most ennek a formának, vagy ilyesmi, én mindenesetre természetesen lemaradtam róla, és csak meresztem a szememet, hogy erről most hogy írjak kritikát, ha azt se tudom, mi micsoda rajta - én a hagyományos felépítést szoktam meg, és fogyatékos vagyok, ezért másról nem nagyon tudok szakszerűen nyilatkozni. (Igazából a hagyományosról sem, rip.)
Mindenesetre az oldaladdal első ránézésre semmilyen probléma nincs; nem ütnek el egymástól a színek, rendezett benyomást kelt az egész.
Fejléc. Továbbra sem tudom, hogy az ilyen felépítésű oldalon egyáltalán van a szó - számomra - hagyományos értelmében vett fejléc, ezért fejlécnek számolom a blog tetején látható képet. Nincs ellene különösebb kifogásom: a kép szép, a felbontás jó; maga a fotó nem üt el a kelleténél jobban a blog többi részétől. A blog témájához szerintem nem passzol, vagyis passzolhatna jobban is; de ez a te döntésed.
Hátterek. A főháttér egy halványszürke árnyalat, a blogsáv háttere pedig fehér; nincs mibe belekötnöm.
Betűk. Hiányolom a sorkizártságot, de ettől eltekintve úgy nézem, minden rendben mind a betűk méretével, mind a színével, mind a típusával. (Pár régebbi bejegyzésben ingadozott a betűk mérete, de azt hiszem, már nincs ilyen probléma.) Egyszerű, de nagyszerű, hogy úgy mondjam.
Effektek. Mindössze egyetlen, amúgy jól kinéző linkeffektre figyeltem fel a "további információk"-linknél, de én teljesen elégedett vagyok ennyivel is - a képeffektek az én véleményem szerint nem mutatnának valami jól itt.
Modulok. Nem hiszem, hogy a keresőmodult bárki is használta volna már; szerintem fölösleges. A "válassz egy világot!" névre keresztelt menünek egyrészt nagyon tetszik a neve, másrészt semmi gond vele. Az archívum, a cserék és a chat pedig nem igényel hozzáfűznivalót. Amit viszont iszonyatosan hiányolok, az egy fülszövegmodul, vagy minimum egy információs-box, amiből kiderül mondjuk az, hogy... nem is tudom, hogy milyen témájú bloggal állunk szemben? Mert oké, a blog url-címe Teen Wolf-fanfictionre enged következtetni, de mivel kábé húszféle hosszabb és rövidebb történet is található a blogon, ezért kicsit konkrétabban meg kéne határozni, hogy az oldaladra tévedő blogger mire számíthat.
Oldalak. Hét oldalad van, és ezek közül mindegyiket csak dicsérni tudom. A "fejezetek"-en és a "különkiadások"-on kívül az összesnek van egy egyedi fejlécszerűsége, rajta az adott blogregény címével és amolyan fülszövegével. A végtelenségig rendben tartod és hűségesen vezeted az oldalaidat - igen, direkt ellenőriztem, hogy az összes írásodat bejegyezted-e valamelyik oldalra. Mindössze annyi belekötnivalóm lenne a dolgokba (csak, hogy ne legyen már ilyen száraz ez a kritika, és valami "segítséget" is nyújtsak végre), hogy az Apróságok között a Jövő és az A világ gyönyörű sorrendjét felcserélted; a Jövő a régebbi, de mégis az A világ gyönyörű után raktad. Igen, odáig süllyedtem, hogy ilyesmibe belekötök.
De azt mindenképp el kell mondanom le kell írnom, hogy, bár fásultan, fáradtan, mindenféle nyavalyával küszködve ültem le megírni a kritikádat, ahhoz képest ezen a ponton már felcsigázódtam. Méghozzá csak és kizárólag azért, amilyen rendben tartod az oldalaidat. Gondoltam, ha valaki ennyire figyelmes és rendszerető, akkor érdemes megadni neki, ami jár. Mert igen, bevallom őszintén, nuku ihlettel ültem neki a kritikának (és köztudott, hogy ilyen esetben a kritika maga is száraz és nehézkes lesz), csakis az lebegett a szemem előtt, hogy muszáj megírnom, mielőtt eltelik egy év a megrendelése dátumától. Viszont sikerült megfognod, úgyhogy jelentem, már van kedvem a kritika írásához - ami mind a te kritikád minősége, mind az én nemlétező jóhírem megmaradása szempontjából igen szerencsés tényállás.
Bejegyzéselrendezés. Van egy sanda gyanúm, hogy a te blogsablonodban nem léteznek pipák - amit nem is bánok! -, és nem lehet átírni az "írj megjegyzést"-fület valami egyedibbre; a "további információk"-linket viszont - azt, ami a bejegyzés többi részére mutat - nagyon jó lenne átírni valami másra, mert így nem valami megnyerő. Nem gondolok nagy ördöngösségre, nekem a "tovább a bejegyzésre" is megfelelne: még az is találóbb, mint az, ami most van. A dátumfejlécet mindenesetre örülök, hogy nem csicsáztad túl - ellenben a sorkizártság hiánya rendetlen benyomást kelt.
Összhatás. Ismételni tudom csak magamat: semmivel nincs különösebb probléma. Apróságokon kéne csak változtatni - lásd: fülszöveg hiánya és balra zárt szöveg -, és minden a legnagyobb rendben lenne.

A tartalom
Alapötlet. Vegyük számba minden történet alapötletét, ami fut/futott az oldaladon.
A Teen Wolf (ha ez a címe; nem vagyok benne biztos) alapkoncepciója Allison Argent "unokahúga", Chyler Argent autóbalesete Beacon Hills-be tartva, amiben elveszíti a szüleit. Ez önmagában még nem lenne égetnivaló felállás - azt hiszem, autóbalesetben meghalt szülőkről mostanában nem olvastam blogon, szóval ez nem menthetetlenül sablonos, vagy ilyesmi. De az, ahogy ezt az egészet beleszuszakoltad a Teen Wolf sztorijába, az már kicsit erőltetett. (Maga a Teen Wolf-fanfiction sem túl egyedi ötlet, hogy őszinte legyek.) Ordít az egészről, hogy a te kényelmedet szolgálja, és a te kedvenc karaktereid kedvéért felrúgja az alapmű időrendjét vagy logikáját. Gondolom, Kira azért nincs a képben - leszámítva egy említést Chyler álmával kapcsolatban - és Allison azért van életben, mert te utóbbit szeretted jobban Scott mellett látni. Így hát csuklóból kiírtál egy meglévő karaktert, és visszaírtál egy más kiírtat. Az is túl kényelmes megoldás, hogy a főhősnődet egyszerűen Allison unokatestvérének állítod be (te unokahúgot írsz, de az unokahúg tudtommal az illető testvérének lánya, és a te sztorid szerint Allison egyetlen testvére még csak az anyja hasában van) - mi egyszerűbb módja lenne a főhősnőd behozatalának a képbe?
Attól, hogy Allison - a történetben eredetileg Victoria nevű - édesanyját te Diane Argentnek nevezed, nem tudok nem arra gondolni, hogy egyszerűen csak nem emlékeztél a nő nevére, ezért találtál neki ki egy saját keresztnevet. Bónuszpont (remélem, érzed az iróniát), hogy ő is csak említés szintjén szerepel... Na, vajon miért? Ha valakit nem kedvelsz, fogod magad, és eltörlöd a föld színéről.
Az sem igazán tiszta nekem, hogy ez a fanfiction, mint olyan, a történet melyik részének a fanfictionje, magyarán hol veszi fel elviekben a történet fonalát. Az 1. résznek, ha a közzététele dátumát nézem, az 5. évad 16., a 2-3. résznek a 20. epizódja után kéne játszódnia, a 4.-nek meg a 6. évad 7. része után, de nem igazán érzem úgy, hogy ez passzol. Sőt, semmivel kapcsolatban nem érzem úgy, hogy passzolna a sztorihoz. Allison és az anyja a 3. évadban meghaltak, de Hayden már szerepel, pedig őt csak az 5. évadban látjuk először; Kira sehol, pedig már a 3. évad óta jelen van. Ha fanfictiont kezdesz írni, érdemes előtte kigondolni, hogy az alapmű melyik pontján akarod felvenni a fonalat és akarsz elszakadni az alapműtől, mert különben ilyen lesz a végeredmény. Kusza.
A Múlt, Jelen s Jövő egy Lolly nevű lányról szól, aki egy autóbalesetnek hitt gyilkosság miatt elveszítette a testvérét és az apját, a legjobb barátnője öngyilkos lett, az anyja sosem foglalkozott vele és a nővérével, és végül a szeretett nagyapját is elveszítette. Amikor egy főhősnő már ennyi fájdalmas halálesetet "nézett végig", akkor az általában nem eredményez hiteles, egyedi történetet. Egyszerűen azért, mert szinte minden második blogon ott vannak az árva főhősnők, a különböző halálok miatt depressziós főhősnők, és még sorolhatnám. De ebben a történetben ez mégsem zavar annyira.
Az Az Álmok útja ismételten egy főhősnő köré épül fel, akinek kivételesen minden családtagja él és virul, de indokolatlanul köcsög. Igen, tisztában vagyok vele, hogy néhány szülő nagyon elcseszett tud lenni, de már a második történetedet olvasom zsinórban, ahol a főhősnő szülei, ha épp nem pszichopaták, akkor nagyon-nagyon szemétládák. És ez blogos viszonylatban véve is elég gyakori, ezért már hajlamos az idegeimre menni. Viszont az álmait kergető írópalánta-vonal nagyon tetszett - főleg azért, mert együttérzek, de ettől eltekintve is zseniális. Ezt nem is ragozom tovább, mert csak pozitívan tudok róla szólni, a magasztalás meg egy idő után nevetséges lenne. Talán a kedvenc "pillanatom" az volt a történetben, amikor Katie anyja közölte, hogy az írásból nem lehet megélni, mire Katie azt felelte, hogy ki mondta, hogy az írás a pénzről szól? Arról szól, hogy az írás boldoggá tesz. És hozzám emiatt áll közel ez a történet.
Az A lány a városból főhősnőjének kivételesen nem a családjával van baja, hanem a hellyel, ahol él - a várossal. Ezzel megint túlságosan együtt tudok érezni, ezért jobban tetszik a történet, mint feltétlenül kellene. A távozás kicsit hirtelennek, elkapkodottnak érződik, tekintve, hogy alig pár sorral azelőtt "ismertük meg" - vagyis találkoztunk vele először - a főhősnőt, és aztán már túl is van egy ilyen nagy horderejű döntésen. Emiatt az olvasó nemigen tudja magát beleképzelni a helyzetbe; nincs rá elég ideje. De maga a városból való elszökés igenis valós gondolatokat, problémákat feszeget: ha magamból indulok ki, akkor elég természetes és gyakori dilemma a városundor. És ezért ez az alapötlet is zseniális. Viszont a mulatság hiánya a kisvárosban, és az, hogy a főhősnő elindul kideríteni ennek az okát és "mulatságot szervezni", már konkrétan meseszerű. Nincs bajom a mesével, mint műfajjal, sőt, nagyon fontosnak tartom, de sehol nem láttam feltüntetve, hogy az A lány a városbólt mesének szántad, ezért felteszem, hogy véletlenül csúszott be ez a kicsit gyerekes malőr.
A Cseréljünk tesó! egy ikerpárral nyit, akiknek fontos szerepet játszik az életében a külsőre megkülönböztethetetlen mivolta. Kicsit hihetetlennek tartom a tényt, hogy ezeket az ikreket még a tulajdon szüleik sem tudják megkülönböztetni - egyetlen ikerpár sem teljesen egyforma külsejű, és apróságokban mindenképp eltér egymástól a külsejük; annyira legalábbis biztosan, hogy a saját szüleik meg tudják őket különböztetni egyiket a másiktól. De biztos csak én vagyok szőrszálhasogató, úgyhogy ezen tovább is lépek. Továbblépve, a csere és a katonai suli maga egyedülálló és pazar ötlet; kíváncsi vagyok, mit fogsz kihozni belőle a továbbiakban.
Térjünk át az egyrészesek alapötleteire. Az Ott van az otthonod, ahol a szíved előtt egy csöppet értetlenül állok, de ez valószínűleg az én kukaságomnak köszönhető - mindenesetre nem tudok rájönni, hogy most akkor végül is mi volt a lány otthona. A halálban lelt boldogságra? Kérlek, feltétlenül írd meg kommentben, mert érdekel, és tudom, hogy értenem kéne, de egyszerűen nem értem. Akárhogy is, azzal feltétlenül együtt érzek, hogy a főszereplő nem érzi otthon magát. Ez az érzés nem idegen számomra. (Szóismétlés hegyek. Te jó ég, Ness.)
A Hinta alapötlete egy valós problémára fókuszál, és nem tudok rá mást mondani, mint azt, hogy nagyon adom, és hogy ezt a novelládat (azt hiszem, nevezhető novellának) több embernek kéne olvasnia.
A Fáradt volt a Hintával együtt a kedvencem: mintha az én gondolataimat és érzéseimet fogalmaztad volna meg. Nem vagyunk mi véletlenül lelkitársak? Csak kérdezem, mert ez már a második olyan egypercesed (inkább így hívom őket, mint novellának), ami szóról szóra ugyanaz, mint amit én gondolok.
Az Az álmodó megint zseniális, mást nem tudok mondani rá. Mindenestül imádom.
Az Akiért a harang szól ismételten olyasmi, aminek minden szavával együttérzek, és faltam a sorait. Megható kis történet, és hűen tükrözi a valóságot.
A Jövő ismét egy - sőt, több - valós problémát, kérdéskört dolgoz fel, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem imádtam ezt is az elejétől a végéig. Tudom, mennyire egyhangúvá kezd válni a kritikám, de ha egyszer ezt gondolom...
Az előbbiek egytől egyig igazak az A világ gyönyörűre. Teljesen együttérzek azzal a karakterrel, aki épp ki van akadva, és szóról szóra ugyanezt gondolom én is. Valahol a vitapartnerrel is egyetértek, de főleg az előbbivel. De elmondható ugyanez a Hibában kiakadó, hibázott személyről is. A Bizonytalanságról sem tudok bőségesen nyilatkozni, ugyanis nincs mibe belekötnöm; megint sikerült megfognod az egyedi világlátásoddal és ezzel az egyperces sztorival.
A Változás a rossz irányba olvasása közben konkrétan megállt a szívem, mert nem értettem, miért vagy gondolatolvasó, és miért az én gondolataimat fogalmazod meg egy bizonyos ismerősömmel kapcsolatban. Magyarul megint csodát alkottál.
A Szomorúságban - szokás szerint - az én érzéseimet fogalmaztad meg az írással kapcsolatban, ezért értelemszerűen odáig vagyok érte. Az Az élet megy tovább egy nagyon szép történet, és ismét valós jelenséget mutat be; az Utazástól leküzdhetetlenül utazni támad kedve az embernek; az A Mázlistával már gyakorlatilag szavak nélkül hagysz, mert ez megint egy valós, jelentős probléma frappáns megközelítése, amivel csak egyetérteni tudok.
A Szavak. Üres szavak amilyen rövid, annyira megfogott - szinte érzem a karakter tiltakozást követő beletörődését. A Vissza a múltba problémafelvetését teljesen átérzem, még ha én nem is ugyanezt az időszakot feleltem volna. Az Az élet igazságtalannal a pozitív hozzáállásúnak nevezhető végkicsengését leszámítva megint szívemből szóltál volna, ha lenne nekem olyanom.
A Zuhanás kicsit kurta, de szép történet. Az alapjául szolgáló idézetet már ismertem, de rám világ életemben igaz volt, ezért áll hozzám közel ez a szösszenet. És tudom, hogy már az "ismételni" és az "együtt érezni" igéhet is ezredszer használom ebben a kritikában, de megint kénytelen leszek ismételni saját magam, mert a Motivációval is teljesen együtt tudok érezni. Motivációnak pedig szuper - nálam nem vált be, de én már rég menthetetlen vagyok, szóval ettől a hatásosságát még nem lehet elvitatni.
Az A határ a csillagos eget olvasva először megijedtem, hogy ilyen, motiváltságtól csöpögő nyálkupac lesz arról, hogy sose add fel az álmaidat, mert akkor teljesülnek, de a lezárást olvasva megnyugodtam, és ismét nem csalódtam benned. Zseni vagy.
Vágyak és szavak. Már nem is próbálok írni semmit. Szavak nélkül maradtam a gyönyörtől. Annyira örülök, hogy valaki végre nem egy ezredik, valószerűtlen, hiteltelen szerelemről szövi a novelláit, hanem az ilyen emberi gondolatokról.
Mikor az Azok a menő srácok olvasásának végére értem, már a fejemet fogtam, hogy erre már megint milyen dicsérő jelzőt találjak ki, amit nem használtam ebben a kritikában már legalább háromszor korábban. Szó szerint ugyanazt tudom csak szajkózni, amit az eddigiekben. Tudom, nevetségesen és szánalmasan hangzik ez számodra egy vadidegentől, de nem vagyunk mi lelki társak véletlenül? Teljesen komolyan kérdezem.
A Valahol odakintnél gyönyörűbbet már rég olvastam. Köszönöm az élményt; mást már nem tudok mondani.
A különkiadásaidról már nem tudok sokat írni - a Viszlátot szépen összefoglaltad, az Újévi képmontázs tele van lenyűgözően szép idézetekkel (az utolsó idézeted fordításán módosítanék annyit, hogy 'valami' helyett 'bármi' kerüljön oda; a mondat ugyanis azt jelenti, "ez a kezdete bárminek, amit akarsz"), amiket jól is fordítottál le, a Szülinapban pedig tökéletesen összefoglaltad, én hogy érzek az írással kapcsolatban.
De ezek a futó "elemzések" még közel sem fedik le az alapötlethez tartozó összes szempontot; úgyhogy nosza rajta, menjünk bele részletesebben is!
     Cím. A címeid szinte kivétel nélkül a lehető legtalálóbbak - mind a fejezetcímek, mind a történetcímek -, úgyhogy most inkább azokat sorolnám fel és elemezném ki, amik éppenséggel nem nyerték el teljes mértékben a tetszésemet. Amikre nem térek ki - tehát, amikben nem találtam kifogásolnivalót -, azok egytől egyig nívós, egyedi, hihetetlenül találó és sokszor egyenesen felülmúlhatatlanul szép, jó címek, úgyhogy le a kalappal előtted!
Mivel értetlen vagyok, ezért nem tudom száz százalékosan biztosra állítani, hogy a Teen Wolfos sztorid címe a Szabadnak született-e, ami a blog címe is, tekintve, hogy a fejezeteit összegyűjtő oldalon nagybetűkkel az van felírva, hogy Teen Wolf. Emiatt úgy veszem, hogy annak a sztorinak a címe Teen Wolf - ha nem az, akkor, kérlek, világosíts fel a hülyeségemről. Köszi.
Mindenesetre, ha Teen Wolf a blogregény címe, akkor a fent, az alapötleténél is leírt okok miatt egyáltalán nem passzol a sztorira. Ennek a rövid történetnek a szereplőitől és a helyszínétől eltekintve kevés köze van ugyanis az említett műhöz - szinte mindenben eltérsz tőle, amiben csak lehet. De ha nem így lenne, akkor se vall túl nagy fantáziára az alapműről elkeresztelni egy fanfictiont. Ha meg a történet címe Szabadnak született lenne, akkor sem érezném, hogy különösebben illik rá - ami még korrigálható, ha a későbbiekben kiderül, miért erre a címre esett a választásod (ismétlem, ha tényleg ez a címe).
Biztos én vagyok egy tuskó, de nem sikerült megértenem, miért ez a címe a Múlt, Jelen s Jövőnek. Ismét csak azt tudom írni, hogy ez az én fogyatékosságom, de egyszerűen nem jövök rá - ezt is írd meg kommentben, hogy okosabb lehessek egy kicsit.
A Változás a rossz irányba helyett szerintem sima 'Változás' is elég lett volna, csak mert nem tudom. Erre a rövid sztorira pont elég egy rövidebb, egyszerűbb cím is, de lehet, csak én érzem így.
És nem feltétlenül a cím minőségéhez kapcsolódik, de a #4 szösszenet címe nyelvtanilag helyesen Cseréljünk, tesó! lenne.
     Fülszöveg. Sem a blognak, sem a "főtörténetnek" (ami szerintem a Teen Wolf című) nincs semmilyen fülszövege, és a többi sztorinak sincs ilyenje a szó szoros értelmében. Viszont utóbbiaknak a fejezeteit összegyűjtő oldalakon lévő fejlécszerűségre írt, párszavas szösszeneteket a fülszövegeinek számítom.
Hosszú az út hazáig. De vajon van otthonom, ha nincs helyem a világban? - A Múlt, Jelen s Jövőre ez a sor tökéletesen illik; összefoglalja a történetet és a főhősnő problematikáját is. Azonkívül kísértetiesen úgy hangzik, mintha rólam íródott volna.
Találd meg az álmaidhoz vezető utat! - Egy motiváció-kezdeménynek tökéletes mondattal állok szemben, amitől normál esetben talán felfordulna a gyomrom, de az Az Álmok útja kedvéért elnézem, mert azt tökéletesen jellemzi.
Fölöttem a csillagos ég, alattam a puszta föld. - Szép megfogalmazás, tudok vele azonosulni, de lévén egyelőre nagyon kibontatlan és rövid az A lány a városból, még nem tudom száz százalékra mondani, hogy illik-e a történetre.
A szeretteidért néha be kell piszkolnod a kezed. Szó szerint. - Álmodni sem lehetne jobb összefoglalást a Cseréljünk tesó!-nak!
Szívem legmélyéből. Tudom, nem ér sokat, de nekem nincs másom. - Lenyűgöztél!
With every broken bone I swear I lived. - Tökéletesen illik a '16-os évösszefoglalódra.
The New Year means nothing if you're still living in your comfort zone. - Ez az idézet - megint - a lehető legjobban mutatja be a bejegyzésben összegyűjtöttek témáját.
The art of writing is the art of discovering what you believe. - Abszolút egyetértek!
Kivitelezés. Egyöntetűen igaz az összes többrészes sztorira a blogodon, hogy iszonyatosan rövidek a fejezeteid. Mire egyáltalán bele tudnék merülni a történetbe, azonosulni tudnék a karakterrel, felcsigáznád az érdeklődésem, vége is a fejezetnek. Mindenkinek azt szoktam tanácsolni, hogy inkább tartson tovább egy fejezet megírása, jöjjenek ritkábban a részek, minthogy ennyire rövidek legyenek: neked is ezt mondom. Ugyanezekkel problémám még, hogy sok szükségtelen giffel és képpel is megszórtad őket, amik nemcsak értelmetlenek, de szét is húzzák az egészet.
     Leírások. Rettentően zavaró, hogy táj- és személyleírást konkrétan sehol nem használsz. Érzelemleírások is csak az egyperceseidben vannak; a többrészesekben általában csak odavetsz egy-egy mondatnyi érzelmet, de ennyi. Általában a karaktereid gondolatait sem fogalmazod meg, ezért sokszor előfordul, hogy az olvasó csak az adott szereplő szavaiból szerez tudomást pl. egy fontos döntésről, amit a karakter meghozott. És talán mondanom se kell, hogy ez így nagyon nem oké. Ne félj leírni a helyet, ahol épp játszódik a történet! Mutasd meg, hogy néznek ki a szereplők, és ne csak gifekkel meg fotókkal, hanem szavakkal - nem azért olvasunk, hogy képeket nézegessünk! Azt pedig főleg írd le, mi játszódik le a karakterek fejében! Nem muszáj egy-két szóban, nyugodtan elidőzhetsz egy-egy gondolatmeneten hosszan is, elvégre ráérsz, és ez teszi a karaktereidet emberszerűvé, így tud az olvasó azonosulni velük. Ha gondolatok és érzelmek nélkül viszel végig egy sztorit, akkor a karaktereid a lehető legtávolabb fognak állni az olvasóidtól.
Csak hogy konkrét példát is mondjak: borzalmasan hiányolok egy csöppnyi érzelemleírást, amikor Chyler tudomást szerez a természetfeletti létezéséről (plusz kicsit nevetséges, hogy Chyler nem kapja fel a fejét Allison monológjára, de ezen kénytelen leszek továbblépni), mielőtt rögtön fel akar csapni vérfarkasvadásznak. Egyszerűen semmit nem mutatsz meg abból, mi játszódott le a lányban a két pont között. Pedig azért, ha belegondolsz, te valószínűleg éreznél és gondolnál dolgokat, ha valaki közölné veled, hogy vérfarkasok léteznek. Mondjuk, elküldenéd őt a francba. Vagy azt mondanád, hogy "jó vicc". Esetleg közveszélyes őrültnek nyilvánítanád az illetőt. De nem, nem és nem lépnél rajta túl mindenféle tépelődés vagy érzelem vagy gondolat nélkül!
     Párbeszédek. Az első benyomásom az volt, hogy túl sok van belőlük. Az egyperceseknél ez nem probléma, de a hosszabbaknál elég illúzióromboló, amikor szinte egy egész fejezet párbeszédekből áll. A Teen Wolf bizonyos pontján pedig volt egy rész, amikor nem írtad le, nem is utaltál rá, hogy mit ki mondott, ezért kicsit élvezhetetlenné vált az olvasás, mert azon kellett töprengenem közben, hogy most mi a franc történik, ki beszél éppen.
Van egy adott párbeszéd, amire feltétlenül ki akarok térni részletesebben, és ami tökéletesen példázza, hogy abszolút nem gondolod át a dolgokat előre - még arról is elfeledkezel, amit egy sorral korábban írtál.
 - Akkor, Jenny, állj meg, kérlek, ki akarok szállni![szóközhiány]- kiáltott. Egy kicsit mérgesebbre sikerült, mint azt akarta.
 - Vissza? - csodálkozott a másik/a nő/Jenny. Azt hitte, csak rosszul hall.
Biztos csak nekem nem tűnt fel, de a legszakszerűbb véleményem szerint sem hangzott el Karen szájából az a szó, hogy "vissza", úgyhogy Jenny tényleg rosszul hallhat. Vagy te nem vagy következetes.
De ellentétben a látszattal, igenis vannak csodás párbeszédeid, méghozzá az egypercesekben. Na, azok zseniálisak. A témától függően a széptől kezdve a meghatón keresztül a csodálatosig mindenféle párbeszéddel találkoztam, és emiatt dicséretet érdemelsz.
     Karakterek. Mivel nem írsz le elég gondolatot és érzelmet, a karaktereid értelemszerűen életidegenek, emberszerűtlenek. Apropó: nem gondolod, hogy kicsit meggondolatlan volt Lolly részéről csak így random kihozni a karámjából a musztángot? Épp Harcoson ül, és egy perce szerzett tudomást a ló vad mivoltáról, erre csak így félvállról kötelet tesz a nyakába, és kihozza a karámból, miközben nem is egy, de két lóra kell figyelnie? Szegény nagyapja nem gondolhatta át eléggé, hogy kire bízza azt a vadlovat...
És nem elég, hogy nem írsz le egy gondolatot vagy érzelmet vagy döntést sem, ami lejátszódik a karakterben, még az is ellentmondásos, amit végül cselekszik az adott szereplő. Egyik percben Lolly még üvöltve protestál a musztáng szabadon engedése ellen, aztán meg nem sokkal később "Most már végleg befejeztem, amit akartam. A ló szabad volt."? Mégis mióta és miért akarta Lolly, hogy szabad legyen a ló, ha egy órával azelőtt még megszelídíteni akarta, utána meg majdnem leharapta a másik fejét, mikor az szabadon akarta engedni?
A szülők mind a Múlt, Jelen s Jövőben, mind az Az Álmok útjában irracionálisan főgonosznak vannak beállítva, lásd a tömeggyilkos anyát, az orvosi karrier halálos erőltetését, a regény kitörlését, a pisztolyos incidens miatti lecseszést. Erről fentebb már írtam, úgyhogy nem akarom még egyszer kifejteni, hogy miért szúrja a szemem.
Don karaktere ellenben rögtön szimpatikus, őt nagyon jól írtad meg. A Cseréljünk tesó! Carolja ellenben katasztrofális - nem azért, mert a karakter rosszindulatú, hiteltelen, idegesítő vagy bármi ilyesmi lenne, hanem azért, mert semmilyen más leírást nem adsz róla, mint hogy "Apa első szerelme". Ez a zsinórban háromszor elismételt állandó jelző kicsit nevetségessé teszi, és megnehezíti a komolyan vételét.
     Stílus. Van egy egyedi, szerethető stílusod, ami ellen semmi kifogásom. A "Lecsörtettem a lépcsőn és levágtam magam a kanapéra. A süppedős, puha kanapéra. Ezt meg kellett ismételni."-soroknál például szélesen elvigyorodtam.
     Fogalmazás. Alapjáraton szépen fogalmazol, sőt, rég olvastam ilyen szép fogalmazást blogon. Külön öröm volt, hogy néha nem az agyonhasznált E/1.-ben írtál, hanem E/3.-ban.
Az a kevés dolog, amit fel tudok hozni hibaként, a következők: 1. a régebbi bejegyzésekben néha előfordult szóismétlés (példának okáért a Múlt, Jelen s Jövőben nem számított ritkaságnak, hogy Harcos neve egy soron belül kétszer-háromszor is szerepelt) 2. időnként túl rövid mondatokat írtál, de ez is csak a kritikusan szemlélődőnek tűnik fel szerintem 3. nagyon ritkán, de váltogattad a jelen- és a múltidőt.
Egy konkrét hibapélda ezeken a hibákon kívül:
Jó érzés volt újra Harcos nyergében végig száguldani végigszáguldani a végtelen mezőn. Fél óra múlva már kint száguldottam a mezőn. - Érted a problémámat.
Ezzel együtt is egy hatalmas dicséretet érdemelsz. Már nem is tudom, milyen régóta nem olvastam olyan blogot, amin nem esett az írópalánta például a magyartalan szórend hibájába - nálad nyoma sincs ennek. És úgy általában olyan szépen fogalmazol, hogy öröm olvasni. Szóval le a kalappal!
     Szókincs. Már én unom, hogy csak pozitívumot tudok írni... De megint nem találtam semmi kivetnivalót. Kivéve talán egyetlen apróságot: én "elsősegély ládáról" nem, csak elsősegélydobozról tudok.
     Helyesírás. Ha nem lenne a történeteid alapötlete és gondolatvilága, akkor ebből a szempontból lett volna a leginkább felüdülés számomra a blogod olvasása. Igen, vannak hibáid (mivelhogy mindenkinek vannak), de korántsem annyi és főként korántsem akkora, mint a bloggerek kilencvenkilenc százalékának.
Össze akartam szedni a helyesírási hibáidat a legfrissebb bejegyzésedből - azért abból, mert az tükrözi a leghűbben a jelenlegi tudásszintedet -, de abban épp nem találtam egyetlen vesszőhiányon kívül semmit, csak pár fogalmazási hibát. Pirossal látod őket:
A város zajai idegenek voltak számára.
Ő is így volt a bogarakkal: tanítottak valamit, de köszönöm szépen, akkor sem kérek a "barátságotokból".
"Ez soha nem lesz így többé. Ez a perc, ez a pillanat soha nem lesz ugyanilyen. És ez elszomorít." - a A víz lassan elmosta a homokban hagyott gondolatokat, amiket egy utazó írt bele egy utolsó bottal
Csak egyetlen dolog van, ami különösképpen szúrta a szememet: a '4.Fejezet' és ehhez hasonló címzések pl. a Teen Wolf fejezeteinek elején. Helyesen '4. fejezet'. Mindössze ennyit akartam.
     Hitelesség. Ennek kapcsán kizárólag a többrészeseidben találtam kifogásolnivalót, de azok engem nagyon zavartak. Haladjunk itt is sorban végig a történeteiden.
A Teen Wolf elején külön hangsúlyt fektetsz arra, hogy Chris és Allison Argent a te szavaiddal élve "napokig" nem mondják el Chylernek, hogy a szülei meghaltak a balesetben. Te ezt elképzelhetőnek tartod? Mármint, a való életben. Adott egy autóbalesetet szenvedett lány, akinek meghaltak a szülei, és sem a felnőtt férfi, sem a csaj unokatestvére nem mondja el neki több napon keresztül, hogy mi történt a szüleivel? Sőt, egyetlen orvos sem volt a kórházban, akinek ezt közölnie kellett volna Chylerrel? Komolyan?
Tudom, hogy kötekedőnek tűnhetek, de nem tudom nem felhozni itt példaként azt is, amikor azt írod: "Valószínűleg testvérek voltak, bár egyáltalán nem hasonlítottak egymásra." Kérdésem volna: ha te meglátsz egy fiút és egy lányt valahol, akik egyáltalán nem hasonlítanak egymásra, akkor honnan valószínűsíted kapásból, hogy testvérek? Csak mert ez kicsit ellentmondásos. Nem hasonlítanak, de azért valószínűleg testvérek. Aha. Én is akarok olyan szuperképességeket, amivel az emberekbe látok.
Gyakran nemhogy nem gondolod át a dolgokat, de még azt sem veszed figyelembe, amit két sorral arrébb írtál; lásd a következő párbeszédet:
 - Készen állsz valami egészen újra? - kérdezte Lydia Chyler-től, miután leparkolt a házuk előtt. 
 - Azt hiszem, igen! - mondta szomorúan.
Allison elment. Nem végleg, de elment. Hiányzott neki. Szerette Lydiát, de ő nem Allison volt.
 - Kimegyünk az erdőbe? - tette fel a kérdést Chyler.
 - Most? - csodálkozott Lydia. - Mégis mit szeretnél az erdőben csinálni?
 - Csak sétálni.
 - Nem gond, ha most nem jövök veled? Van egy kis elintézni valóm elintéznivalóm.
 - Nem, dehogy! Jövök majd valamikor!
 - Vigyázz magadra!

Valószínűleg a párbeszédet újraolvasva neked is feltűnt, mi a nyűgöm, de ha esetleg mégsem, rámutatnék: menet közben elfelejtetted az eredeti célodat. Lydia "valami egészen újat" akar mutatni Chylernek, erre két sorral arrébb, mintha ez el sem hangzott volna, megy mindenki a maga útjára.

A "Ha egyszer barátok leszünk, talán elmondom, mi történt." mondatot olvasva ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy megkérdezzelek: szerinted van olyan ember, aki mondana ilyet egy ellenlábasának? (Vagyis, én azt hiszem, hogy Becca az Chylernek, de nem igazán kristályosodott ki a történetből, hogy ez a kettő most végül is hányadán áll egymással; ha ellenségek, akkor miért, ha barátok, akkor miért.)

Aztán ott van még az a malőröd is, hogy bár Chyler elhatározza, hogy megszerzi Becca bizalmát, erre semmilyen próbálkozást nem látunk a következő fejezetben, mikor összefutnak, sőt, maga Chyler még csak nem is gondol erre. Időközben elfelejtetted, amit az előző fejezetben írtál?

De haladjunk - jöjjenek a Múlt, Jelen s Jövőben olvasható fejfájdítások. Az első kérdésem olvasás közben az volt: Lolly miért a keresztnevén utal mindig a nagyapjára, ha olyan közel álltak egymáshoz? Aztán a következő, hogy miért magától értetődő, hogy Laura a rendőr barátnőjét is magával ráncigálja, ha elköltözik, és hogy Rose egyik percről a másikra fel is adja nemcsak a karrierjét, hanem az egész életét, hogy máshova költözzön a barátnőjével? Ez nekem kicsit túl meseszerű. Ahogy az is, hogy Lollynak épp nemrég volt agyrázkódása (de egy utalásszerű mondaton kívül semmiből nem derül ki, hogy érezne emiatt bármilyen fájdalmat is), erre leugrik az ablakból, ami elmondásod szerint "elég magasan volt", de semmi baja nem esik? Komolyan?

A korábbi elrugaszkodottságaidat is felülmúltad azonban, amikor Lolly "olyan 2-3 napig" elvan kaja és innivaló nélkül. Ha meg nincs, akkor kitérhettél volna arra, hogy mégis mit evett és ivott kint a mezőn. Ó, és egyébként ezt úgy kell érteni, hogy akkor Harcos 2-3 napon keresztül megállás nélkül vágtázott, és ő is kibírta kaja, ivás meg pihenő nélkül? Tudom, milyen vonzó az otthonról való elszökés gondolata, de azért gondolkodjunk már logikusan - ez a valóságban nem úgy működne, hogy csak kilépek az ajtón és minden oké.

Újabb kérdésem: Amy honnan tudja rögtön, hogy a nő Parker mellett Lolly anyja? Erre megint mondhatnád, hogy Lolly és Amy sokat beszélgettek az együtt töltött idő alatt, és Lolly részletesen elmondta, hogy néz ki az anyja - de ha így van, akkor azokból a beszélgetésekből valamit le is kellett volna írni, hogy az olvasónak is része lehessen benne, és ő is érezze, hogy a két karakter már ismeri egymást annyira, hogy egymás anyját is felismerjék látatlanban.

Ismét a "meseszerű" jelző suhant át az agyamon a "gladiátorgyűjtés" és az "Aréna" szót olvasva (szerintem túl sok római történelmi filmet néztél), legalább annyira, mint amikor Lolly a halála előtt elmondja, hogy megbocsát az anyjának - pont, miután kiderült róla, hogy egy tömeggyilkos pszichopata. Lolly már akkor is foggal-körömmel az anyja ellen volt, amikor a lány szerint a nőnek még csak az volt a legnagyobb bűne, hogy elhanyagolta őt. Erre hirtelen egy csapásra megbocsát neki, annak ellenére, hogy egy szemétláda elmebeteg? Tudom-tudom, halál előtti utolsó szavak. Megbocsátás, satöbbi. És egy mese a taknyos kísértetről.

Következzen az Az Álmok útja. Ezt a történetet is erőltetettnek és nem kicsit akciófilmek által ihletettnek érzem például akkor, amikor a semmiből betorpan két fegyveres, hogy túszul ejtsék pont az azt osztályt, aminek Katie is a tagja, mindösszesen csak azért, hogy megtudhassuk Katie-ről a titkát az önvédelem és a fegyverhasználat kitanulásáról. Teljesen nyilvánvaló ugyanis, hogy ezzel a kis epizóddal mindössze ennyi volt a célod, de kicsit nevetséges lett a végeredmény. Elég lett volna, ha Katie gondolataiból szerzünk tudomást a dologról... ja, nem, mert Katie-nek egyetlen összefüggő (úgy értem, három tőmondatnál terjengősebb) gondolatmenetét sem írtad le. Ez a hátránya annak, ha csak párbeszédeket és cselekedeteket írsz egy történetbe.

A "bankrablás" nem kicsit el van sietve, és eléggé ordít erről a fordulatról is, hogy túl sok akciófilm ihletett meg téged. Ugyanez volt a benyomásom a barlangban való hullatalálás után is. De enyhítő tényező, hogy ezt már egy évvel ezelőtt írtad, és egy ember sokat komolyodik egy év alatt, tehát az írásai is valószerűbbek lesznek. Nekem is vannak olyan, többéves írásaim, amiket letagadnék, ha valaki esetleg elmentette volna őket a letörlésük előtt és az orrom alá dörgölné.

Nézzük az A lány a városbólt. Hezitáltam, hogy ezt a karakterekhez írjam le inkább, de végül mégis a hitelességhez került: az öreg Don elmeséli, hogy átélte az Öbölháborút, megsérült, meghalt a felesége és elhidegült a fiától, és erre Karen egyetlen reakciója az, hogy "Wow, ez nagyon érdekes volt", meg, hogy Don "élvezte az egészet [az életet]"? Nem feltételezem, hogy Karent szándékosan írtad meg egy ilyen érzéketlen, gyermeteg agyhalottnak, ezért döntöttem inkább úgy, hogy ez hitelességi probléma, nem karakteri.

     Történetvezetés. Kezdjük azzal, amit a legegyszerűbben letudhatok. A fejezeteket - vagy épp az egyperceseket, amiknek ugye egyetlen fejezete van csak - legtöbbször a lehető legjobb helyen zárod le, ami azért fontos, mert ezzel berántod az olvasót, felcsigázod az érdeklődését. Egyszer-kétszer fordult csak elő, hogy semleges vagy nem túl izgalmas helyen hagytál abba egy részt, de ezt el lehet nézni.

A második legegyszerűbben körülírható problémád a történetvezetéssel az, hogy túl sokszor használsz afféle kiszólásokat. Szinte minden blogregényedben szerepel "1 hónap múlva",  "1 hét múlva", "3 és fél héttel később", "Másfél hónappal később" vagy valami ilyesmi. Csak idézni szeretném egy korábbi cikkfordításomat: az efféle közleménytípusok [amiket az előbb is felsoroltam] űrt képeznek, ezáltal mind a hangulatot, mind a belemerülést megszakítják; kerüld el őket.

A Múlt, Jelen s Jövő olvasása közben tűnt fel, hogy néha konkrétan bekezdésenként szemszöget váltasz. Fogadj meg tőlem egy tanácsot: tarts ki egy kicsit hosszabb ideig egy-egy karakternél, mert nagyon zavaró olvasás közben folyton áthelyezkedni egy másik szereplő szemszögébe!

És végül, de nem utolsó sorban a legnagyobb és legkomplexebb gondom a többrészeseid történetvezetésével az, hogy sietsz. Mindennél rögtön a lecsóba csapsz. A Múlt, Jelen s Jövő Parker-vonala határozottan légből kapott benyomást kelt, annyira keveset - sőt, semmit nem - időzöl a főhősnő gondolatain ezzel kapcsolatban. Az Az Álmok útjában csak egy pöppet érzem finoman szólva hirtelennek azt, hogy egy bekezdésen belül hallunk először egy srácról, és még ugyanabban a bekezdésben a főhősnő már szerelmes is belé. Nem kicsit ugrottad át a kapcsolatuk fejlődését, azt kell mondjam... Ja, és másnap már mindketten "tudják" (csak a te szavaidat idézve), és már csókolóznak is. Értem. A Jake-kel való szakítás is kevésbé lett volna nevetséges, ha nem csak pár mondatban említed a kapcsolatukat, és kapott volna a srác már egy sor párbeszédet is korábban. Erről is csak egy cikkfordításomat tudom idézni: Ne siesd el vagy ugord át a kapcsolat fejlődését, felépülését! Ha olyan történetet írsz, aminek a barátságokra és a románcokra kéne fókuszálnia, az utolsó dolog, amit tenni akarsz, az átfutni a fontos vagy drámai továbblépéseken olyan baromságokkal, mint például "Ebédnél egymás mellé ültek, és pár perc beszélgetés után Alyssa tudta, hogy nagyon jó barátok lesznek", vagy "Kaitlyn sírva szaladt el a veszekedése után Taylor-ral, de Alyssa utánuk ment, beszélt velük és helyrehozott mindent. Vacsorakor már minden rendben volt". Ha így elkendőzöd a fontos kapcsolati dilemmák megoldását, azzal nem segítesz a sztoridnak. Azok az emberek, akik egy olyan történetet kezdenek olvasni, ami elviekben barátságokra és/vagy románcra fókuszál, általában érzelmi tapasztalatot keresnek, és az olyan írások, amikben nem fejtik ki a kapcsolati fejlődést (legyen az jó vagy rossz), nem igazán elégítik ki az igényeiket. Azt is megnehezíti (ha nem egyenesen ellehetetleníti), hogy az olvasóid higgyenek a karaktereid kapcsolatában - és, ha annak a kapcsolatnak a sztori fontos részének kéne lennie, akkor egyszerűen muszáj, hogy az olvasók elhiggyék, mert az a történet értelme. Ne csak azt írd le, hogy a karakterednek rengeteg barátja van, mutasd meg, ahogy az a karakter barátkozik és, hogy milyen barát valójában. Ne csak azt írd le, hogy a karaktered találkozik egy tízből tízessel, és pár nap után hopp, szerelmesek egymásba - mutasd meg, hogyan épül fel és fejlődik a románcuk. Ezért sem jó ötlet, ha azzal segítesz elő egy kapcsolatot, hogy a karaktereknek olyan hatalmat adsz, amivel belelátnak a másikba. Általában az ilyen hatalom végül afféle "csalássá" avanzsál, aminek következtében a karakterek egyszerűen átlépik az emberek megismerésének fáradalmait; márpedig a folyamat, ahogy a karaktereid lassan megismerik egymást, az fontos része a személyek közti történeteket érdekessé és érzelmileg kielégítővé tételének. (Ha azt akarod, hogy az egyik karakter lássa, a másik mennyire jó, csináltass a másikkal valami olyat, amivel akarva jót tesz - és nem csak sikertelenül akar valami rosszat tenni.) Remélem, érted, mire akartam rámutatni ezzel.

Ismét arra bizonyíték, hogy mindent elsietsz, az, amikor meg sem tudjuk, mi volt Katie első gondolata, mikor elolvasta a regényíró pályázatos levelet, de indokolatlan kliséből egy rakást az olvasó nyakába zúdítottál (végül is nem teljesült az álma, Katie mégis teljes mellszélességgel kiáll amellett, hogy soha nem szabad feladni az álmaidat, mert senki nem mondhatja meg, ki lehetsz). Oké, tegyük fel, hogy pozitívan áll a dolgokhoz egy ilyen levelet elolvasva is. Akkor írd le ezt, kérlek! Mutasd már meg, mit érez a főhősnőd, könyörgöm!

Az A lány a városból nemcsak a fentebb említett okok miatt kelti bennem egy zavaros gyerekmese benyomását, hanem amiatt is, hogy még csak azt sem tudjuk meg, hogy Karennek hogyan és hol sikerült elhelyezkednie a kisvárosban. Elszökik, a kocsiban ül Don mellett, és mire legközelebb találkozunk vele, már "beilleszkedett", dolgozik és van otthona. Azért minderre kitérhettél volna picit részletesebben, mert a karakter és a történet szempontjából szerény véleményem szerint eléggé lényeges lett volna.

Tanulság. Rengeteg mindenben félelmetesen jó vagy, de legalább ennyi dologban kell még rengeteget fejlődnöd. (Ez egyébként teljesen rendben van, ugyanis nem születünk úgy, hogy mindent tudunk; csak el kell mondanom.) Címválasztásban például nehéz téged lepipálni - fergetegesen jó címeket adsz mind a történeteidnek, mind azok fejezeteinek. Említett fejezetek hihetetlenül rövidek - ha rám hallgatsz, inkább tovább dolgozol egy-egy részen, mintsem közzéteszel ilyen nyúlfarknyiakat.

Néhány párbeszéded zseniális, néhány viszont a legfinomabban szólva is elkapkodott - viszont mindenképp túl sok van belőlük. Főként azért, mert leírást egyáltalán nem használsz. Próbálj táj- és személyleírásokat csempészni a sok párbeszéd közé, és ne hagyd ki a karakterek gondolatait, érzelmeit sem! A hosszabb történeteidnek a karakterei kidolgozatlanok, az egyperceseid lírai énjei ellenben a meglehetősen rövid szereplésük ellenére teljesen emberszerűek (ha én emberszerűnek számítok). A stílusod megnyerő, sőt, élvezet olvasni a soraidat.

Hol gyönyörűen, hol összecsapottan, átgondolatlanul fogalmazol. Annak a kevés szóismétlésnek és helyesírási hibának tökéletes módszer lenne az eltüntetésére az, ha legalább egyszer átolvasnád a leírt részt, mielőtt közzéteszed. Ezzel nem egy logikai bukfencet és hiteltelenséget is kigyomlálhatnál egyébként. Nem szégyen az sem, ha időről időre újraolvasod a történeteid korábbi fejezeteit, mielőtt nekikezdesz egy új rész írásának - így felfrissíted mindazt, amit már leírtál, és nem szaladsz olyan ellentmondásokba vagy kihagyásokba, mint az megesett néhányszor.

Mindenkinek elmondom, ezért te sem lehetsz kivétel: olvass minél több regényt! Kiviláglik az írásaidból, hogy olvasott vagy, de olvasásból sosem elég, vagy tévedek? Ha így teszel, azok a hibáid is megszűnnek - vagy legrosszabb esetben kisebbek lesznek -, amik még vannak. (Hadd ne soroljam fel még egyszer azt, amit az előző pár bekezdésben locsogtam.)

Végszónak még annyit, hogy összességében egy élmény volt a blogodon időzni, és köszönöm szépen, rengeteg csodálatos olvasmánnyal is gazdagodtam!

Ha a kritikában bármivel megbántottalak, esetleg igazságtalan voltam, kérlek, ne habozz megírni kommentben! Én sem vagyok tévedhetetlen, de mindvégig az építő, segítő szándék vezérelt.

A hullafáradt Nessa gyilkolászott, legyetek rosszak! :3 xx